VIII. Edward király lemond a brit trónról

Szerző: Tarján M. Tamás

„Lehetetlennek éreztem, hogy cipeljem a felelősség nehéz terhét, és ellássam királyi kötelességeimet […] annak a nőnek a segítsége és támogatása nélkül, akit szeretek.”

(Részlet VIII. Edward 1936. december 11-i rádióbeszédéből)

1936. december 11-én jelentette be VIII. Edward király (ur. 1936), hogy távozik Nagy-Britannia trónjáról, miután sem a birodalmi politikai elit, sem az anglikán egyház, sem pedig a szigetországi közvélemény jóváhagyását nem tudta elnyerni Wallis Simpsonnal tervezett házasságához. Az uralkodó feleségválasztása elsősorban azért váltott ki ellenérzést alattvalóiból, mert a kiszemelt hölgy – egy brit–amerikai üzletember felesége – 1936 végén éppen második válóperét készítette elő, hogy aztán Edwarddal egybekelhessen; a frigy ugyanakkor nem csupán erkölcsi, hanem politikai aggályokat is felvetett. A király végül úgy döntött, szerelméért feláldozza koronáját, és lemondott a hatalomról öccse, Albert yorki herceg – a későbbi VI. György (ur. 1936–1952) – javára.

Egy renitens herceg

Edward – akinek egyik dédanyja, Rhédey Klaudia grófnő révén némi magyar vér is csörgedezett ereiben – 1894-ben, György yorki herceg és Teck Mária hercegnő legidősebb gyermekeként látta meg a napvilágot. Születésekor még másik dédanyja, Viktória királynő (ur. 1837–1901) ült a Brit Birodalom trónján, így a fiú csupán harmadik helyen állt az öröklési rendben. Szigorú udvari neveltetésben részesült, majd az Osborne Tengerészeti Kollégiumban és Dartmouthban, a Királyi Tengerészeti Kollégiumban folytatta tanulmányait. Edward néhány hónapig a HMS Hindustan hadihajó fedélzetén szolgált, miután azonban nagyapja, VII. Edward (ur. 1901–1910) elhunyt, és édesapja, V. György (ur. 1910–1936) foglalta el a trónt, a királyi család úgy döntött, egyetemre küldi a korona közvetlen örökösévé előlépett – 1911-ben fényes ünnepségek közepette walesi herceggé avatott – fiatalembert.

Személyiségét illetően az első aggasztó jelek már ekkor megmutatkoztak, ugyanis Edward Oxfordban látványosan elhanyagolta a tanulást – nyolc szemeszter után ott is hagyta a patinás intézményt anélkül, hogy végzettséget szerzett volna –, ellenben annál nagyobb érdeklődést mutatott a lovaspóló iránt. Miután kitört az első világháború, a 20 esztendős trónörökös azzal a kéréssel fordult apjához, hogy a lövészárkokban harcolhasson; kérése természetesen nem teljesülhetett, hiszen esetleges hadifogsága beláthatatlan diplomáciai károkat okozott volna Nagy-Britanniának, V. György tiltása ellenére azonban a herceg számos alkalommal meglátogatta a frontkatonákat, sőt, 1918-ban egy légi bevetésen is részt vett. Buzgó érdeklődése miatt Edward komoly népszerűséget élvezett a nagy háború veteránjainak körében, az 1920-as években azonban már egészen más okok miatt került a figyelem középpontjába. A jóképű és nőtlen trónörökös – aki apja megbízásából és egyéni kedvtelésből hosszú körutazásokat tett a Brit-szigeteken és a kolóniákon – a mulatságok és előkelő koktélpartik állandó vendégének, a társasági élet legfényesebb csillagának számított, és magánéleti botrányaival állandó témát szolgáltatott a bulvársajtó számára.

A Buckingham-palota botrányhőse

A Buckingham-palotában nem kevés bosszúságot okozott az a tény, hogy Edward láthatóan a gazdag kurtizánok és férjezett asszonyok társaságát kedvelte a legjobban. Korábbi párizsi szeretője, Marguerite Alibert miatt 1923-ban egy gyilkossági perbe is belekeveredett – tanúként –, néhány évvel korábban pedig ugyanez a hölgy azzal kavart botrányt, hogy a nyilvánosság elé tárta a herceggel folytatott intim levelezését. Az asszony így állt bosszút azért, hogy a trónörökös a világháború után elhagyta őt Freda Dudley Wardért, egy liberális parlamenti képviselő feleségéért.

