Véget ér a Midway-szigeteki csata

Szerző: Tarján M. Tamás

1942. június 7-én fejeződött be a Midway-szigeteki tengeri ütközet, mely során az Egyesült Államok flottája döntő vereséget mért a japán hajóhadra. A Csendes-óceán közepén, Ázsia és Amerika között félúton – a midway szó éppen ezzel a jelentéssel bír – vívott csata fordulatot hozott a távol-keleti hadszíntéren, és védekező pozícióba kényszerítette az addig diadalmasan előrenyomuló Japánt.

Miután Nagumo és Jamamoto admirálisok 1941. december 7-én jelentős veszteségeket okoztak Pearl Harbornál az amerikai flottának, a japánok megismételték, sőt, felül is múlták a náci Németország korábbi villámháborús teljesítményét. A birodalom néhány hónap leforgása alatt megszállta Malajziát, Szingapúrt, a Fülöp-szigeteket, Holland Indiát – a mai Indonéziát –, Burmát, illetve több csendes-óceáni szigetcsoportot, így 1942 nyarára az India határától a Hawaii-szigetekig húzódó terület szinte teljesen japán uralom alá került.

Az év első felében az Egyesült Államok csendes-óceáni támaszpontjai közül Wake és Guam is japán kézre került. Ezt követően a tokiói stratégák első lépésben a Hawaiitól 2100 kilométerre fekvő Midway-szigetek elfoglalását tűzték ki célul, hogy aztán a terveik szerint a sziget felmentésére igyekvő amerikai flottát is elpusztítsák. (Komoly motiváló erőt jelentett az a tény, hogy nem sokkal korábban amerikai repülőgép hordozóról indított bombatámadás érte Tokiót, bebizonyítva, hogy a Japán “anyaföld” sem sebezhetetlen). 

Jamamoto admirális balszerencséjére 1942 tavaszán az amerikaiak sikeresen megfejtették a japán kódjeleket, és hamis üzenetek segítségével meggyőződtek arról, hogy a császári hajóhad valóban a Midway-szigetek elfoglalására készül. Chester W. Nimitz tengernagy, az amerikai csendes-óceáni flotta parancsnoka május végén két különleges egységet is mozgósított az atoll védelmére: az egyik a USS Hornet és a USS Enterprise repülőgép-hordozókból, 6 cirkálóból, illetve 9 rombolóból állt és Raymond Spruance ellentengernagy irányításával indult meg nyugat felé. A másikat a USS Yorktown repülőgép-hordozóból, 5 rombolóból, valamint 2 cirkálóból állították össze és Frank Fletcher ellentengernagy parancsnoksága alá helyezték. Jamamoto admirális armadája felülmúlta az amerikaiak erejét, hiszen 4 repülőgép-hordozóval, 7 csatahajóval és számos cirkálóval és rombolóval rendelkezett, igaz, ezek jelentős része később nem vett részt az ütközetben.

A japánok az erőfölényük dacára komoly hátrányból várhatták az összecsapást, hiszen nem tudtak a Yorktown, a Hornet és az Enterprise mozgósításáról, az ellenfél azonban felismerte a neki szánt kelepcét, és az Aleut-szigeteknél indított japán offenzíva nem vonta el a figyelmüket. Az amerikaiak hatalmas előnyre tettek szert azáltal, hogy pontosan ismerték a Japánok haditervét, hogy pontosan mikor és hol készülnek lecsapni.

Június 4-én hajnalban Nagumo admirális a Midway-szigeteki amerikai bázis ellen küldte repülőgép-hordózóinak gépeit.  A császári légiflotta nem végzett „alapos munkát”, ami nem csoda, hiszen a támadásuk nem okozott meglepetést az amerikaiak számára. Az “első hullám” támadása után az atoll repülőtere használható maradt, ezért Nagumo felkészült a „második hullám” elindítására. Időközben támadásba lendültek az amerikaiak gépei is, azonban a rettegett Mitsubishi A6M Zerók megakadályozták, hogy az ellenfelük komoly károkat okozzanak a japán hajóknak. Az alacsonyan repülő torpedóbombázók gyakorlatilag öngyilkos akciót hajtottak végre és rendkívül súlyos veszteségeket szenvedtek, támadásaikkal azonban jelentős zavart okoztak a japánok számára.

Nagumo admirális röviddel fél 9 előtt szerzett tudomást arról, hogy a Midway-szigetek közelében amerikai repülőgép-hordozók is állomásoznak, ez az információ pedig a szárazföldi létesítmények megsemmisítését egyszeriben másodlagossá tette. Nagumo a „második hullámot” ekkor már az ellenséges flotta ellen akarta megindítani, ám várakozni kényszerült, ugyanis gépeire előbb olyan bombákat és torpedókat kellett fölrakni, amelyek a hajók ellen hatékonyak. Ennek következtében a japánok rendkívül sebezhető pozícióba kerültek, amit az amerikaiak ki is használtak: miután az alacsonyan repülő torpedóbombázók elvonták a légvédelem figyelmét, fél 10 körül a magasabb légtérből érkező zuhanóbombázók végzetes csapást mértek a császári anyahajókra. Az Akagi és a Kaga perceken belül megsemmisült, a Szórjú pedig az esti órákban ugyancsak elsüllyedt. Az egyetlen megmaradt repülőgép-hordozó, a Hirjú repülőgépei később bár harcképtelenné tették a Yorktownt, ám másnap reggelre ez a hajó is a többi „óriás” sorsára jutott.

Nagumo kudarca ellenére Jamamoto admirális még tekintélyes haderővel rendelkezett a térségben, a repülőgép-hordozók és a légierő totális pusztulásával azonban nem maradt esélye az ütközet megfordítására, így a japán flotta június 5-én nyugat felé indult. Ezen a napon a rossz időjárás még megóvta a menekülőket a további károktól, másnap viszont az amerikai repülőgépek rátaláltak Jamamoto hajóira és többet elsüllyesztettek, illetve megrongáltak közülük. Ezekkel a kudarcokkal szemben csak apró „szépségtapasz” volt, hogy június 7-én egy japán tengeralattjáró az óceán fenekére küldte a harcképtelen Yorktownt. 

A Midway-szigeteki ütközet döntő amerikai győzelemmel zárult, amit Japán a későbbiekben már nem tudott kiheverni: a sikertelen támadás után defenzívába kényszerült a Csendes-óceánon, tehát a csata jelentősége egyenrangú volt a szövetségesek – későbbi – el-alameini és sztálingrádi sikereivel. A háború ezzel fordulóponthoz érkezett a Távol-Keleten, amit az 1942 augusztusában meginduló guadalcanali hadjárat világosan megmutatott.