A Mount Everest meghódítása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ha szégyennek számít, hogy én értem fel másodiknak a Mount Everest csúcsára, akkor együtt kell élnem ezzel a szégyennel.”

(Tendzin Norgaj)

1953. május 29-én délelőtt fél 12-kor jutott fel a Csomolungma tetejére Edmund Hillary új-zélandi hegymászó és segédje, Tendzin Norgaj. A két férfi majdnem kereken száz évvel azután érte el a Mount Everest néven is ismert hegy csúcsát, hogy a geodéták azt kiáltották ki a Föld legmagasabb pontjának.

Bár szinte már közhelyszámba megy, hogy a Csomolungma a világ legmagasabb hegye, ezt a megállapítást a földrajztudomány szakértői több szempontból is megcáfolhatnák: először is, a Hawaii szigetén található Mauna Kea-vulkán a tengerszint alatti részeivel együtt majdnem 1500 méterrel túlszárnyalja a Mount Everestet, ha pedig a Föld középpontjától számított távolságot vesszük alapul, akkor a köznyelvben is meghonosodott Chimborazo a győztes, mely bolygónk egyenlítői „kidudorodása” miatt jelentős előnyt élvez. A dél-amerikai csúcs egyébként korábban évszázadokon át birtokolta a „legmagasabb hegynek” kijáró címet, ám a brit gyarmatosítókkal együtt a földmérők is eljutottak a Himalája térségébe, ahol a Chimborazo már csak a „középmezőnybe” férhetett volna be.

Ennek következtében a 18. század végétől a Nanda Devit, majd a Dhaulagirit, 1838-tól pedig a Kangcsendzöngát tekintették a világ legmagasabb csúcsának, mígnem sok nehézség után – amit főleg Nepál elzárkózó politikája okozott – az indiai Radhanath Sikdar a rejtélyes „XV. csúcsot” tette az első helyre. Sikdar 1852. évi felmérése során 8840 méteresre becsülte a Csomolungmát, eredményeit pedig a 20. században csupán pár méterrel korrigálták; a modern földrajztudomány szerint a Mount Everest 8848 méter magas, ám növekedése még nem fejeződött be, ugyanis a tektonikai lemezek közeledése folytán a kőzetek gyűrődése ma is tart. Ez a folyamat persze rendkívül lassú: a Nepál és Tibet határán található hegy évente mintegy 3-5 milliméterrel lesz magasabb, és átlagosan 27 milliméterrel csúszik északabbra.

A Föld legmagasabb hegycsúcsát a világ egyik felén ma is Csomolungmának, míg másutt Mount Everestnek nevezik, amire elsősorban a felfedezés nehézségei adnak magyarázatot. Bármily meglepő, a Himaláját feltérképező brit földmérők ragaszkodtak ahhoz, hogy a csúcsokat az ott élő népek által adott néven vezessék katalógusba, ahol pedig erre nem nyílt lehetőség, ott kezdetben római számokkal jelölték a hegyeket. A Csomolungmát ennek megfelelően először a XV. csúcs névre keresztelték, miután pedig Andrew Scott Waugh, az indiai térképészeti földmérők vezetője úgy találta, hogy a környező népeknél nem létezik általános megnevezés, elődjét, Sir George Everestet ajánlotta névadóul. Bár a férfi tiltakozott Waugh gesztusa ellen, 1865-től a világ legmagasabb hegye hivatalosan a Mount Everest nevet viselte, később azonban beigazolódott, hogy a földrajztudósok elhamarkodottan döntöttek. Hamarosan előkerült ugyanis egy 18. századi francia térkép, melyen a csúcsot már a Csomolungma névvel jelölték, ami tibetiül a „föld istenasszonya” jelentéssel bír. Ez a kettős elnevezés egyébként máig számos – elsősorban politikai természetű – vitát gerjeszt, Kína erőfeszítései nyomán azonban napjainkra a Mount Everest név már háttérbe szorult.

