A kiugrási kísérlet

Szerző: Szarka László

„Ma már minden józanul gondolkodó előtt kétségtelen, hogy a Német Birodalom ezt a háborút elvesztette. A hazájuk sorsáért felelős kormányzatok le kell, hogy vonják ennek következményeit, mert amint azt a nagy német államférfi, Bismarck mondotta: egy nép sem áldozhatja fel magát a szövetségi hűség oltárán. Történelmi felelősségem tudatában meg kell, hogy tegyek minden lépést abban az irányban, hogy a további felesleges vérontást elkerüljük. Olyan nép, amely egy már elveszett háborúban szolgalelkűséggel idegen érdekek védelmében utóvédharcok színterévé engedi tenni apáitól örökölt földjét, elvesztené a világ közvéleménye előtt megbecsülését.”
(Részlet Horthy 1944. október 15-i kiáltványából)

1944. október 15-én Horthy Miklós, Magyarország kormányzója sikertelen kísérletet tett a második világháborúból való kiugrásra. A Romániának, Bulgáriának és Finnországnak a szövetségesekhez való átállása után a magyar kiugrás azonban – az október 11-én Moszkvában megkötött előzetes fegyverszünet ellenére – politikai és szervezési hibák, a megszálló német hatóságok ellenlépesei, a német  titkosszolgálat megelőző akciói, a Lakatos-kormányban és a  Magyar Királyi Honvédség vezérkarában uralkodó német barátság miatt végül kudarcba fulladt. Október 16-án Horthy  lemondásra kényszerült, a németek pedig – foglyul ejtett fiának életével zsarolva őt – azt is elérték, hogy a kormányzó a németek által támogatott Szálasi Ferencet, a nyilaskeresztes-hungarista mozgalom elnökét nevezte ki  miniszterelnöknek.  

Bár Horthy az ország 1944 márciusában bekövetkezett német megszállása után politikailag meggyengülve maradhatott pozíciójában, igyekezett a németek 1944. évi sorozatos háborús vereségeit kihasználni és visszaszerezni az önálló döntés lehetőségét.  Az első ilyen kísérlet a Koszorús Ferenc vezérkari ezredes által júliusban meghiúsított csendőrpuccs és a budapesti zsidóság deportálásának megakadályozása volt. A keleti és nyugati frontok eseményei nyomán Horthy mozgástere a nyár végére tovább növekedett. 1944. augusztus 23-án Románia – majd néhány nappal később Bulgária, szeptember 4-én pedig Finnország is – kiugrott a háborúból. A német politikai és hadvezetés közt kialakult feszültségeket  a kormányzó arra használta fel, hogy augusztus 29-én Sztójay Döme helyett a hozzá lojális, de bel- és külpolitikai ügyekben meglehetősen tapasztalatlan Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek. 

Az új kormány felállításával párhuzamosan Horthy újraindította a magyar fegyverszünetről szóló tárgyalásokat. Nehéz szívvel, de fokozatosan beletörődött abba, hogy a magyar fegyverszünetről nem az angolszász hatalmakkal, hanem a nyár végére a Kárpátok vonaláig előrenyomuló szovjetekkel kell megegyezésre jutnia. Az 1944. szeptember 8-i  minisztertanács – a szovjetek sikeres erdélyi támadása miatt egyre fenyegetőbb helyzetben – a németektől remélt segítség, illetve a fegyverszünet kérdésében Csatay Lajos hadügyminiszter javaslatára úgy döntött, hogy ultimatív felszólítást intéztek a németekhez. Azt kérték Berlintől, hogy 24 órán belül küldjenek a magyar hadsereg támogatására legalább öt, többségében páncélos hadosztályt és biztosítsanak megfelelő hadianyagot az immár a Dél-Alföldet veszélyeztető szovjet támadás kivédésére. Ellenkező esetben Magyarország kénytelen lesz fegyverszünetet kérni a Szovjetuniótól. A döntésről Lakatos miniszterelnök Hennyei Gusztáv külügyminiszter és Vörös János, a vezérkari főnök jelenlétében még aznap tájékoztatta  Edmund Veesenmayer magyarországi teljhatalmú német megbízottat és Hans Greiffenberget, a Wehrmacht meghatalmazott magyarországi tábornokát: „Ha a kért segítséget nem kapjuk meg, akkor az országra a teljes megsemmisülés vár és a felesleges vérontás elkerülésére a harcot be kell szüntetni.” 

