Churchillt nevezik ki Nagy-Britannia miniszterelnökévé

Szerző: Tarján M. Tamás

1940. május 10-én foglalta el a miniszterelnöki széket Winston Leonard Spencer Churchill, a második világháborús brit politikát meghatározó államférfi.

A hadi tapasztalatokkal is rendelkező Churchill – az Admiralitás Első Lordja, majd ezredparancsnok volt Franciaországban az első világháború idején – a század eleje óta a brit közélet egyik legjelentősebb alakja volt, aki már 1934 óta a brit hadsereg megerősítését, a háborúra való felkészülést sürgette. A politikus élesen szembehelyezkedett Neville Chamberlain kormányfő megbékélési politikájával, aki úgy vélte, Adolf Hitler német diktátornak tett engedményeivel sikerül megőriznie az európai békét. Churchill ezzel szemben becstelen tettnek nyilvánította a müncheni konferencián kötött alkut, mely Csehszlovákia feldarabolásával demonstrálta, hogy a britek és a franciák nem képesek többé befolyásuk érvényesítésére Közép-Európában.

Hitler 1939. szeptember 1-jén megtámadta Lengyelországot, s egy eredménytelen ultimátum után Nagy-Britannia hadat üzent a náci Németországnak, Franciaországgal együtt azonban kivárt, az ún. „furcsa háború” során tétlenül figyelve keleti szövetségese bukását. A brit hadmozdulatok jobbára tengeren zajlottak, melyeket az Admiralitás Első Lordjának Winston Churchill felügyelt. Churchill számos javaslatot tett Chamberlainnek Németország vasellátásának megakasztása érdekében – ez ugyanis svéd importból valósult meg, Narvik jégmentes kikötőjén át – de a semleges országok rosszallásától tartva a kormány sem a norvég partok megszállásának, sem egy aknazár felszerelésének ódiumát nem akarta vállalni.

A tehetetlen brit flottával szemben Hitlernek jóval kevesebb érvre volt szüksége a háborút illetően, s miután a Cossack brit hadihajó elfoglalt egy német teherhajót, életbe léptette a Weserübung fedőnevet viselő haditervet, és 1940. április 9-i kezdettel megkezdte Dánia és Norvégia megszállását. Az újabb megalázó kudarc megbuktatta Chamberlaint a Konzervatív Párton belül is, ezért május 10-én leköszönt hivataláról. Beszédes véletlen, hogy Manstein német tábornok haditerve alapján éppen ezen a napon kezdődött a Benelux Államok és Franciaország elleni német villámháború. Chamberlain maga ajánlotta VI. György királynak (ur. 1936-1952) Churchillt, aki elfoglalva a miniszterelnöki széket, híres bemutatkozó beszédében nem ígért mást, csak „vért, szenvedést és könnyeket” a britek számára. Az új kormányfő nem is szolgálhatott jó hírekkel, a Fall Gelb és az 1940 júniusában indított Fall Rot német hadmozdulatai után ugyanis Franciaország összeomlott, a félmilliárd dollár költségen épített Maginot-vonal csődöt mondott.

Hitler szerette volna elkerülni a háborút a britekkel, ezért gesztusként lehetőséget adott a brit expedíciós csapatok evakuálására Dunkerque-ből, melyet Dinamó-hadművelet fedőnéven, 1940. május 27-től hajtottak végre, egy héten alatt. Churchill elutasította a náci Németország békeajánlatát és június 4-ei beszédében minden fronton harcra buzdította honfitársait, majd befogadta a francia emigráns kormányt élén Charles de Gaulle francia tábornokkal. Angliának egy invázió veszélyével – ez volt az ún. Seelöwe-hadművelet –, majd július 10. után a légibombázások borzalmaival is szembe kellett néznie, ám a két világháború között kifejlesztett rádiólokátor-rendszer, és Hitler hibás taktikaváltásának köszönhetően az 1940 novemberéig zajló légicsata a védők győzelmét hozta.

Churchill a világháború során egyszer sem volt hajlandó kompromisszumot kötni a nácikkal – Hitler erre Rudolf Hess 1941-es angliai repülős küldetése során újabb kísérletet tett – és személyes érzelmeitől függetlenül támogatta a Németország ellen harcolókat. Miután Hitler 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, harcos antikommunista volta ellenére Churchill Sztálin mellé állt, saját országának tartalékaival és az amerikaiakkal kötött kölcsönbérleti szerződés révén életmentő utánpótlást nyújtva az 1941 végére válságos helyzetbe kerülő Szovjetunió számára. A brit kormányfő a tengelyhatalmak elleni szövetség legkérhetetlenebb és legaktívabb tagja volt, a háború évei alatt több, mint százezer kilométert utazott (Warden ezredes álnéven) azért, hogy a szerveződő koalíció vezetőit (pl. Roosevelt amerikai elnököt, Sztálint, Csang Kaj-sek kínai kommunista vezetőt) közös platformra hozza a háború megnyerése érdekében. Churchill ragaszkodott a legjobban ahhoz, hogy a háborút a náci Németország végső bukásáig kell vívni, a kairói, teheráni és jaltai konferenciákon pedig döntő szava volt a győzelem utáni rendezésben is, mely a kivívott diadal ellenére a brit nagyhatalmi státusznak és Churchill első miniszterelnökségének is véget vetett.