Sztójay Döme kivégzése

Szerző: Tarján M. Tamás

1946. augusztus 22-én végezték ki – a népbíróság ítélete nyomán – Sztójay Döme egykori berlini katonai attasét és meghatalmazott követet, az 1944. március 19-i német megszállás után felállított magyar bábkormány miniszterelnökét.

A szerb családból származó Sztójay – még Dimitrije Sztojakovics néven – 1883-ban, Versecen látta meg a napvilágot. Katonai pályáját a Monarchia hadseregében kezdte, ezredesként harcolt az első világháborúban, majd Horthy Nemzeti Hadseregében szolgált, mint a kémelhárítás egyik vezetője. A húszas évek elején léptették elő tábornokká, 1925-ben pedig Berlinbe került mint katonai attasé; ebben az időszakban változtatta nevét Sztojakovicsról Sztójayra. A tábornokot 1933-ban hazahívták Magyarországra, és két évig a Honvédelmi Minisztériumban alkalmazták, majd Gömbös Gyula őt nevezte ki berlini magyar követnek.

Sztójay Döme ezt a pozíciót egészen 1944-ig, miniszterelnöki kinevezéséig megtartotta, és ebben a kilenc évben mindent megtett azért, hogy Magyarországot a német–olasz tengely mellé állítsa. Berlini követként jó kapcsolatot épített ki a Ribbentrop-féle külügyminisztérium alkalmazottaival, és kellően együttműködőnek bizonyult ahhoz, hogy a nácik komolyabb feladatokat bízzanak rá. Nem véletlen, hogy 1944. március 19-e után, amikor a németek megszállták Magyarországot, Hitler és teljhatalmú biztosa, Edmund Veesenmayer, Imrédy Bélát vagy Sztójayt akarták a miniszterelnöki székben látni. Miután Horthy úgy gondolta, a polgári származású Imrédyhez képest egykori katonája talán lojálisabb lesz, március 23-án – Kállay Miklós leváltása után – őt nevezte ki a kormány élére.

A kormányzónak végül is csalódnia kellett, mert Sztójay öthónapos kormányzása során maradéktalanul – vagy inkább erélytelenül – kiszolgálta a megszállókat. 1944 márciusa után újabb honvédcsapatok küldtek a keleti frontra, az ellenzéki sajtóorgánumokat – például Népszava, Magyar Nemzet – betiltották, számos politikust és publicistát börtönbe vetettek, és életbe léptették a nácik által régóta szorgalmazott zsidótörvényeket. Sztójay kormányra kerülése után hamarosan rendeletet hoztak a sárga csillag kötelező viseletéről, a zsidókat megfosztották házaiktól, üzleteiktől, személyes tulajdonuktól, és gettókba zárták őket. Emellett Budapesten és a vidéki városokban hamarosan hatalmas halmokat gyújtottak a zsidó – vagy annak tekintett – szerzők könyveiből, hanglemezeiből. Mint kormányfő, Sztójay is felelős volt azért, hogy – a deportálásért felelős Adolf Eichmann szolgálatában – Jaross Andor belügyminiszter és államtitkárai, Baky László és Endre László vezetésével megkezdődött a vidéki zsidóság elszállítása Auschwitzba és más koncentrációs táborokba.

A miniszterelnök tehetetlenségét látva aztán Horthy a nyár elején mind erélyesebben próbált beavatkozni a kormány politikájába: a kormányzó július elején a koronatanácsban leállíttatta a deportálásokat, majd – miután Koszorús Ferenc vezetésével a hozzá hű alakulatok megakadályozták a július 6-i csendőrpuccsot – elérte, hogy a budapesti zsidóság Magyarországon maradjon. Az ekkor már nagybeteg Sztójay nem tudta befolyásolni saját kormánya munkáját sem, így aztán, ahogy tavasszal engedelmeskedett a német követeléseknek, úgy júliusban Horthy megerősödését is tétlenül tűrte. Augusztus elejétől – a kormányzó nyomására – a fontosabb pozíciókból fokozatosan kiszorították a szélsőséges politikusokat, eltávolították miniszteri székéből a Magyar Megújulás Pártjának vezetőjét, Imrédy Bélát, és megpróbálták visszajuttatni a Magyar Élet Pártját egykori monopol helyzetébe. A román kiugrás (1944. augusztus 23.) utáni zűrzavarban aztán Horthynak arra is mozgástere nyílt, hogy – augusztus 29-én – magát Sztójay Dömét is leváltsa, és Lakatos Géza vezérezredest nevezze ki a helyére.

Az egykori német követ ezután visszavonult a közélettől; nem vett részt sem a kiugrás szervezésében, sem annak megbuktatásában, és Horthy eltávolítása után sem tért vissza a politikába. Bár az 1944. október 16-án megalakuló nyilas Szálasi-kormányban három egykori minisztere is szerepet vállalt, ő távol maradt a kormányzástól. 1945 elején, miután a szovjetek felszabadították Magyarországot, Sztójay Németországba menekült, ahol később az amerikai hadsereg fogságába került. A szökevényt 1945 októberében adták ki Budapestnek, és hazatérése után, kormánya tagjaival – például Rátz Jenővel, Kunder Antallal – együtt, a népbíróság előtt kellett felelnie tetteiért. Sztójay Döme egykori miniszterelnököt az eljárás során bűnösnek találták, és 1946 augusztusában halálra ítélték. Kivégzését augusztus 22-én hajtották végre.