A korabeli szóbeszéd szerint V. György titkon abban reménykedett, hogy legidősebb gyermeke helyett valamilyen módon a második fiú, „Bertie” – azaz Albert yorki herceg –, majd annak leánya, „Lilibet” – II. Erzsébet (ur. 1952–) – örökölheti meg a trónt. A királyt az állandó magánéleti botrányok mellett az is aggodalommal töltötte el, hogy Edward a gazdasági világválság idején tett angliai körutazása során több alkalommal is a nyomorgó bányászok megsegítésére szólította fel a kormányt, amivel átlépett egy rendkívül kényes határvonalat. A trónörökös nyilatkozatait aktuálpolitikai szerepvállalásként is lehetett értelmezni, a viktoriánus korszakban kialakult szokásjog azonban azt követelte volna meg, hogy az uralkodó – és a korona várományosa – semleges magatartást mutasson ezekben a kérdésekben. Többen attól tartottak, hogy Edward királyként a hatalmi kompromisszum érvénytelenítésére törekszik majd, és befolyást kíván szerezni a napi politikában.

Wallis és a korona

V. György félelmeit minden bizonnyal tovább fokozta, hogy élete utolsó hónapjaiban a trónörökös láthatóan egy amerikai asszony, Wallis Simpson – leánykori nevén Warfield – befolyása alá került, aki először egy vadászpilótával, majd 1928-ban egy – brit–amerikai kettős állampolgársággal rendelkező – üzletemberrel, Ernest Aldrich Simpsonnal kötött házasságot. Edward 1931-ben, egy koktélpartin ismerkedett meg leendő feleségével; a herceg ekkor még Lady Thelma Furness-szel folytatott viszonyt, és a találkozás nem gyakorolt rá komoly hatást, évekkel később azonban szerelem szövődött közöttük. Bár a brit sajtó egészen 1936 decemberéig szemérmesen hallgatott a viszonyról – más országok újságírói nem bizonyultak ennyire diszkrétnek –, a Buckingham-palotában feltehetően már 1934 nyarán felfigyeltek Wallis Simpsonra, a trónörökös ugyanis dél-franciaországi látogatását követően több hetes tengeri hajókázásra indult az említett hölggyel. A herceg 1935-ben családjának is bemutatta új szerelmét, a királyi pár azonban később már nem volt hajlandó fogadni fiuk szíve választottját.

Miután V. György 1936 januárjában elhunyt, és Edward foglalta el a trónt, a Wallisszal folytatott viszony jelentősége messze túlemelkedett a pletykalapok szintjén. A brit hírszerzés – Joachim von Ribbentrop londoni német nagykövet egyik elfogott üzenete alapján – attól tartott, hogy az asszony a náci titkosszolgálat alkalmazásában áll, vagy legalábbis valamilyen módon lehetőséget biztosít Hitlernek arra, hogy manipulálja az uralkodót. E félelem megalapozottnak tűnt, ugyanis számos jel utalt arra, hogy VIII. Edward fel akarja rúgni a viktoriánus hagyományokat, és – pl. a munkáspárti képviselők elleni kirohanásaival, vagy a Népszövetség megerősítésére és az etiópiai olasz agresszió meggátolására irányuló külpolitika kritikájával – fordulatot kíván kikényszeríteni a kormányzásban. Ennek okát a brit arisztokrácia Wallis befolyásának tulajdonította.

Wallis vagy a korona?

VIII. Edward szerelmi élete már 1936 nyarán a nemzetközi sajtó látóterébe került, amikor az uralkodó – a szokástól eltérően – nem a balmorali rezidencián, hanem a Földközi-tengeren, Wallisszal utazgatva töltötte idejét. A brit újságírók csak azután kezdtek el foglalkozni a témával, hogy december 1-jén Alfred Blunt bradfordi püspök prédikációjában utalást tett a király viszonyára, és ezzel botrányt robbantott ki. Valójában e szerelmi kapcsolat – a felszín alatt – már hetekkel korábban súlyos politikai válságot idézett elő. 1936. november 13-án Edward magához hívatta Stanley Baldwin kormányfőt, és közölte vele, hogy házasságra kíván lépni – az ismét válófélben lévő – Wallis Simpsonnal. A brit miniszterelnök a következő hetekben hosszas tárgyalásokat folytatott a jelentősebb pártok vezetőivel, valamint az ír, kanadai, ausztrál, új-zélandi és dél-afrikai domínium kormányfőivel, akik – az 1931. évi westminsteri statútum értelmében –jóváhagyási joggal bírtak a dinasztiát és a trónöröklést érintő kérdésekben. A házassággal kapcsolatban politikai és erkölcsi aggályok egyaránt felmerültek, melyek a korona tekintélyét fenyegették. Az anglikán egyház – 2002-ig hatályos – törvényei szerint például egy elvált személy nem létesíthetett új házasságot addig, míg korábbi társa élt; Edward ezt a szabályt nem pusztán a felekezet egyszerű tagjaként, hanem egyházfőként akarta áthágni.

