Partraszállás Normandiában

Szerző: Tarján M. Tamás

1944. június 6-án indult meg a szövetségesek normandiai offenzívája, mely során az angolszász erők sikeres partraszállást hajtottak végre a nácik által megszállt Franciaország területén. A “leghosszabb nap” - ahogy Erwin Rommel német tábornok emlegette - illetve a szövetségesek által pedig D-day-nek nevezett hadművelet kiemelt jelentőséggel bírt a második világháború folytatása szempontjából.

Miután a nyugati szövetségesek az 1942-43-es év során fokozatosan kiszorították a tengelyhatalmak erőit Észak-Afrikából, elkezdhettek nekikezdeni egy kontinentális partraszállás tervének az elkészítéséhez is. Bár az 1943-as júliusi-augusztusi Husky hadművelet keretében sikerült Szicíliát elfoglalniuk, és elkezdődhetett Olaszország felszabadítása, a szövetségesek tisztában voltak vele, hogy a Szovjetunió tehermentesítése érdekében szükséges egy újabb európai front megnyitása is - valahol Franciaországban.

Az invázió irányítását Dwight D. Eisenhower amerikai tábornok, a szövetséges erők legfőbb parancsnoka kapta meg, a szárazföldi hadműveletek vezetőjének pedig Bernard Montgomery brit tábornokot jelölték ki. A náci Németország katonai vezetői tisztában voltak azzal, hogy a szövetségesek egy újabb partaszállásra készülnek, és valószínűleg azt Franciaországban próbálják majd megvalósítani. Hitler a francia partok védelmével egyik legtehetségesebb tábornokát, Erwin Rommelt bízta meg. 

A szövetségesek a Dovernál – Patton amerikai tábornok vezetésével – egy „ál-invázió” szervezésébe kezdtek, hogy elhitessék a németekkel, a La Manche-csatorna legkeskenyebb szakaszán indítják majd meg az inváziót. (Például felfújt gumimatracból készült tankok százait helyezték el Dover közelében, ahova “véletlenül” a német felderítő gépeket is beengedték.)  Sikerült olyan mértékben becsapni a német vezetést, hogy amikor már elkezdődtek a szövetséges hadműveletek Normandiában, Hitler megtiltotta, hogy katonákat csoportosítsanak át oda - várva az “igazi”, Calais elleni rohamra.

Az időjárási okok miatt több napot is halasztott hadművelet végül június 6-án reggel indult meg. A brit, amerikai és kanadai erők öt pontot – Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword – jelöltek ki a partraszállásra, és mintegy 155 000 katonát szállítottak át a csatorna túlpartjára. Ez a szám az elkövetkező hetekben rohamosan növekedett. A totális tengeri és légi fölényt kialakító szövetségesek - főleg, mivel ezt a tengerparti szakaszt nem éppen a legerősebb német alakulatok védték - nem szenvedtek súlyos veszteséget.

A partraszállást követő napokban a szövetségesek által elfoglalt területek egyre szélesedtek, így újabb és újabb hadosztályok kelhettek át Európába, és az angolszászok lassan érvényesíthették erőfölényüket a hitleri Németországgal szemben. Az 1944. június 6-án végrehajtott normandiai partraszállásnak döntő szerepe volt a náci birodalom erejének megroppantásában.