Ekkortól kezdve a németek teljes mértékben tisztában voltak a magyar fegyverszünet és kiugrás lehetőségével, s megtettek mindent annak érdekében, hogy ez ne következzék be. Otto Skorzeny vezetésével 1944 szeptemberének végén különleges német alakulat érkezett Budapestre. A Páncélököl-hadművelet keretében biztosítaniuk kellett, hogy Magyarország a világháború végéig német szövetséges maradjon. Azt azonban nem tudták megakadályozni, hogy szeptember 28-án a szlovák nemzeti felkelés által ellenőrzött szlovákiai területen lévő Tri Duby reptérről három fős magyar küldöttség – Faragho Gábor altábornagy,  Teleki Géza, Szentiványi Domokos – Moszkvába utazzon az előzetes magyar fegyverszünet megkötése céljából. A fegyverszüneti tárgyalásokról nem a kormány, hanem a kormányzó hozta meg a döntést a “kiugrási irodának” nevezett bizalmas  körben. Október 11-én este 7 óra 57 perckor Faragho Gábor vezérezredes, a magyar delegáció vezetője és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos a Kremlben aláírták  az előzetes fegyverszüneti feltételekről szóló megállapodást. Magyarország kötelezte magát,  hogy tíz napon belül kivonja katonai csapatait és hivatalnokait az 1937. december 31-e után visszaszerzett csehszlovákiai, romániai és jugoszláviai területekről, illetve azonnal felfüggeszti a Szovjetunió elleni katonai műveleteket és hadat üzen Németországnak. Ezzel Magyarország háborúból és a tengelyhatalmak szövetségéből való kiugrásának előkészületei a végső szakaszukba léptek. Október 11-én a kormányzó a Várban fogadta Szakasits Árpádot és Tildy Zoltánt, a Magyar Front intézőbizottsága tagjait, és közölte velük, hogy előzetes fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval. Tárgyaltak „a munkásság megbízható elemeinek” lehetséges felfegyverzéséről is. Ugyancsak 11-én Horthy tájékoztatta a kiugrás katonai előkészítéséről Miklós Béla vezérezredest, az 1. magyar hadsereg parancsnokát. Vattay Antal altábornagy, a kormányzói Katonai Iroda főnöke pedig fogadta Veress Lajos vezérezredesnek, a 2. magyar hadsereg parancsnokának személyes küldöttét, Geréb László alezredest, aki a tárgyalásról azonnal értesítette a németeket. Október 13-án Bethen István Bethlen István igyekezett határozott lépésekre ösztönözni a kormányzót. A II. Ukrán Front parancsnoka, Rogyion Malinovszkij marsall a Szeged melletti Deszken tárgyalt Utassy Loránd vezérkari ezredessel az átállás katonai kivitelezéséről. Ugyanezen a napon Molotov bemutatta az előzetes magyar fegyverszüneti megállapodást a Moszkvában tárgyaló Winston Churchill brit miniszterelnöknek és Anthony Eden külügyminiszternek, akik azt tudomásul vették. Budapesten pedig a németek megtették a fegyveres előkészületeket a nyilas hatalomátvétel biztosítására. 

Október 14-én délben szűk körű tanácskozáson a kormányzó és családtagjai, valamint Vattay Antal főhadsegéd, és Ambrózy Gyula, Horthy kabinetfőnöke véglegesítették az október 15-i kiugrás forgatókönyvét. A kormányzó eldöntötte, hogy az eredetileg október 20-ára tervezett lépés helyett október 15-én a koronatanácsban jelenti be a fegyverszünet megkötését. Ezt követően fogadja Veesenmayer német teljhatalmú megbízottat, majd ezzel egy időben javasolta beolvastatni a rádióban a kormányzói proklamáció szövegét. Ugyanezen a napon érkezett meg a Várba az a 48 órás ultimátum, amelyben Alekszej Antonov vezérezredes, a Vörös Hadsereg vezérkari főnökének első helyettese az előzetes fegyverszünet alapján követelte az átállás mielőbbi végrehajtását. Délután öt órakor a németbarát miniszterek nélkül összeült minisztertanács, ahol  a fegyverszüneti feltételekről tanácskoztak. Az esti órákban Vörös János vezérkari főnök, ismerve a főváros környéki magyar katonai erők elégtelenségét, azt javasolta a kormányzónak, hogy utazzék az 1. hadsereg huszti főhadiszállására, és ott jelentse be kiugrásról szóló döntését. Horthy azonban abban bízott, hogy a németek reakciója a finnországihoz hasonló lesz, azaz a fegyverszünet bejelentését követően harc nélkül elhagyják az ország területét. 

