„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásBajcsy-Zsilinszky Endre meggyilkolása
Szerző: Tarján M. Tamás
1944. december 24-én végezték ki a nyilasok Sopronkőhidán Bajcsy-Zsilinszky Endre politikus-publicistát, a második világháború alatti antifasiszta mozgalom egyik legjelentősebb alakját. Bajcsy-Zsilinszky mártíromsága előtt hosszú utat tett meg a politikában, ugyanis a szélsőjobboldali radikalizmustól, a fajvédelem eszméjétől indulva jutott el a polgári ellenzékiek álláspontjáig.
A politikus 1886-ban, Szarvason, dr. Zsilinszky Endre földbirtokos és gimnáziumi tanár gyermekeként látta meg a napvilágot. Középiskolai tanulmányait a békéscsabai Evangélikus Gimnáziumban folytatta, színjeles érettségije után pedig a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre felvételizett. Itt töltött évei alatt ösztöndíjat nyert Lipcsébe és Heidelbergbe, majd 1908-ban előbb államtudományból, később jogtudományból is doktorátust szerzett. Zsilinszky tanulmányai befejeztével katonai szolgálatra jelentkezett, 1910-ben tartalékos tiszt lett, később pedig ügyvédjelöltként dolgozott, majd – 1912-től – köztisztviselőként helyezkedett el Árva vármegyében.
Az első világháború előtti éveket ugyanakkor beárnyékolta egy szörnyű gyilkosság, melyet a férfi – máig tisztázatlan körülmények között – öccsével, Gáborral együtt követett el. Történt ugyanis, hogy Áchim L. András parasztpárti politikus bíráló cikket írt idősebb Zsilinszky Endréről, aminek következtében a két testvér felkereste őt békéscsabai lakásán; a szóváltás végül tettlegességig fajult, mire a tartalékos huszártiszt öccse védelmében pisztolyával halálosan megsebesítette a férfit. A Zsilinszky-fivéreket végül felmentették a gyilkosság vádja alól, Endre pedig paradox módon később sok tekintetben az elhunyt nyomdokaiba lépett.
Az 1914 nyarán kirobbanó világháború tehát Árvában találta Zsilinszkyt, aki azonnal frontszolgálatra jelentkezett, és több éven át harcolt a Monarchia zászlaja alatt. A későbbi politikus előbb a szerb, majd az olasz, 1916-tól pedig az orosz hadszíntérre került, ahol ebben az évben súlyosan meg is sebesült. A fronton mutatott hősiességéért Zsilinszky 1925-ben vitézi címet nyert, ennek alkalmából bővítette ki vezetéknevét az édesanyjától származó Bajcsy előtaggal. A központi hatalmak összeomlását követően Zsilinszky Endre visszatért Budapestre, Gömbös Gyula mellett tevékeny részt vállalt a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) megszervezésében, majd rövid bécsi emigrációja után a szegedi ellenforradalmi kormányhoz csatlakozott.
A formálódó keresztény-konzervatív rendszer támogatására 1919-ben megalapította a Szózat című lapot, a politikában pedig a Gömbös által vezetett szélsőjobboldali frakció felé orientálódott, ahol többek között Eckhardt Tiborral és Kozma Miklóssal is jó ismeretséget kötött. Zsilinszkyt 1922-ben, az Egységes Párt színeiben nemzetgyűlési képviselőnek választották, a bethleni konszolidációt jobbról bíráló publicista azonban hamarosan követte az ellenzékbe vonuló Gömbös Gyulát, aki 1923-ban megalapította a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot, vagyis a Fajvédő Pártot. Az évtized végéig a politikus radikális hangnemben – gyakran antiszemita éllel – politizált, és ellenzéki szellemiségben vezette a Vitéz, a Magyarság, majd az Előőrs című lapot is.
Miután Gömbös a fajvédőkkel testületileg visszalépett az Egységes Pártba, Bajcsy-Zsilinszky a „másik irányba” indult el, vagyis a mérsékelt ellenzék – például a népiek – felé tájékozódott, közben pedig a nemzetiszocializmussal szemben egy másfajta nacionalizmust képviselt. A váltásról az Előőrs című lap is híven tanúskodott, ahol a publicista főszerkesztőként többek között Féja Gézának, József Attilának és Szabó Dezsőnek is nyilvánosságot biztosított. 1930–31 során aztán megszületett Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártja, mely 1936-ban fuzionált Eckhardt Független Kisgazdapártjával; az újságíró ebben az évtizedben a Szabadság, majd a Független Magyarország hasábjain hirdette nézeteit, melyek fókuszpontjában a nemzetiszocialista Németország ideológiájának elutasítása állt.