Elméletben három lehetőség nyílt a király előtt: dönthetett úgy, hogy minden ellenállás dacára királynővé teszi Wallist, választhatta a morganatikus házasságot – aminek eredményeként felesége alacsonyabb rangot nyer, és gyermekeiket kizárják az öröklésből –, vagy határozhatott úgy, hogy fejet hajt a társadalmi-politikai elit akarata előtt. Edward a második forgatókönyv szerint kívánt eljárni, Baldwin és a többi kormányfő azonban kitartóan ellenállt meggyőzési kísérleteinek. Az uralkodó december elején rádióüzenetet akart intézni a nemzethez, hogy a maga oldalára állítsa a közvéleményt, a miniszterelnök azonban – arra hivatkozva, hogy a király ezzel megsérti a politikában vállalt semlegességét – megakadályozta beszédét, és szigorú felügyelet alá vette a Buckingham-palota kommunikációját.

Miután Edward belátta, hogy királyként csak abban az esetben tud egybekelni Wallis Simpsonnal, ha kormányválságba taszítja Nagy-Britanniát – Baldwin ugyanis a teljes kabinet távozásával fenyegetőzött –, december 10-én benyújtotta, majd másnap – egy rádióbeszédben – nyilvánosan is bejelentette lemondását. A koronát öccsére, Albert yorki hercegre hagyta, aki VI. György néven foglalta el a trónt. Edward – testvére rendelkezése nyomán – a „Windsor hercege” címet kapta meg, a távozást azonban megkeserítette számára, hogy utóda – egy kiegészítő pátenssel – feleségét és leendő gyermekeiket eltiltotta e cím viselésétől. A férfi 1937 májusában, Franciaországban kötött házasságot Wallisszal – a királyi család tüntető távolmaradása mellett –, akivel a La Manche csatorna túlpartján telepedett le.

Windsor hercege

Talán a lemondáskor kirobbanó családi konfliktus, a fájdalomból fakadó dac is szerepet játszott abban, hogy Edward 1936 után egy darabig tüntetően németbarát magatartást tanúsított. Az újdonsült hercegi pár – a Foreign Office tiltakozása ellenére – 1937 októberében látogatást tett Adolf Hitlernél, később pedig az egykori uralkodó több nyilatkozatában is a nemzetiszocialista berendezkedést dicsérte. Emiatt – a második világháború kitörése után – Edward a Führer érdeklődését is felkeltette, Berlin bábkirályként kívánta őt felhasználni Nagy-Britannia meggyengítése érdekében. A német vezetés 1940-ben megpróbálta spanyol földre csábítani a Portugáliában tartózkodó herceget, sőt, az SS tervet is készített elrablására, Churchill erélyees fellépése nyomán azonban a férfi „biztonságos távolba”, a Bahama-szigetekre helyezték át. Itteni kormányzósága alatt a korábbi király több olyan nyilatkozatot is tett, melyek azt sugallták, hogy a náci Németországgal szimpatizál, a szövetségesek győzelme után azonban – egészen 1972-ben bekövetkezett haláláig – békében élhetett Franciaországban, a párizsi önkormányzat és a brit állam által biztosított kedvezmények birtokában.

Napjainkban számos összeesküvés-elmélet kering arról, hogy VIII. Edwardot valójában a hitleri Németország iránti szimpátiája miatt kényszerítették lemondásra. E legenda keletkezésének okát elsősorban abban kereshetjük, hogy a döntés mögött meghúzódó tényleges erkölcsi ok – a mai társadalmi és morális viszonyok tükrében – már nem nyújt kielégítő magyarázatot a modern ember számára. Mindazonáltal a király valóban a hagyományok nyomasztó súlya miatt mondott le a hatalomról: belátta, hogy csökönyösségével a dinasztia tekintélyét és a monarchia alapjait rengetné meg.