Megkezdődik a teheráni konferencia

Szerző: Tarján M. Tamás

1943. november 28-án vette kezdetét a négynapos teheráni konferencia, ahol a „három nagy”, Winston Churchill brit miniszterelnök, Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök és Sztálin szovjet diktátor először ült tárgyalóasztalhoz annak érdekében, hogy szorosabbra fűzze együttműködését Németország ellen.

1943 során a Berlin-Róma tengely megtört, ugyanis Olaszország kiugrott a második világháborúból, a nyár során pedig a náci Németország a keleti fronton, Kurszknál is döntő vereséget szenvedett, a küzdelem menete tehát nyilvánvalóan megfordult. A kedvezőtlen változások nyomán Hitler egyetlen esélye az maradt, hogy kijátssza az ellene szerveződő brit–amerikai-szovjet nagyhatalmi koalíciót, ennek elkerülése érdekében azonban 1943 őszén a három ország felélénkítette diplomáciai kapcsolatait. Október során a szövetséges államok külügyminiszterei – Molotov, Hull és Eden – tárgyalóasztalhoz ültek Moszkvában, november 22-én pedig Churchill, Roosevelt és Csang Kaj-sek kínai vezető értekezleten tartott Kairóban.

Sztálin – arra hivatkozva, hogy a kínai generálissal való tárgyalását Japán provokációnak vehetné – az egyiptomi fővárosban zajló tanácskozásról még távol maradt, a kairói kommüniké kiadása után egy nappal, november 28-án megnyíló teheráni konferencián azonban már ő is megjelent. Az iráni főváros kiválasztása természetesen nem a véletlen műve volt: egyfelől, a perzsa állam kiemelkedően fontos pozíciót foglalt el a Közel-Keleten – 1941-től ugyanis az Egyesült Államok Iránon keresztül segítette a szovjeteket fegyver- és hadianyag-szállítmányaival –, másfelől pedig a Perzsa-öböl kőolajkincse miatt is létfontosságú volt, hogy az országot távol tartsák Németországtól. Ebben a törekvésben a „három nagy” teheráni konferenciája rendkívül fontos szerepet játszott.

A november 28-án megkezdődő – négynapos – tárgyalássorozat aztán minden szempontból keresztülhúzta Hitler esetleges számításait, ugyanis a három vezető megállapodott arról, hogy a küzdelmet Németország totális vereségéig folytatják majd, és nem kötnek különbékét a tengelyhatalmakkal. Ezen megállapodás mellett a keleti és nyugati nagyhatalmak hadi tevékenységüket is összehangolták, aminek legékesebb példája az 1944 májusára tervezett Overlord-hadművelet – tehát egy második front megnyitása – volt, illetve az a sztálini ígéret, miszerint Hitler kapitulációja után a Szovjetunió belép majd a Japán elleni háborúba (Tokió és Moszkva ugyanis 1941-ben ötéves megnemtámadási egyezményt írt alá).

A hadműveletek összehangolásán túl Churchill, Sztálin és Roosevelt Európa térképét is átrajzolták, a Teheránban kötött előzetes egyezségek pedig döntően meghatározták a közép-kelet-európai térség jövőjét. A második front franciaországi megnyitása például azzal a következménnyel járt, hogy az addig balkáni partraszállás mellett kardoskodó Churchill lemondott Dragoljub Mihajlovic jugoszláv csetnik vezér pártfogolásáról, és helyette később a kommunista partizánok vezetőjét, Titót támogatta. A brit miniszterelnök „kapitulációja” következtében az 1944 során önerőből felszabaduló Jugoszlávia Moszkva érdekszférájába került, igaz, az Overlord-hadművelet helyszínének kijelölésével a térség többi államának sorsa is hasonlóan alakult. Miután pedig Kelet-Európában már elvileg a szovjet akarat érvényesült, a térség jövőbeli arculatát ugyancsak Sztálin kívánságai szerint rajzolták át: a Churchill-féle bajor-osztrák–magyar államszövetség terve így mindörökre papíron maradt, a lengyel határokat pedig a lehető legnyugatabbra – az Odera-Neisse folyóknál, illetve keleten a Curzon-vonalnál – vonták meg.

A december 1-jén lezáruló teheráni konferencia tehát kulcsfontosságú esemény volt a második világháború menetében, a „három nagy” számos megállapodása ráadásul még a békeévek során is éreztette hatását. Egy hónapos késéssel ugyan, de 1944 júniusában Normandiában megindult az Overlord-hadművelet, a szovjetek pedig 1945 nyarán végül megtartották ígéretüket, és hadba léptek az összeomló Japán ellen. Ugyanígy azt is meg kell említenünk, hogy a második világháború után Nürnbergben tartott nemzetközi per, mely a náci háborús bűnösök ügyében ítélkezett, szintén a teheráni konferencia nyomán folyhatott le. Mindazonáltal a tárgyalások legfontosabb következményének mégiscsak a hadműveleti területek kijelölése, Európa kelet-nyugati felosztása bizonyult, hiszen ez az állapot – már a következő, 1945 februári jaltai konferencia eredményeként – egészen a Szovjetunió felbomlásáig megmaradt, ezáltal a 20. század második felére meghatározta térségünk politikai, gazdasági és társadalmi viszonyait.