A Csomolungma meglehetősen elzárt területen, két ország határán fekszik, ráadásul meghódításához gyakorlatilag nélkülözhetetlen volt a mesterséges oxigénellátás – 8000 méter felett ugyanis a légkör nem tartalmaz elegendő oxigént az emberi szervezet rendes működéséhez –, ezért majdnem 70 évet kellett várni, míg az első merész hegymászók megpróbáltak feljutni a „világ tetejére.” A legelső brit expedíció 1921-ben indult a Mount Everest meghódítására, miután azonban a vakmerő férfiak előzőleg több száz mérföldet tettek meg embertelen körülmények között a Himalája fennsíkján, és egy vihar is lecsapott rájuk, félbeszakították a kísérletet. A kalandorok egyike, George Leigh Mallory – többek között George Finch és Geoffrey Bruce társaságában – a következő esztendőben is részt vett egy Csomolungma-expedíción, mely 8200 méteres magasságig jutott, majd egy önálló „csúcstámadással” próbálkozott, ez azonban 7 serpa életét követelte. A hegymászó a szomorú eset ellenére 1924-ben újra megkísértette a sorsot, és Andrew Irvine-nal közösen ismét kísérletet tett a Csomolungma legyőzésére, ám sohasem tért vissza a hegyről.

Az 1930-as években már rengeteg ország szervezett expedíciót a Mount Everesthez, a második világháború után pedig azt követően lett ismét népszerű úticél a világ legmagasabb csúcsa, hogy 1950-ben Nepál megnyitotta határait a merész felfedezők előtt. Alig telt el két év, és a svájci csúcskísérlet híre bejárta a világsajtót, annak résztvevői ugyanis 8600 méteres magasságnál adták fel a harcot a természet erői ellen. Ez a siker egyszersmind komoly félelemmel töltötte el a riválisokat: a szovjetek állítólag még ebben az évben szerveztek egy – tragikusan végződő – expedíciót, 1953-ban pedig Edmund Hillary és Tendzin Norgaj meg is hódította a világ legmagasabb hegycsúcsát.

Az új-zélandi származású Hillary azután került be John Hunt expedíciójába, hogy korábban hazájában, a Déli-Alpok hegyeiben komoly tapasztalatot szerzett a hófödte csúcsok megmászásában, Norgaj pedig jószerével nélkülözhetetlen volt, hiszen a nepáli serpa már a harmincas évek óta teherhordóként szolgálta a felfedezőket, így az 1952. évi svájci kísérletben is részt vett. Az 1953-as brit expedíció, mely sorrendben a kilencedik volt, áprilisban indult, és több mint másfél hónap telt el, mire Hunték 8000 méteres magasságban felépítették az utolsó alaptábort. A csapat május 26-án hajtotta végre az első csúcstámadási kísérletet, Charles Evans és Tom Bourdillon azonban „alig” 100 méterrel a cél előtt kénytelen volt visszafordulni, mert légzőkészülékeik nem működtek megfelelően.

A következő alkalommal Hillary és Norgaj kapta meg az esélyt a Csomolungma meghódítására, a két férfi pedig – a szerencsének is köszönhetően – élt a lehetőséggel: 1953. május 29-én előbb az új-zélandi, majd a nepáli hegymászó is feljutott a Mount Everest tetejére, ezzel pedig örökre beírták nevüket a történelemkönyvekbe. A sikeres kísérlet természetesen napokon belül világszenzáció lett, a hegymászók emberfeletti teljesítményének híre pedig éppen aznap jutott el Londonba, hogy II. Erzsébetet (ur. 1952-) megkoronázták. Edmund Hillaryt és John Huntot a királynő elismerésképpen lovaggá ütötte, Tendzin Norgaj pedig – mivel nem volt a Nemzetközösség polgára – Brit Birodalmi Érdemrendet kapott.

A Csomolungma „legyőzése” után a Föld minden tájáról özönlöttek a hegymászók a csúcs meghódítására: 1975-ben, a japán Tabei Dzsunko személyében az első nő is feljutott a világ tetejére, három évvel később pedig Reinhard Messner és Peter Habeler újabb bravúrt hajtott végre, ugyanis oxigénpalack nélkül „diadalmaskodtak” a Mount Everest felett. A magyar zászló – Erőss Zsoltnak köszönhetően – 2002 óta lobog a világ legmagasabb csúcsán, mely a számos sikertörténet mellett rengeteg megrázó hírt is szolgáltat a világ sajtójának, hiszen a Csomolungma-expedíciók történetében eddig már több mint 200-an veszítették életüket.