Hitler remilitarizálja a Rajna-vidéket

Szerző: Tarján M. Tamás

„A Rajna-vidéki bevonulást követő 48 óra volt életem legidegtépőbb időszaka. Ha a franciák akkor bemasíroztak volna a Rajna-vidékre, farkunkat behúzva kellett volna visszavonulnunk, mivel a rendelkezésünkre álló katonai források még a mérsékelt ellenálláshoz is elégtelenek voltak.”
(Adolf Hitler)

1936. március 7-én vonult be a náci Németország 19 zászlóalja a Rajna-vidékre, melyet az első világháború után a versailles-i békerendszer demilitarizált övezetté nyilvánított. Ezzel a lépéssel Hitler megsértette az 1925-ös locarnói szerződést, és egy lépéssel közelebb került azon céljához, hogy kitörjön a Németország birodalomépítő törekvéseit korlátozó európai hatalmi rendszerből.

Az 1919 júliusában megkötött versailles-i békeszerződés 42-44. pontjai szigorúan megtiltották Németországnak, hogy a Rajna bal partján, illetve a folyó jobb partjának 50 kilométeres körzetében bármilyen katonai tevékenységet végezzen. A Rajna-vidék demilitarizációját tehát először egy diktátum követelte meg, a fennálló viszonyokon azonban sokat javított, hogy az 1925. évi locarnói szerződésben Gustav Stresemann német külügyminiszter elfogadta ezt a nemzetközi szabályozást. Mindazonáltal a Weimari Köztársaság sem tett le arról, hogy diplomáciai úton idővel visszaszerezze teljes szuverenitását a Rajna-vidék felett, ez a törekvés azonban Adolf Hitler hatalomra jutása után, 1933-tól erősödött fel.

A náci diktátor egyértelműen kinyilvánította azon szándékát, hogy szétzúzza a versailles-i békerendszer által felállított „karantént”, és biztosítsa azt a birodalmi státust Németországnak, amiért Berlin 1914-ben is háborúba szállt. Hitler tervei közt a Rajna-vidék remilitarizálása kiemelkedően fontos helyet foglalt el, a diktátor azonban „nem törhetett ajtóstul a házba”, hiszen a sorozás 1935. évi visszaállítása után kiderült, hogy adott esetben az európai nagyhatalmak együttesen léphetnek fel Németország ellen. Az olasz–francia–brit Stresa-front létrejötte elegendő figyelmeztetés volt ahhoz, hogy a náci diktátor konszenzusos módon tegyen kísérletet a Rajna-vidék remilitarizálására, amire végül is egy rendkívül bonyolult és változatos diplomáciai sakkjátszma végén kerülhetett sor.

A sakk-hasonlat azért is helytálló, mert az 1935-36. esztendő során szinte kaotikus sorrendben következtek be olyan események, melyek Hitler terveit segítették és gátolták, ennek megfelelően pedig Berlin álláspontja is majdnem hetente változott. Az alaphelyzet meglehetősen kedvezőtlen volt, hiszen a Stresa-front gyakorlatilag karanténba zárta Németországot, ám miután szövetségesei elítélték Mussolini abesszíniai fellépését, a Duce elfordult Nagy-Britanniától és Franciaországtól. Hitler persze kihasználta ezt a törést, és támogatólag lépett fel az olasz gyarmati politika mellett, ám a két nagyhatalom között Ausztria kérdése még hosszú ideig súlyos konfliktusforrásnak bizonyult.

A másik jelentős esemény az 1935. évi francia-szovjet együttműködési egyezmény megkötése volt, ami egyrészt komoly fenyegetést jelentett a náci Németország törekvéseire nézve, másfelől viszont újabb zavart idézett elő a Hitlert elszigetelni kívánó hatalmi tömbön belül. Túl azon, hogy Lengyelország hagyományos russzofóbiájából eredően ellenezte ezt a lépést, a Szovjetunióhoz való közeledést London is viszolyogva fogadta, ami szintén növelte Németország mozgásterét. A von Neurath és von Ribbentrop vezette berlini diplomácia 1935 végére elérte, hogy a Rajna-vidéken bekövetkező esetleges krízis során Nagy-Britannia Németország pártján lépjen fel, az esélyeket pedig tovább javította, hogy 1935–36 során súlyos pénzügyi válság következett be Franciaországban, ami nagymértékben csökkentette a legnagyobb ellenfél cselekvési képességét.

A kockázat persze így is hatalmas volt, hiszen a német vezérkar egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy ha a Rajna-vidék remilitarizálására Párizs hadüzenettel válaszol, a Wehrmacht nem lesz képes megvédeni Németországot. Hitler ugyanakkor amiatt is aggódott, hogy ha az előzetes tervek szerint 1937-ig vár a bevonulással, Franciaország és szövetségesei még komolyabb katonai fölényre tesznek szert. Mindkét eshetőség komoly rizikót rejtett magában, a diktátor pedig végül az azonnali fellépés mellett döntött.

Ennek eredményeként 1936. március 7-én 19 zászlóalj és a Luftwaffe egy köteléke átlépte a demilitarizált övezet határát, és – azzal az utasítással, hogy a francia támadás esetén azonnal kezdje meg a visszavonulást – 48 óra alatt birtokba vette a Rajna-vidéket. Hitler bevallása szerint ez a két nap volt életének legidegtépőbb időszaka, a kockázatos szituációból azonban végül győztesen került ki, ugyanis a franciák a mozgósítás után tétlenül figyelték, ahogy a Wehrmacht előrenyomul a versailles-i békében megszabott határokig.

Sok szempontból ezen a 48 órán múlt Európa és a világ sorsa, hiszen ha Párizs erélyesebben lép fel, nem csak a diktátor okkupációs tervei hiúsultak volna meg, de egyúttal olyan tekintélyromboló csapást szenvedett volna el, mely belpolitikai helyzetét is megrendítette volna. A francia beavatkozás azonban elmaradt, a Rajna-vidék remilitarizálásával pedig Hitler gyökeresen új helyzetet teremtett Európában.

A bevonulást egyébként a nagyhatalmak vegyes érzésekkel fogadták: Párizs természetesen tiltakozott, London azonban – már a későbbi megbékélési politika jegyében – tudomásul vette az új helyzetet és Belgium is aszerint alakította – semlegességi – stratégiáját. A német birodalmi törekvések ezzel új szakaszba léptek, Hitler pedig nekiláthatott a következő programpont megvalósításához, a német többségű területek egy birodalomban való egyesítéséhez.