Georgi Dimitrov halála

Szerző: Tarján M. Tamás

1949. július 2-án hunyt el Georgi Dimitrov, a bolgár kommunista mozgalom élharcosa, a Komintern utolsó elnöke, a második világháború utáni Bulgária miniszterelnöke.

Dimitrov a bolgár–szerb határ közelében fekvő Pernik tartományban látta meg a napvilágot, egy nyolcgyermekes munkáscsalád legidősebb fia volt. Szüleivel néhány év után a fővárosba, Szófiába költözött, ahol a fiatal Georgi hamar kapcsolatba került a szerveződő szociáldemokrata párttal: már 1902-ben, húszesztendősen belépett a mozgalomba, majd a radikális nézeteket valló Dimitar Blagoevet követve a szélsőbaloldali munkáspárthoz – a Bolgár Kommunista Párt elődjéhez – csatlakozott. Dimitrov 1915-ben bekerült az ország törvényhozásába is, de mivel a világháborús hitelfelvétel ellen szavazott, hamarosan börtönben találta magát. 1917-es szabadulását követően továbbra is a baloldali párt egyik legaktívabb tagja maradt, lelkesen támogatta a mozgalom 1919-es bolsevik típusú irányváltását, és annak csatlakozását a III. Internacionáléhoz.

A politikus és a kommunista párt egészen 1923-ig az Alexander Sztambolinszkij vezette agrárius kormány szövetségese volt, ez év júniusában azonban Alexander Tsankov egy puccs keretében átvette a hatalmat. Dimitrovék megkísérelték megdönteni a szélsőjobboldali rendszert, de kudarcot vallottak, halálbüntetés várt rájuk. A pártvezér ezért társaival előbb a szomszédos Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba menekült, majd a Szovjetunióba utazott. Többféle álnevet használva egészen 1929-ig tartózkodott a szocialista országban, később pedig Németországban telepedett le, mint a Komintern közép-európai szekciójának irányítója.

Dimitrov tevékenysége azonban szálka volt az 1933 januárjában hatalomra jutó nácik és Hitler szemében, ezért a Reichstagot elpusztító tűzvész után a kommunista aktivista lett a gyújtogatás legfőbb vádlottja. A Lipcsében kezdődő per során az ártatlanul meghurcolt politikus népszerűsége Európa-szerte megnőtt, miközben a szovjet és német titkosszolgálatok által kötött háttéralku révén hamarosan Moszkvába távozhatott. Sztálin megbecsüléssel fogadta a világhírű Dimitrovot, akit saját reputációja érdekében akart felhasználni, ezért 1935-ben kinevezte a III. Internacionálé elnökének.

A bolgár kommunista új pozíciójában a szovjet diktátor hű követőjének bizonyult: személyes tekintélyét is bevetette például az 1935-ös VII. kongresszuson a népfrontpolitika érdekében, melynek célja az volt, hogy a fasiszta és náci eszmék elleni harcban a kommunista ideológia képviselje a fő irányvonalat. Dimitrov minden lépésével Sztálin kívánságait követte, így ép bőrrel megúszta az 1936-tól kezdődő nagy tisztogatást, a Kominternt pedig egészen annak megszűnéséig – 1943-ig – irányította. A politikus a második világháború végéig a Szovjetunióban maradt, majd hazatért Bulgáriába, és Sztálin támogatásával előbb pártelnök, majd 1946-tól – Kimon Georgiev után – miniszterelnök lett.

A bolgár politikus –  moszkvai éveihez hasonlóan – kormányfőként is pontról pontra betartotta a szovjet diktátor utasításait, még kormánya névsorát is elküldte Moszkvába, hogy biztosítsa Sztálint maximális lojalitásáról. Egyetlen önálló – és lehet, hogy végzetes – törekvése egy délszláv szövetség kiépítése volt, melynek érdekében 1946-tól kezdve tárgyalásokat folytatott Titóval, aki abban bízott, a közeledés a jugoszláv állam további bővítését eredményezheti majd (Dimitrov egyébként nem így gondolta). Miután azonban Jugoszlávia 1947 után mindinkább önállóságra törekedett a szovjet befolyással szemben – elfogadta például az amerikai Marshall-segélyt – ez a barátság balszerencsét hozott Dimitrov fejére.

Az 1949-es év során Sztálin Moszkvába rendelte a bolgár miniszterelnököt, és alapos fejmosásban részesítette őt Titóval ápolt „barátsága” miatt. Az oroszországi látogatás során a politikus váratlanul megbetegedett, majd kezelésre vonult egy Moszkva környéki szanatóriumba, ahol 1949. július 2-án elhunyt. Halálával kapcsolatosan máig él a gyanú, hogy Dimitrovot – méreg, vagy radioaktív fertőzés által – a szovjet titkosszolgálat emberei gyilkolták meg, miután külpolitikájával elvesztette Sztálin bizalmát.

A politikust halála után Szófiában helyezték végső nyugalomra; Dimitrov teste ötven éven keresztül bebalzsamozva pihent egy Leninéhez hasonló mauzóleumban, a rendszerváltás után azonban eltemették, síremlékét pedig lebontották. A lipcsei per vádlottjaként nemzetközi reflektorfénybe kerülő bolgár kommunista emlékét Bulgárián kívül a világ számos pontján ápolták, így hazánkban is sokáig utcák és emlékművek őrizték nevét.