A franciák elsüllyesztik flottájukat a Touloni-öbölben

Szerző: Tarján M. Tamás

1942. november 27-én, Jean de Laborde admirális utasítására süllyesztették el a Touloni-öbölben horgonyzó francia flottát, így akadályozva meg, hogy a náci Németország megkaparintsa a legyőzött nagyhatalom értékes hadihajóit.

Miután Franciaország totális vereséget szenvedett az 1940 tavaszán nyugat-európai villámháborút indító Wehrmacht ellenében, június 22-én, Compiégne-ben kénytelen volt fegyverszünetet kötni, amiben a németek a köztársaságot – Elzász-Lotaringia elcsatolása mellett – egy megszállt északi és egy „szabad” déli zónára osztották fel. A Vichy központú bábállam, melynek élére az idős Pétain marsall került, a compiégne-i megállapodás értelmében szinte teljesen leszerelte flottáját, a hadihajókat pedig visszavonta a francia kikötőkbe. Ezzel együtt olyan tilalom is érvénybe lépett, miszerint a bábállam maradék egységei nem hajózhattak brit vagy semleges vizekre. Nyilvánvalóan ennek a rendelkezésnek az volt a célja, hogy megakadályozza a flotta dezertálását.

Hitler egyetlen háborúban maradt ellenfele, Nagy-Britannia ugyanakkor komolyan tartott tőle, hogy a nácik előbb-utóbb saját céljaikra sajátítják majd ki a megszállt állam hajóit, ezért 1940 nyarán – Mers-el-Kebir mellett – súlyos csapást mértek a franciákra, majd az ősz során Dakar mellett is megütköztek velük. Vichy és London – illetve a kollaboránsok és a Charles De Gaulle-féle Szabad Franciaország – viszonya ezzel meglehetősen feszültté vált, a britek ugyanakkor mégis elérték céljukat, hiszen a németek nem olvasztották be a Kriegsmarine hadrendjébe a megszállt ország hajóit.

A Jean Darlan által parancsnokolt flotta jelentősége aztán 1942 novemberében ismét megnőtt, ugyanis e hónap 8-án Dwight D. Eisenhower vezetésével a szövetségesek Észak-Afrikában megindították a Fáklya-hadműveletet. Az amerikai tábornok és a francia admirális november 8-án megegyeztek arról, hogy megfelelő pillanatban Darlan átjátssza majd a hajókat a szövetségesek kezére, a német hírszerzés azonban tudomást szerzett a tervről, és válaszul november 10-e után megszállta a Vichy-Franciaországot. Eközben, november 11-én egy német küldöttség tárgyalásokat folytatott a kollaboráns vezetőkkel, melyek során a bábállam azt a feladatot kapta, hogy a touloni erődítmény körül koncentrálja tengeri haderejét, és akadályozzon meg egy esetleges szövetséges partraszállást.

A terv ésszerűsége ellenére a kérés egyértelműen a németek bizalmatlanságát tükrözte, de a valós helyzetről a flottaparancsnokságot később körülzáró olasz–német katonai gyűrű is híven tanúskodott. Hitler – Raeder főadmirális ellenkezése dacára – ezekben a napokban már elszánta magát, hogy erővel szerzi meg a megbízhatatlannak talált franciák hajóhadát, miközben Auphan, Laborde és Marquis admirálisok épp arra törekedtek, hogy a német diktátor tervét mindenáron meghiúsítsák. Auphan admirális már november 11-én arra utasította beosztottjait, hogy végszükség esetén süllyesszék el a hajókat, miután pedig november 27-én a nácik megindították a Lila-hadműveletet, erre sor is került.

A hajnali négykor kezdődő német akcióban 4 SS-osztag és egy motoros zászlóalj vett részt, melyek sikeresen megszállták a Toulon környéki erődöket, Marquis elfogását azonban már nem tudták tökéletesen kivitelezni. A foglyul ejtett admirális tisztjei ugyanis még időben értesítették a Strasbourg zászlóshajó fedélzetén tartózkodó Laborde-ot a támadásról, így a parancsnok hamarosan parancsot adott a flotta elsüllyesztésére, illetve tűzparancsot léptetett életbe a kikötőbe érkező német egységek ellen. Az SS-osztagok ütemterve aztán még egy ponton meghiúsult, ugyanis a hadművelet szempontjából kulcsfontosságú fegyverraktár okkupációja egy órás késést szenvedett, ez az idő pedig elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy lényegében az egész földközi-tengeri hadszíntér sorsa eldőljön.

Már háromnegyed hetet ütött az óra, mire a német egységek elérték a Strasbourgot, a zászlóshajót azonban fegyverrel, majd alkudozással sem sikerült megkaparintaniuk. Laborde utasítása nyomán a hadihajót hamarosan felrobbantották, a monstrumot pedig rövid időn belül a Colbert, az Algérie, majd további 74 hajó is követte a mélybe; számos vízi és víz alatti jármű ugyan megpróbálkozott a szökéssel, ám a kikötőt körülvevő aknazár miatt ezek nagyrészt hasonló sorsra jutottak, mint az öbölben megsemmisült társaik. Végül mindösszesen 4 tengeralattjáró és 1 hajó tudott elmenekülni Toulon alól, tehát egyetlen délelőtt alatt megsemmisült a francia flotta színe-virága. 3 hadihajó, 7 cirkáló, 15 romboló, valamint számos más vízi és víz alatti jármű pusztult el, melyeknek a roncsai napokig – sőt, egyes hajók hetekig – égtek, miközben a kiömlött olaj évtizedekre tönkretette a tengerrész élővilágát.

Az erőszakos fellépést ellenző Raeder admirális aggályai tehát valóra váltak: a Lila-hadművelet teljes kudarccal zárult, a Vichy-Franciaországot megszálló németek és olaszok pedig a remélt flotta helyett csupán kisebb hajókat, valamint roncsokat zsákmányoltak, aminek következtében helyzetük a Földközi-tengeren idővel reménytelenné vált.