Hitler öngyilkossága a Führerbunkerban

Szerző: Tarján M. Tamás

„Nem mondhatja senki, hogy [Hitler] halott.”
(Thomas J. Dodd amerikai szenátor)

1945. április 30-án végzett magával a berlini Führerbunkerban Adolf Hitler, a náci Németország vezére, akit felesége, Eva Braun is követett a halálba. A diktátor feltehetőleg pisztollyal vetett véget életének, így akadályozva meg, hogy a német fővárosért harcoló szovjet alakulatok foglyul ejtsék.

Bár Hitler csak 1945. április 22-én vallotta be tábornokai előtt a vereséget, a stratégák többsége már 1943-ban felismerte, hogy a háború esélyei megfordultak és Németország katasztrófába rohan. A Sztálingrád, majd Leningrád alatt aratott győzelmek után a Vörös Hadsereg lassan visszaszorította a keleten harcoló német erőket, eközben pedig az angolszász szövetségesek Itáliában, majd 1944 júniusában Normandiában is új frontot nyitottak. Hitler – akit a pusztulás elkerülése érdekében a tábornokok egy része már 1944 nyarán megpróbált a halálba küldeni – persze megszállottan hitte, hogy a rohamos tempóban fejlesztett haditechnika, a náci „csodafegyver” majd ismét fordulatot hoz a világháború menetében, eközben azonban a Luftwaffe már Németország felett sem tudta biztosítani fölényét, a Harmadik Birodalom ellenfelei pedig 1945 januárjában az Odera, a Rajna és a Pó folyóknál álltak.

A Führer helyzetét az mutatja meg leginkább, hogy a bombázások miatt január 16-án kénytelen volt visszavonulni az Új Birodalmi Kancellária alatt található bunkerrendszerbe, melynek 4 méter vastag betonfalai nem csak a ledobott robbanószerkezetektől, de a valóságtól is elszigetelték Hitlert. A diktátor egészen az utolsó napokig tartotta a kapcsolatot Himmlerrel, Göringgel, Goebbelsszel és más vezetőkkel – a náci propaganda „atyja” például családjával együtt keresett menedéket a Führerbunkerban –, szellemi állapota azonban Németország háborús esélyeivel párhuzamosan romlott, és csak annyit látott tisztán, hogy a végső csata színhelye Berlin lesz majd. Mint azt a Führer bukását feldolgozó 2004-es film is bemutatja, Hitler életének utolsó napjaiban már megsemmisült, vagy fel sem állított hadosztályokat tologatott terepasztalán, hogy meghiúsítsa a szovjet bekerítő hadmozdulatokat.

A diktátornak 1945 januárjától fogva többen is javasolták, hogy Berlin helyett az alpesi erődrendszerben, vagy Berchtesgardenben, a „Sasfészekben” keressen menedéket, ő azonban bunkerében maradt, és a következő hónapokban alig jelent már meg a felszínen. Április 20-án itt tartotta utolsó születésnapját, melyet abban a tudatban ünnepelhetett, hogy másnap a Vörös Hadsereg csapatai várhatóan elérik majd Berlin külvárosát. Hitler tehetetlenül nézte végig fővárosa bekerítését, április 27-étől pedig még inkább elszigetelődött, ugyanis megszűnt a biztonságos rádió-összeköttetés a bunker és a harcban álló alakulatok között; ezután jószerével már csak telefonon, illetve a különböző nyugati rádióadókon keresztül érkeztek hírek arról, hogy Himmler megpróbált megegyezni az angolszász szövetségesekkel, illetve, hogy Mussolinit és szeretőjét, Clara Petaccit olasz partizánok kivégezték.

Sokan úgy gondolják, Hitler öngyilkosságában a Duce sorsa is szerepet játszott, az elhatározás pedig már április 29-ére megérett, ezen a napon ugyanis a diktátor elkészítette végrendeletét és feleségül vette Eva Braunt. A szertartás után szolid ünnepséget is tartottak a Führerbunkerban, este azonban Hitler már ismét az öngyilkosság biztos és fájdalommentes módozatain töprengett, illetve azt vizsgálta, hogy az SS-től kapott kapszula – melynek hatékonyságában Himmler „árulása” után már nem bízott – vajon alkalmas lesz -e tettéhez. A sikeres kísérlet áldozata a Führer kedvenc kutyája, Blondi volt, akit 24 órán belül gazdája, a második világháború mérhetetlen szenvedéseinek előidézője is követett a halálba.

Hitler időzítésében az játszotta a legfontosabb szerepet, hogy április 30-án reggel Helmuth Weidling tábornok, a város parancsnoka bejelentette, hogy estére várhatóan elfogy a Berlint védő német csapatok lőszere. Nem maradt tehát vesztegetni való idő: a diktátor megebédelt, búcsút vett a bunkerben kitartó katonai és politikai vezetőktől – köztük helyettesétől, Martin Bormanntól és a Goebbels családtól –, majd délután fél 3 körül Eva Braunnal együtt visszavonult a szobájába. Egy órával később lövés hallatszott a lakosztály felől, az odaérkező Bormann és Heinz Linge, Hitler komornyikja pedig már mindkét személyt holtan találta. A vallomások szerint Eva Braun ciánkapszulával, míg a Führer pisztolyával vetett véget életének.

A diktátor előzetes rendelkezése nyomán a holttesteket kiszállították a bunkerből, majd benzinnel lelocsolták és elégették őket. A náci Németország vezérét és annak feleségét a kora esti órákban, egy bombatölcsérben temették el. Karl Dönitz admirális, Hitler kijelölt utódja május 1-jén jelentette be, hogy „a Führer hősi halált halt a Reich fővárosában”, és a végrendelet értelmében átvette az államfői szerepkört. A kancellári pozíciót Joseph Goebbels örökölte meg, a berlini bunkerban tartózkodó propagandaminiszter azonban még aznap megmérgezte családját, és követte Hitler példáját.

Másnap a Vörös Hadsereg egységei elérték az Új Birodalmi Kancellária romjait, és azonnal felkutatták azt a bombatölcsért, ahova a diktátort és Eva Braunt temették. A szovjet kémelhárítók összesen 10 emberi holttestet találtak; ezeket Magdeburgba vitték, ahol ismét nyugalomra helyezték őket, ám 1970-ben – mielőtt a titkosszolgálatok átadták a szóban forgó területet az NDK kormányának –, valamennyi koporsót újra exhumálták, és a csontokat elhamvasztották.

E különös eljárás miatt és a világháborús szövetségesek kölcsönös gyanakvása következtében Hitler halálát máig rejtély övezi: egészen a közelmúltig akadtak olyan fantaszták, akik arról írtak, hogy a diktátor a világ valamely rejtett szegletében tölti napjait, ez azonban nem meglepő, hiszen maga Sztálin és a nürnbergi per ügyészeinek egy része sem hitte el, hogy a náci Németország vezére valóban meghalt. Mivel Hitler fogorvosa, Hugo Blaschke vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy a Magdeburgba szállított koponyák közül egy a Führeré, elmondhatjuk, hogy a férfi minden bizonnyal végzett magával 1945. április 30-án, halála azonban – az összeomló náci Németország számos rejtélyéhez hasonlóan – napjainkig foglalkoztatja a tudományt és a közvéleményt.