Megalakul a Független Kisgazdapárt

„Ez a mozgalom élesen, de megnyugtató módon különbözik az apró-cseprő, részint csak egyes személyeknek szervezkedési mozgalmától. