A Hindenburg katasztrófája

Szerző: Tarján M. Tamás

1937. május 6-án robbant fel az Egyesült Államokban, Lakehurst légikikötőjének közelében a Hindenburg léghajó, katasztrófájával véget vetve a léghajózás aranykorának.

A légi járművek első prototípusát még 1852-ben építette meg Henry Giffard, léghajóját merev fémvázzal stabilizálva, ballonját hidrogénnal töltve fel, a hajó pedig hat lóerős gőzmotor segítségével közlekedett. Ebből fejlesztette ki gróf Ferdinand von Zeppelin a 19. század végén azt a kormányozható léghajót, mely a polgári repülés első aranykorát biztosította. A feltalálóról zeppelinnek elnevezett léghajók kezdetben fontos szerepet kaptak az első világháború küzdelmeiben – például London bombázásában – a versailles-i békerendszer ezért 1919-ben rákényszerítette Németországot légiflottájának átadására. Miután Zeppelin gróf 1917-ben elhunyt, Hugo Eckener vette át a polgári léghajók gyártását, miközben a vesztes háború kiütötte a vetélytárs Schütze-Lanz céget, mely elsősorban katonai célra gyártott zeppelineket. 1921 során Eckener már megpróbálkozott két léghajó forgalomba állításával, de az antant szövetségesek hamarosan jóvátétel címén elkobozták ezeket a járműveket, és egy ideig tiltották újak építését. Végül amerikai tőkével valósult meg a zeppelinek forgalomba állítása, az LZ126-os léghajó 1924 júliusában végrehajtotta első (több, mint 80 órás) transzatlanti útját, 1929-ben pedig Lakehurst-ből indulva a Graf Zeppelin névre keresztelt LZ127 megkerülte a Földet.

A kiemelkedő teljesítmény jó reklámnak bizonyult a zeppelinek számára, Németországból rendszeresen indultak léghajók az Egyesült Államokba, Dél-Amerikába, illetve Európa egyes országaiba. A léghajózás a békés repülés szimbólumává vált – addig repülőgépeket kizárólag hadi célokra használtak – Calvin Coolidge amerikai elnök az 1924-es transzatlanti út után a „béke angyalának” nevezte a léghajót. Miután Hitler 1933-ben átvette a hatalmat Németországban, Eckener vállalkozására egyre nagyobb súllyal nehezedett a náci állam, mely a léghajók népszerűségét próbálta saját propagandacéljaira felhasználni. A cégtulajdonos elutasította az együttműködést, ezért Göring repülésügyi miniszter megalapította a DZR állami légitársaságot a zeppelinek irányítása érdekében. A léghajók ezután útjaikon a Német Birodalmat dicsőítő beszédeket sugároztak hangszóróikon át, miközben farkukon megjelent a horogkeresztes zászló.

1936 márciusában megépült a minden eddiginél nagyobb LZ129-es, melyet Eckener sebtében Hindenburgról nevezett el, nehogy Adolf Hitler diktátor legyen léghajójának keresztapja. A Hindenburg építésekor a tervezők már próbálták kiküszöbölni a zeppelinek leggyengébb pontját, az erősen gyúlékony és robbanásveszélyes hidrogént, mellyel a hajó ballonját töltötték meg. Helyette a kevésbé reaktív héliumgázt ajánlották, de ebből Németországban nem állt rendelkezésre kellő mennyiség, a katonai embargó pedig nem tette lehetővé az importot, így a Hindenburgot végül hidrogénnel töltötték meg.

Az 1937. május 8-án, Lakehurst melletti tragédiát közvetve ez a döntés okozta, mely során a Hindenburg léghajó farka héliumszivárgás következtében váratlanul kigyulladt, pillanatok alatt lángba borítva az egész hajótestet. A több ezer szemtanú által megfigyelt balesetnek összesen 35 áldozata volt, és bár a tragédia kezdetben nem vetette vissza a zeppelinek népszerűségét, mégis ez az eset bizonyult a léghajózás történetének utolsó felvonásának. A Graf Zeppelin ezután egy hónapig már csak európai utakat vállalt, majd múzeumba került, és miután az 1938-ra elkészülő Graf Zeppelin-II-t sem tudták héliummal feltölteni, a léghajózás feltámadásának esélye elveszett. A meglévő zeppelineket a Luftwaffe főleg a lengyel és angol partok felderítésére alkalmazta, a második világháború kitörése után, 1940-ben pedig Göring utasítására szétszedték őket, az alkatrészekben rejlő értékes alumíniumot pedig harci repülőgépek építésére használták fel.