A dalai láma születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1935. július 6-án született Tendzin Gyaco, ismertebb nevén a 14. dalai láma, Tibet 1955 óta száműzetésben élő vezetője, a tibeti buddhizmus gelupka – sárga süveges – irányzatának legfőbb tanítója.

A dalai láma nevet általában a „bölcsesség óceánjának” szokás fordítani, annak eredetét pedig az 1578-as esztendőre vezethetjük vissza, amikor Altan mongol nagykán (ur. 1551-1584) ezt a címet adományozta Szönam Gyaco tibeti szerzetes számára. Az említett férfiú térítő tevékenységének köszönhetően a 16. század végétől a buddhizmus Mongólia államvallása lett. Miután Szönam megkapta a dalai láma címet, kiterjesztette azt elődeire is, így a sorrendben ő már a harmadik uralkodónak számított. A tibeti vallási vezetők aztán hamarosan a hegyvidéki ország főhatalmát is megszerezték; az 5. dalai láma egyesítette a Himalájában élő nép területeit, és Lobsan Gyaco nevéhez fűződött a lhászai Potala-palota felépítése is.

Tibet legfőbb méltóságának öröklődése egyedülállónak tekinthető az egész világon, hiszen az új vezető nem vérségi alapon, és nem is választást követően kerül a trónra, hanem az újjászületés, azaz a reinkarnáció útján. A dalai lámák magukat egy bódhiszattva – megvilágosodott, hasonló a keresztény vallás szentjeihez – Avalokitésvara újabb megtestesüléseinek vallják, és ennek megfelelően választják ki utódaikat is, akikhez a buddhista előkelők, a rinpocse címet viselő papok jóslatok és csodajelek révén juthatnak el. A keresés általában 9 hónaptól 2 évig tartott, éppen ezért kuriózumnak számított, hogy 1933, a 13. dalai láma halála után majdnem négy esztendő telt el, míg egy Amdo nevű faluban meglelték reinkarnációját, aki felismerése után a Tendzin Gyaco nevet kapta.

A 14. dalai láma még harmadik életévét sem töltötte be, amikor a lhászai udvar előkelőségei rátaláltak; mivel azonosította elődje használati tárgyait, sőt, annak gyermekkori játékait is, kétség sem fért ahhoz, hogy az új vallási vezetőt kutatók sikerrel jártak. Tendzin hamarosan Lhászába, a Potala-palotába került, ahol hatéves korától kezdve kolostori oktatásban részesült, melyet két rinpocse, Jongdzin Ling és Jongdzin Tridzsang irányított. A dalai láma fiatalkorában barátságot kötött egy osztrák hegymászóval, Heinrich Harrerral is, rajta keresztül aztán a nyugati műveltséggel is megismerkedhetett. Tendzin iskolaévei nem voltak zavartalanok, India függetlenedése, és a Csang Kaj-sek-féle nemzeti kormány Tajvanra menekülése után ugyanis Tibet szövetségesek nélkül maradt, a belső-ázsiai állam pedig szálka volt a kínai kommunista hatalom szemében. A népköztársaság 1949-es kikiáltása után egy évvel a távol-keleti nagyhatalom hadserege lerohanta Tibet országát, melynek berendezkedése a Mao Ce-tung-féle pekingi vezetés szemében archaikus és elmaradott volt, amit – erőszakos eszközökkel – modernizálni akartak.

A válságos helyzetre való tekintettel a 15 éves dalai lámát 1950-ben nagykorúvá nyilvánították, és az indiai határ közelébe menekítették. Tendzin próbálkozásai ellenére nem tudta kieszközölni Nehru indiai kormányfő segítségét, ezért 1951 tavaszán visszatért Lhászába, és elfogadta a 17 pontos egyezményt, mely alapján Tibet a „felszabadítás” elismerésére kényszerült, támogatnia kellett a kommunista típusú berendezkedést, igaz, ősi intézményeit ezután is megtarthatta. A dalai láma és a pekingi kormány kapcsolata azonban a későbbiek során sem lett szívélyesebb: Tendzin még Lhászában fejezhette be tanulmányait, 1959-ben azonban – miután sikertelenül próbált amerikai segítséget kérni megszállt országa számára – kénytelen volt elmenekülni országából. A CIA segítségével az indiai – Pandzsábban fekvő – Dharamszala városába emigrált, ahol emigráns kormányt állított fel.

Miután a dalai láma kilépett a Himalája hegyei közül, világszerte ismert közéleti személyiség és sikeres író lett, aki egészen mostanáig első számú képviselője volt a tibeti szabadság ügyének. Tendzin Gyaco 1967 óta a világ számos országába ellátogatott, és kapcsolatba lépett a legbefolyásosabb vallási vezetőivel és politikusokkal: tárgyalt például az amerikai elnökökkel, II. János Pál és XVI. Benedek pápával, találkozott többek között a zsidó, szikh, muszlim és ortodox egyházak képviselőivel is. Miután a buddhizmus filozófiája elég toleráns más vallásokkal szemben, a dalai láma nem a tibeti buddhizmus népszerűsítése, hanem a humanizmus, a béke egyetemes értékeinek propagálása révén szerzett világhírt. Annak ellenére, hogy Tendzin Tibet függetlenségéért küzdött, és az ország elűzött vezetőjének vallotta magát, rendre elhatárolódott az erőszakos cselekedetektől, és elutasította azt a tibetiek szemszögéből is – szembetűnő, hogy 2008-ban sem állt a pekingi olimpia bojkottját hirdetők mellé. A 14. dalai lámában a világ közvéleménye Mahátma Gandhi szellemi örökösét ismerte fel, és erőszakmentes ellenállását az 1996. évben Nobel-békedíjjal jutalmazták.

Tendzin Gyaco éppen az elmúlt hónapokban jelentette be, hogy vissza akar vonulni a közélettől, és a tibeti szabadságküzdelem éléről, ami egy sor izgalmas kérdést felvetett. Az első természetesen az volt, hogy halálát követően vajon ki lesz az utódja, amiről maga az érintett is ellentmondásos módon nyilatkozott: a dalai láma egyszer azt mondta, nem hajlandó kínai uralom alatt álló területen újjászületni, illetve olyan kijelentést is tett, hogy nem szándékozik többször visszatérni az élők világába. Az olvasó számára talán furcsák ezek a kérdések és találgatások, de a dalai láma spirituális szerepe mellett fontos politikai tényező is, és egy majdani új vezető választása merőben más hatalmi helyzetet eredményezhet majd Tibetben, de az egész belső-ázsiai térségben is.