A kiugrás megvalósítását  azonban kezdettől fogva rendkívüli mértékben megnehezítette, németek fenyegető katonai fellépése. A kormányzó a kiugrást az 1. és 2. magyar hadsereg átállásával és a frontvonal megnyitásával képzelte el. Miután a Gestapo a magyar informátoroktól pontos hírekkel rendelkezett a készülő kiugrásról, Horthy Várban való maradása súlyos hibának bizonyult. Az eleve kedvezőtlen helyzethez ugyanis további negatív körülmények társultak: a rendelkezésre álló kevés idő mellett a Skorzeny-féle komandó beavatkozása és a nyilas hatalomátvételre kidolgozott német forgatókönyv mögött felsorakozó katonai és politikai tényezők eleve illuzórikussá tették a kiugrási terv megvalósítását. 

Október 15-én reggel fél 9-kor Otto Skorzeny kommandója – a Tito küldötteivel való tárgyalás ígéretével – tőrbe csalta, és túszként Németországba hurcolta a kormányzó fiát, ifj. Horthy Miklóst. A hírről Horthy 10 órakor értesült. Emiatt az elnökletével utoljára összeülő koronatanács fél órával később kezdődött. Előtte Lakatos Géza miniszterelnök két változtatást javasolt a kormányzói proklamációban; a szövegbe ekkor került az „előzetes” jelző a fegyverszünet kifejezéshez. Ugyanakkor kihúzták a „németekkel a mai naptól kezdve Magyarország hadban levőnek tekinti magát” részt.  A koronatanácsban a kormányzó bejelentette, hogy „fegyverszünetet kér”. A Lakatos-kormány lemondott, de a kormányzó kérésére változatlan összetételben azonnal újjáalakult. Délben Horthy tájékoztatta Veesenmayert a fegyverszünetről, majd 13 órakor fogadta Rudolf Rahn német nagykövetet, Hitler különmegbízottját is. A kormányzó ebben a rendkívüli helyzetben  egyszerre próbált a korábbi szövetségesekkel szemben nagyvonalú maradni, ugyanakkor a megbízhatatlan környezetében kénytelen volt lebegtetni az október 11-én már megkötött fegyverszünet tényét. Ezért hivatalosan Veesenmayert előbb tájékoztatta a kiugrási szándékról, másfelől ezzel együtt sor került a fegyverszünetről szóló kormányzói kiáltvány rádiós beolvasására, illetve értesíteni próbálta a frontokon harcoló hadseregek parancsnokait és tisztjeit. Déli 12 óra 30 perckor a Rádióban felolvasták Horthy Miklós kormányzó proklamációját. A szövegben a „fegyverszünetet kötöttem” kifejezést a miniszterelnökség utasítására az utolsó pillanatban így módosították: „…elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek”. A proklamáció 13 óra 10 perckor, majd 14 óra 10 perckor újra elhangzott. A kormányzó egyúttal utasítást adott, hogy az 1. és a 2. hadsereghez juttassák el a harc beszüntetésére és a szovjet csapatokkal való kapcsolatfelvételre vonatkozó hadparancsot, amelyet szintén beolvastak a Rádióban.

14 óra 50 perckor azonban megtörtént a németek által kikövetelt módosítást: a magyar hadseregek csapatainak rádión Vörös János vezérezredes, vezérkari főnök nevével szignált parancsot továbbítottak. Eszerint a kormányzó proklamációját  nem szabad fegyverletételként értelmezni, a szovjetek elleni harcot tovább kell folytatni. Így azután Horthy utasítása eleve felemás módon és csak rövid félóráig maradt érvényben. Jóllehet proklamációja háromszor is elhangzott a rádióban – miközben a kormányzó Rudolf Rahnnal, Hitler különmegbízottjával tárgyalt –, a titkos jelszó azonban csak a 2. magyar hadsereg parancsnokához, Veress Lajoshoz jutott el. Őt azonban németbarát tisztjei árulása folytán a német hadsereg letartóztatta, és átadta a nyilas hatóságoknak. Dálnoki Miklós Bélát, az 1. magyar hadsereg főparancsnokát szintén megpróbálták értesíteni, de a vezérezredeshez csupán a kormányzói kiáltvány híre érkezett el, az átállásról szóló hadparancs nem. Mindenesetre a budapesti hírek alapján Miklós Béla október 16-án úgy döntött, hogy átáll a Vörös Hadsereg oldalára, de csak vezérkari tisztjeit vitte magával. 

