Párizsban bemutatják az első bikinit

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ezután egyetlen nő sem mehet a város fürdőibe megfelelően erkölcsös öltözék nélkül, sem éjjel, sem nappal.”
(A bathi képviselő-testület határozata, 1737.)

„Egy fürdőruhát csak akkor nevezhetnek bikininek, ha keresztül lehet húzni egy jegygyűrűn.”
(Louis Réard)

1946. július 5-én mutatta be Louis Réard az általa tervezett kétrészes fürdőruhát, melyet az Egyesült Államok nukleáris kísérleti telephelye, a Bikini-atoll nyomán bikini névvel illetett. A legendásan „anyagtakarékos” ruhadarab a következő években számos botrányt okozott szerte a világban, ám idővel mégis visszafordíthatatlan hatást gyakorolt a stranddivatra.

Bár az ókortól fogva hosszú évszázadokon át a fürdőzés szenvedélyének hagyományosan meztelenül hódoltak, a modern bikinihez hasonló darabok nagyon korán megjelentek egyes nők ruhatárában. Már a Kr. e. 6. évezredre datált Catal Hüyük-i településen is találtak olyan ábrázolásokat, melyeken egy leopárdokon lovagló istennő a kétrészes fürdőruhához hasonló öltözéket visel, az ókori Hellászban pedig a Kr. e. 1400 körüli időszaktól fogva maradtak fenn olyan urnák és festmények, ahol megjelenik az ominózus ruhadarab. A bikini őse később a rómaiaknál is komoly népszerűségnek örvendett: festményeken, mozaikokon, sőt, Ovidius, Horatius és Martialis műveiben is felbukkan, a fennmaradt leletek és források alapján azonban biztosak lehetünk abban, hogy nem az erkölcsös nők ruhatárához tartozott.

Az ábrázolások alapján nincs bizonyíték arra, hogy az antik „bikinit” valaha is fürdőruhaként használták volna, sokkal inkább az erotikával állt kapcsolatban, és elsősorban atlétanők, táncosnők, illetve prostituáltak hordták. Erre utal többek között a „Bikinis lányok” néven elhíresült szicíliai mozaik, vagy a Pompejiben megtalált – hasonló öltözékben kifaragott – Venus-szobor is, de az sem véletlen, hogy a középkor egyik legerkölcstelenebb nőjének tekintett Theodóra a monda szerint ebben a ruhában hódította meg Justinianus bizánci császárt (ur. 527-565).

A bikini és a fürdőzés tehát nagyon hosszú ideig elkülönült egymástól, mindazonáltal a kora újkorban mind több helyen követelték meg, hogy a férfiak és a nők „erkölcsös öltözetben” jelenjenek meg a fürdőhelyeken. A tavakban és a folyókban persze ezután is meg lehetett mártózni meztelenül, ezt csak a 19. század második felétől – Angliában például 1860-tól – igyekeztek visszaszorítani. Az első fürdőruhák mai szemmel nézve borzasztóan kényelmetlenek és nevetségesek voltak: a 17-18. századból fennmaradt szabályzatok szerint a férfiaknak számos fürdőhelyen – például az angliai Bathban – hosszú szárú alsóneműben és mellényben illett megjelenniük, míg a nők testét olyan öltözék borította, mely alakjukat nedvesen is rejtve tartotta.

A férfi fürdőruha a 20. század elejéig nem sokat változott – legfeljebb a nadrág szára rövidült –, de a jóval kényelmetlenebb női változaton rengeteget módosítottak. Az alapszabály természetesen ugyanaz maradt, tehát a hölgyek bőrét és alakját védeni kellett a férfiszemektől, ám a 19. századi fürdőruha – praktikusan – már egy felsőrészből és egy nadrágból állt, amely a válltól a bokáig mindent elfedett. Az olvasó bizonyára furcsának találja, de tény, hogy az 1880-as években divatossá váló fürdőruhás szépségversenyek résztvevői sokáig ilyen öltözékben álltak a zsűri elé.

