A náci Németország megszállja Krétát

Szerző: Tarján M. Tamás

1941. június 1-jén foglalták el Wehrmacht ejtőernyős és hegyivadász alakulatai Szfakia kikötőjét, ezzel Kréta szigete a náci Németország megszállása alá került.

Görögország 1940 októberében lépett be a második világháborúba, miután Mussolini olasz hadserege támadást indított az ország megszállására, amit Metaxasz tábornok sikeresen visszavert, sőt, később Albánia területére is betört. Hitlert az 1941. áprilisi, Simovic által végrehajtott németellenes puccs mellett az olasz fiaskó is meggyőzte arról, hogy a Szovjetunió ellen tervezett hadjárat előtt végrehajtsa a Marita-tervet, így a Wehrmacht 1941. április 30-ig megszállta a Balkán-félszigetet. A brit és görög szövetséges csapatok ekkor Krétára húzódtak vissza, ahol Bernard Freyberg tábornok vezetésével szervezték meg a sziget védelmét.

Krétán ekkor gyengén felszerelt egységek állomásoztak, ráadásul a 40 000 szövetséges katona egynegyede súlyos sebesült volt. Hitler nem akarta elszalasztani az ellenséges haderő csapdába ejtésének lehetőségét, ezért 1941. április 28-án – Merkúr-terv fedőnéven – parancsot adott a földközi-tengeri sziget elfoglalására. Mivel a tengert a brit hadihajók uralták, a Wehrmacht számára csak egy ejtőernyős akció lehetősége maradt, amit végül Kurt Student vezetésével indítottak meg.

A németek a május 20-án induló támadás előtt számos hibát elkövettek: először is, súlyosan alábecsülték a Freyberg által vezetett erőket, másrészt pedig úgy vélték, számíthatnak majd a görög lakosság szimpátiájára. Az is sokat nyomott a latban, hogy a német rejtjelezés kulcsa, a híres Enigma ekkor már ismert volt a szövetségesek számára, így a sziget védői nagyjából tisztában voltak azzal, hogy a mintegy 20 000 fős német ejtőernyős különítmény hol indít majd támadást. Ezen hibák megbosszulták magukat, mert a május 20-án Iráklión és Maleme repülőtér elfoglalására irányuló offenzíva során a brit és görög erők heves tűzzel fogadták az ejtőernyősöket.

Az első napokban a németek hatalmas veszteségeket szenvedtek, mivel a földet érő katonák nem tudtak azonnal harcba bocsátkozni, hiszen fegyvereik, lőszereik külön értek földet. A percekig fegyvertelen osztagok gyakran 80%-os veszteségeket is elszenvedtek a landolás során, ezért május 21-22-től kezdve a katonák nagy részét már éjszaka dobták le. Az akció veszteségei az első napokban olyan súlyosak voltak, hogy Hitler a háború későbbi szakaszában szigorúan megtiltott bármilyen ejtőernyős hadműveletet.

Krétán a küzdelem legintenzívebben Maleme repülőtere környékén zajlott, melyet május 22-én hajnalban, a szövetségesek ballépése nyomán foglaltak el a német ejtőernyősök. Ezzel a sziget védőinek sorsa megpecsételődött, ugyanis a légifölény a németek oldalán volt, így ettől kezdve hegyivadász egységeiket és utánpótlásukat is jóval könnyebben juttathatták el a szigetre. A következő napok során a nácik folyamatosan szorították vissza a brit–görög erőket, és sikerrel megbirkóztak az ellenük szerveződő népfelkeléssel is. Bár szolidaritásból Cunningham admirális hadihajókat vezényelt Kréta térségébe, ezek inkább céltáblául szolgáltak a német bombázók számára, mintsem segítséget jelentettek volna Freybergnek. Május 27-én Kastelli kikötője is a nácik kezére jutott, így a megszállók már tankokat is bevethettek, ezért Londonban elrendelték a sziget kiürítését.

Május 28-án Irákliónban megkezdődött a szövetséges csapatok evakuálása, amit sziget délkeleti csücskébe visszavonuló harcok során fedeztek. A brit–görög erők megmentése ezen csapatok hősies önfeláldozásán múlt, a Black Watch elit ezredhez tartozó Alistair Hamilton százada például majdnem utolsó emberig küzdött a nácik ellen. A szövetséges alakulatok Alexandriába szállítása után mintegy 900 ember katona rejtőzött el a szigeten, akik a világháború végéig nyugtalanították a megszállókat, és partizánmozgalmat szerveztek a polgári lakosság támogatásával. Kréta 1941. június 1-je után egészen a háború végéig német–olasz megszállás alatt maradt, csak a náci kapituláció után került vissza Görögországhoz.