Időközben Horthyék esélyei tovább romlottak, ugyanis a fővárosi I. hadtest parancsnokát, Aggteleky Bélát és Hardy Kálmánt, a Honvéd Folyami Erők parancsnokát saját beosztottjaik letartóztatták, és azok a fővárosi és Budapest-környéki alakulatok, melyektől a kormányzó támogatást remélt, sorra jelezték, hogy a németek oldalán maradnak. Az államfő gyakorlatilag még a német diplomatákkal tárgyalt, amikor a nácibarát katonai vezetők már visszavonták Vörös János parancsát, és felszólították a katonákat a szovjetek elleni harc folytatására. Bár voltak olyan egységek, amelyek adott esetben a kormányzót támogatták volna, ezek is tétlenül figyelték a végbemenő eseményeket, ugyanis a proklamációban Horthy nem utasította őket a németekkel való szembefordulásra. 

Október 15-én délután négy óra körül a kiugrás és vele együtt a fegyverszünet ügye megbukott. A Skorzeny-alakulat, a fővárosban állomásozó más németek csapatok és az őket támogató nyilas fegyveres osztagok – a Páncélököl-hadművelet keretében – fokozatosan megszállták Budapest stratégiai fontosságú pontjait, elfoglalták a Rádió épületét, és a maguk oldalára állították a katonai és csendőri alakulatokat. Délután négykor – a budai várnegyedben található német követségen – Szálasi Ferenc nyilas vezető megalakította kormányát, amelyet október 16-án úgy ismertettek el Horthyval, hogy Mauthausenbe hurcolt fia életével zsarolták meg. Este fél 10-re a kiugrási kísérlet kudarca teljessé vált. Szálasi proklamációja, a Vörös János nevében kiadott új hadparancs nyomán Magyarország még inkább kiszolgáltatottá vált a Harmadik Birodalomtól és a megszálló német hadseregtől. Éjjel a németek ostrom alá vették a Várat: a Skorzeny-kommandó reggel hatkor elfoglalta a várpalotát, s így a kormányzó, valamint a miniszterelnök és környezetük német őrizet alá került. A kiugrási kísérlet rossz és felemás előkészítése, Horthy kormányzó és Lakatos miniszterelnök határozatlansága, valamint a tisztikar és a közigazgatás nyilas és németbarát tagjainak magatartása megkönnyítette a Veesenmayer és Skorzeny által irányított német fellépés sikerét. A németek által foglyul ejtett kormányzó és családja védelmében Lakatos miniszterelnök rábeszélte Horthyt, hogy fogadja el a németek által követelt megoldást: mondjon le, nevezze ki Szálasit miniszterelnökké és névleg fogadja el a felajánlott német védelmet. Miután megfogalmazta a kormányzó lemondó nyilatkozatát, Lakatos Gézát elszigetelték Horthytól.  

Minthogy az 1918 után kialakult nemzetállami Közép-Európa népeinek sorsát végig az egymással szembenálló nagyhatalmak érdekei határozták meg, így a második világháború éveiben mindannyian azzal szembesültek, hogy dönteniük kell, melyik nagyhatalmi tömörülés mellett kötelezik el magukat. Horthy Miklós kormányzó 1944. októberi proklamációjának érvrendszere tragikus bizonyítéka annak a világtörténeti kényszerhelyzetnek, amikor a rossz döntések korrekciójára csak az újabb világháborús vereség nyomán nyílt lehetőség: „Elhatároztam, hogy a magyar nemzet becsületét megőrzöm a volt szövetségessel szemben is, midőn az a kilátásba helyezett megfelelő katonai segítség helyett a magyar nemzetet legnagyobb kincsétől, szabadságától, függetlenségétől akarja végleg megfosztani. Ezért közöltem a Német Birodalom itteni képviselőjével, hogy eddigi ellenfeleinkkel előzetes fegyverszünetet kötünk, s velük szemben minden ellenségeskedést beszüntetek. Bízva igazságérzetükben, velük egyetértésben kívánom a nemzet jövő életének folytonosságát és békés céljainak megvalósítását biztosítani.“ A kormányzót a drámai végjáték után a németek október 17-én családjával együtt a bajorországi Weilheimbe  internálták. A nyilasok az alkotmányosság és a jogfolytonosság látszatának fenntartásával Lakatost nem tartóztatták le, és október 21-én Tihanyba vitték, ahol csendőri megfigyelés alatt tartották. Hazánknak pedig a háború utolsó félévében egyszerre kellett szembesülnie a nyilasok rémuralmával és a háborús pusztítás összes szörnyűségével, a rengeteg álozattal és a hatalmas veszteségekkel. 

Horthy kormányzó magyar nemzethez intézett 1944. október 15-i szózatának rádióban beolvasott hangfelvételét IDE KATTINTVA hallgathatja meg.