Az erkölcsös megjelenés rendkívül fontos volt, Annette Kellermann ausztrál úszónőnek például 1907-ben azért kellett szembenéznie a törvény szigorával, mert fedetlen karral és vállal fürdőzött az Egyesült Államok keleti partján. A divat csak az 1920-30-as években érte utol Kellermannt, ekkor pedig már a láb fedetlenségét – persze csupán combközépig – is összeegyeztethetőnek találták az erkölcsösséggel. Bár egyes csoportok elkeseredett harcot vívtak az új divat ellen, a női fürdőruhák mérete – a férfiak örömére – rohamosan csökkent; a változásban éppen a prűdnek titulált Egyesült Államok járt az élen, ahol a második világháború alatt sem szűnt meg a fürdőélet, de a takarékossági szempontok az erkölcsösség elé kerültek. Eltűntek az addig kötelező tartozékok – például a szoknya és a kalap –, és megszülettek az első kétrészes fürdőruhák, ahonnan a bikini már csak egy apró ugrás volt.

E sokáig botrányosnak titulált öltözéket végül mégis Európában alkották meg, ahol a második világháborút követő első békeévben, 1946-ban valóságos forradalom tört ki a fürdőruha-viselet terén. Ezzel kapcsolatban a bikini „szülőatyja” mellett még Jacques Heim nevét érdemes megemlítenünk, aki – a ruhadarab méretére utalva – „atom” fantázianéven még Réard előtt megjelentette az általa tervezett kollekciót. A konzervatívabb ízlésű vásárlókat már Heim is megbotránkoztatta, 1946. július 5-én azonban Réard is bemutatta új fürdőruháját, melyet hosszú ideig – stílusosan – azzal reklámozott, hogy még az „atomnál is kisebb”, önmagáról pedig azt állította, hogy „megfelezte az atomot.” Az utóbbi szlogennel összefüggésben, az amerikaiak által nukleáris kísérleti telepként használt Bikini-atollról kapta az új fürdőruha a bikini nevet. Az egyébként mérnöki diplomával rendelkező Réard a háború után édesanyja fehérnemű-üzletében dolgozott, és ott tervezte meg az ominózus öltözéket, mely a szükségesnél alig nagyobb szövetdarabokból és az egyes részeket összekötő zsinórokból állt.

A bikini hivatalos fogadtatását jól mutatja, hogy a tervező végül csak a Casino de Paris híres táncosnőjét, Micheline Bernardinit tudta leszerződtetni az 1946. július 5-én tartott bemutatóhoz; a férfitársadalom vélhetően pozitívabb véleményt fogalmazott meg az új fürdőruhával kapcsolatban, hiszen a fiatal nő később több mint 50 000 rajongói levelet kapott. A Réard által okozott botrány ellenére a bikini néhány éven belül népszerűvé vált Nyugat-Európában, ám a konzervatívabb, vallásosabb országok még hosszú ideig igyekeztek gátat szabni az új divatnak. Az 1951-es Festival Bikini Contest ellen a Vatikán is felszólalt, az Egyesült Államok erkölcsvédelmi szervezetei pedig egyesült erővel küzdöttek azért, hogy a hollywoodi filmstúdiók alkotásaiban ne jelenjenek meg ezek a ruhadarabok.

A bikini végül az 1960-as évek elején aratott döntő győzelmet, ami elsősorban Ursula Andressnek és az egyik leghíresebb James Bond-film, a Dr. No sikerének volt köszönhető (http://www.youtube.com/watch?v=I3WVjiDZmfI). Miután az évtized egyik szexszimbólumának tartott színésznő kiemelkedett a habokból híres fehér fürdőruhájában, a filmvásznon és a strandokon is egyre többen jelentek meg a korábban botrányosnak tartott bikiniben. A szakértők ma azt mondják, ezzel a kollekcióval Louis Réard másfél évtizeddel megelőzte korát, ám amikor az általa tervezett ruha elfogadottá vált, a fürdőruha divatban már újabb, még ennél is merészebb irányzatok hódítottak teret.