Bajcsy-Zsilinszky ez idő alatt ádáz harcot vívott azért, hogy bejusson a törvényhozásba, ám a Gömbös Gyula által levezényelt hírhedt 1935-ös választásokon, majd az időközi voksoláson egyaránt kudarcot vallott, pedig minden – nemes és nemtelen – fegyvert bevetett ellenfelei legyőzése érdekében. A politikus végül 1939-ben, kisgazda színekben lett ismét az országgyűlés tagja, ötéves mandátuma alatt pedig az antifasiszta ellenzék vezéralakjává nőtt: a sajtóban és felszólalásaiban határozottan ellenezte az egyoldalú németbarát politikát, ehelyett sokkal inkább a Duna-völgyi kis népek összefogásának szükségszerűségére igyekezett felhívni képviselőtársai figyelmét. Bajcsy-Zsilinszky Endrének komoly érdemei voltak a Jugoszláviával kötött örök barátsági egyezmény tető alá hozásában, miután 1940 során több alkalommal is látogatást tett Belgrádban.
A világháborúba való belépést végül az ő erőfeszítései sem tudták megakadályozni, a publicista azonban a későbbiekben sem adta fel eszméit. 1941 karácsonyán ő is részt vett a Népszava híres különszámának szerkesztésében, a következő évben pedig főszerepet játszott a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalapításában és a március 15-i antifasiszta tüntetés megszervezésében is. Az 1942 januárjában végrehajtott újvidéki mészárlást követően Bajcsy-Zsilinszky Endre a Parlamentben követelte a gyalázatos incidens kivizsgálását és a vétkesek bíróság elé állítását.
Politikusi tevékenysége és a Szabad Szó című lapban közzétett gondolatai nyomán Bajcsy-Zsilinszky Endre korán a Gestapo figyelmének középpontjába került, így, miután az ország 1944. március 19-én német megszállás alá került, az elsők között volt, akiket a nácik „megkerestek.” Az újságíró mindazonáltal nem rémült meg, fegyverrel fogadta a katonákat, akik tűzpárbajban megsebesítették, majd több hónapra fogságba hurcolták őt. Bajcsy-Zsilinszky csak október 11-én, a kiugrást előkészítő Lakatos-kormány kérésére került szabadlábra, féléves fogsága ellenére pedig a korábbinál is bátrabban fogott bele az antifasiszta ellenállás megszervezésébe.
Miután a kiugrási kísérlet októberben elbukott, és Szálasi Ferenc átvette a hatalmat, a publicista elvállalta a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnökségét és a fegyveres ellenállás megszervezését, azonban árulás következtében a hungarista Számonkérő Szék november 23-án elfogta, és előbb a Margit körúton, majd Sopronkőhidán őrizte. Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki politikai karrierje során – sokakkal ellentétben – a szélsőjobboldali radikalizmustól jutott el a nácizmus feltétlen elutasításáig, a nyilasok 1944. december 23-án kötél általi halálra ítélték, másnap pedig a sopronkőhidai börtönben fel is akasztották.
Kivégzése előtti úrvacsora-vételéről és utolsó óráiiról így számolt be Bárdosi Jenő evangélikus börtönlelkész: "...megjelent az őr, és nagyon tisztelettudóan - tisztelegve - kérte: Képviselő úr, legyen szíves jönni. Képviselő úr felállt. Egy pillanatig szó nélkül álltunk egymás mellett, akkor átölelt, jobbról-balról megcsókolt és azt mondta: az egyik legyen búcsúcsók szeretett egyházam számára, a másik az utolsó pillanatokban velem levő lelkészem számára. Azután ismét megcsókolt jobbról-balról és kissé elfátyolosodott hangon arra kért, hogy ennek emlékét adjam át feleségének, amit én hangtalanul, magam is sírással küzdve Ígértem meg neki. Arra kért még, hogy az utolsó órák emlékét mondjam el majd feleségének. Azután elindult. Vele mentem a balján én is. Amikor kiléptünk a zárkából, a kívül álló két őr tisztelgett. Az egyikkel kezet fogott. Lelkére kötötte, hogy legyen jó magyar. Amikor a másikhoz ért - aki vagy falubelije, vagy közeli ismerőse volt - azzal is kezet fogott, akkor ez a magyar katona egyszer csak megcsuklott, ráhajolt a kezére és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Lelket megrendítő pillanat volt ez. Zsilinszky ezután szótlanul jött le velem. Az ajtónál - a rendelkezés szerint - én elváltam tőle. Azt láttam még, amint utána néztem, hogy felemelt fővel, bátran, keményen megy őrei között. Én már csak a kivégzés után lettem a kivégzés helyére kirendelve, csupán a Miatyánk elmondására, hogy temetésén ott lehessek, és sírbaszálló porát megáldhassam, ezen kérésemet elutasították. "
A németek kiűzése után a politikust – végakaratának megfelelően – választókörzetében, Tarpán helyezték végső nyugalomra, mint a náci borzalmak elleni küzdelem mártírját. Bajcsy-Zsilinszky aztán a későbbi évtizedekben az antifasiszta mozgalom emblematikus alakja lett, akinek tiszteletére számos közterületet és közintézményt neveztek el.