Truman elnök Koreába küldi az amerikai hadsereget

Szerző: Tarján M. Tamás

1950. június 27-én jelentette be Harry S. Truman amerikai elnök, hogy országa katonai erővel kívánja támogatni a kommunista Észak-Korea által lerohant – déli – Koreai Köztársaságot. Ennek következtében a két nappal korábban kirobbant koreai háború lett a hidegháború első fegyveres konfliktusa, melyben a nyugati szövetségesek oldalán az Egyesült Államok vitte a főszerepet.

A második világháborús győztesek még az 1945 júliusi potsdami konferencián állapodtak meg abban, hogy a Japán elleni háború során a felszabadított Koreai-félszigetet az amerikai és a szovjet hadsereg közösen szállja majd meg. A két zónát az északi szélesség 38. fokánál választották el, aminek két oldalán aztán az évek során – más, hasonló országokhoz hasonlóan – gyökeresen eltérő politikai és gazdasági fejlődés vette kezdetét. Bár az Egyesült Államok 1948-ban közös választást akart tartani a kettészakított országban, a Szovjetunió ebben nem bizonyult partnernek. Északon ekkor már Sztálin harcostársa, a kommunista Kim Ir Szen birtokolta a hatalmat, aki azonnal erőltetett fegyverkezési programba, valamint az ország szovjet mintájú átalakításába kezdett.

A déli Koreai Köztársaságban közben – Li Szing Man vezetésével – egy Amerika-barát autokratikus rendszer jött létre, mely a nyugati piacgazdasági reformokban és a kapitalizmusban látta a jövőt. Miután az Egyesült Államok 1949-ben kivonta hadseregét a félszigetről, Kim Ir Szen minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy Sztálin és Mao Ce-tung Kínája támogassa őt a félsziget egyesítésében, de a két nagyhatalom végül csak hallgatólagos hozzájárulását adta a háborúhoz. Kimnek ez is elég volt. 1950. június 25-én 90 000 fős hadseregével váratlanul támadást indított Dél-Korea ellen, és – a délkeleti Puszan kivételével – néhány hónap alatt hatalmába kerítette a köztársaság egész területét.

Az északi agresszió természetesen felháborodást váltott ki az egész világon: az ENSZ Biztonsági Tanácsa – a Szovjetunió távolmaradása mellett – még június 25-én napirendre tűzte a koreai kérdést, és azonnal felszólította Kim Ir Szen diktátort csapatai visszavonására. Két nappal ezután Truman elnök – a róla elnevezett doktrínához híven – bejelentette, hogy országa katonai erővel is kész támogatni a dél-koreai állam kommunistaellenes küzdelmét, amit a közvélemény annak ellenére lelkesen fogadott, hogy a tervezett beavatkozás akár egy szovjet háború veszélyét is magában rejthette. Sztálin távol maradt az ENSZ BT tárgyalásaitól – az üléseket a szovjetek azért bojkottálták, mert az ENSZ a tajvani kormányt ismerte el legitim kínai vezetésnek – de nem vétózta meg a határozatokat, és Kim vállalkozásában is csak hadi ellátmány szállításával volt hajlandó részt venni. Ezzel szemben Truman elérte, hogy június 28-án az ENSZ felhatalmazást adjon számára a koreai hadműveletek megindítására, sőt, július 7-től már a teljes nemzetközi intervenció az amerikai hadsereg irányítása alá került. A főparancsnoki posztra az elnök Douglas MacArthur tábornokot nevezte ki.

A koreai hadműveletekben részt vevő erők – melyek 90%-át az Egyesült Államok adta – szeptember közepén szálltak partra Puszan térségében, majd két hónap alatt elfoglalták a félsziget jelentős részét, így Phenjant, a kommunista Korea fővárosát is. MacArthur seregei 1950 novemberében megkísérelték az átkelést a Jalu folyón, aminek következtében Kína is belépett a háborúba, és mintegy 300 000 „önkéntest” küldött az észak-koreai diktátor támogatására. Kim és Mao csapatai az 1950-51. év telén Szöultól délre szorították vissza az ENSZ erőit, de az utánpótlásnak köszönhetően MacArthur, majd a parancsnokságot átvevő Mark W. Clark tábornok csapatai hamarosan ismét felszabadították a várost. A harcok 1951 áprilisa után az északi szélesség 38. foka – vagyis az eredeti határvonal – környékén állandósultak, és egészen az 1953. július 25-i panmindzsoni fegyverszünet megkötéséig zajlottak.

A hároméves koreai háború gyakorlatilag béke nélkül, a status quo visszaállításával ért véget: körülbelül 3,5 millió áldozatot követelt, ebből 1 milliós veszteséget Kína, 2.5 milliót pedig a polgárháborút vívó koreai katonák és civilek szenvedtek el. Az amerikai hadsereg 54 000 áldozattal számolt a koreai háború alatt, mely a hidegháborús korszak egyik legvéresebb konfliktusaként került be a történelemkönyvekbe.