Al Capone halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Olyan vagyok, mint bármelyik másik ember. Pusztán kielégítek egy igényt.”
(Al Capone)

1947. január 25-én fejezte be életét Al Capone, a történelem egyik leghírhedtebb gengsztere, a szervezett bűnözés szimbóluma, aki a brooklyni bevándorlónegyedből küzdötte fel magát Amerika legjelentősebb bandavezérei közé. Capone „működésének” évtizedei alatt Chicago szimbóluma lett, miután szeszcsempészetből, kábítószer-kereskedelemből és bordélyházak működtetéséből roppant vagyont szerzett, és véres incidensek árán a helyi alvilágot is uralma alá vonta. Hatalma ellenére Al Caponét 1931-ben adócsalás miatt mégis sikerült börtönbe juttatni, ahonnan már emberi roncsként került ki.

Alfonso Capone 1899 januárjában, Nápoly környékéről Amerikába bevándorolt szülők gyermekeként látta meg a napvilágot. A gengszter fiatalon számos sértést szenvedett el olasz származása miatt, így idejekorán levetkőzte európai identitását; ezzel és későbbi bűnöző életformájával magyarázható, hogy keresztnevét rövidítve, amerikaiasan használta. A fiatal Alfonso egy New York-i katolikus iskolában kezdte meg tanulmányait, ám miután megütötte tanárát, kicsapták, innentől kezdve pedig önálló útra tért. Al Capone kezdetben bolti eladóként, tekepályán és számos egyéb munkával keresett magának megélhetést, az 1910-es évek végén azonban a bűn útját választotta, és belépett Frankie Yale bandájába. A gengszter brooklyni évei alatt szerezte híres vágásait, melyeket Frank Gallucio ejtett arcán, miután Al egy bárban inzultálta a húgát – a forradások miatt Caponét később csak „sebhelyes arcú” néven emlegették, és az életéről szóló filmadaptációk is ezen a címen jelentek meg.

A fiatalember időközben – 1918-ban – megházasodott, bűnözői „karrierje” pedig az évtized végén váratlan fordulatot vett, miután Yale mentora, Johnny Torrio meghívta őt chicagói bandájába. Al Capone lényegében Torrio mellett töltötte „tanulóéveit”, a bandavezér ugyanis rövid időn belül legbelső bizalmasai közé emelte őt; Chicago későbbi ura a következő években oroszlánrészt vállalt a szesztilalom idején virágzó csempészhálózat kiterjesztésében, és aktívan részt vett a rivális maffiafőnökök likvidálásában is. Torrio Caponéval közösen tervelte ki nagybátyja, Jim Colosimo meggyilkoltatását, majd bevonta pártfogoltját az ír North Side Gang elleni háborúba is, melynek fejét, Dion O'Baniont 1924-ben szintén együtt tették el láb alól. Az ír banda elleni harc ugyanakkor a gyilkossággal még korántsem ért véget, miután pedig Torrio egy támadás következtében életveszélyesen megsebesült, bizalmasának adta át hatalmát.

Al Capone tehát alig 26 esztendősen egy majdnem ezer bűnözőt „foglalkoztató” szervezet vezetője lett, melynek szesszel, kábítószerrel és fegyverrel üzletelő, államhatárokon átívelő hálózatát előbb a hírhedt Négy Kettes épületéből, majd a Lexington Hotel alatti főhadiszállásáról irányította. Az olasz származású gengszter Chicago leghatalmasabb bűnözője lett, miután pedig a metropolis közelében fekvő Cicero városába költözött, ott valóságos hűbérúrként viselkedett; hatalmát mutatja, hogy a település polgármesterét egyszer nyílt színen, rendőrök jelenlétében pofozta fel, mert az nem egyeztetett vele egy rendelet kiadásáról. Bár egy bűnözőről beszélünk, el kell ismernünk, hogy a maga nemében Al Capone karizmatikus vezető volt, aki az általa sugárzott erőnek köszönhetően számos kisebb bűnbandát olvasztott be birodalmába. Az olasz származású férfi ugyanakkor tudott kegyetlen is lenni: számos más eset mellett az ő nevéhez fűződött például az 1929-es Valentin-napi mészárlás is, mely során rendőrnek öltözött gengszterek kivégezték George „Bugs” Moran bandavezér hét emberét.

A kor viszonyait jelzi, hogy Chicago rendfenntartó szervei tisztában voltak Al Capone tevékenységével, a maffiavezér azonban sokáig elérhetetlennek bizonyult számukra: a hozzá köthető gyilkosságok idején bombabiztos alibivel rendelkezett, bankszámlát sohasem nyitott, tulajdona hivatalosan nem volt, és szerződéseket sem lehetett a nevéhez kötni. Azt, hogy a gengszter miként packázott az igazságszolgáltatással, nem csak az mutatja meg, hogy valódi bűneiért soha nem kellett bűnhődnie, hanem az is, hogy ha úgy tartotta kedve, alávetette magát a törvénynek: 1929-ben például 4000 dollárt fizetett a bíróság megsértéséért, a Valentin-napi mészárlás után pedig – egy bűnbandák közti alku eredményeként – azt is vállalta, hogy rövid időre rács mögé vonul. Al Caponét hamarosan perbe is fogták fegyverrel való visszaélés miatt, és végül egy év börtönre ítéltek, amiből – jó magaviselete miatt – 9 hónapot ült le. Cellájában királyi módon élt, a távozáson kívül gyakorlatilag mindent megengedtek és biztosítottak számára.

Más bűnözőkhöz hasonló módon azonban idővel Al Capone csillaga is leáldozott, igaz, a hatóságok csak igen nyakatekert módon tudták őt rács mögé juttatni: a maffiavezér végzetének a Pénzügyminisztérium bizonyult, melynek ügynöke, Frank J. Wilson jövedelmein keresztül fogta meg a Chicagót uraló agyafúrt bűnözőt. Így esett, hogy a számtalan gyilkosságot elrendelő, szeszt és kábítószert csempésző Al Capone legnagyobb bűncselekményeit sikerrel megúszta, adócsalás vádjával azonban 1931-ben mégis bíróság elé került, mely 11 év börtönbüntetésre ítélte őt. A férfi számtalanszor próbált fellebbezni az ítélet ellen, ám mindhiába: több intézmény után 1934-ben a hírhedt Alcatraz falai közé került, ahol az egykor rettegett bűnöző számtalan megaláztatáson ment keresztül, miközben elméje is elborult.

Egészségi állapotára való tekintettel a bíróság 1939-ben szabadlábra helyezte Al Caponét, aki hátralévő éveit Miami melletti birtokán töltötte családjával. Szellemi állapota, mely az orvosi vizsgálatok szerint egy gyermek képességeit érte el, nem engedte meg, hogy visszatérjen birodalma élére, melyet a második világháborúval bekövetkező változások hamarosan amúgy is porig romboltak. A legendás Al Capone, a szervezett bűnözés szimbóluma hosszú betegeskedés után, 1947. január 25-én fejezte be életét.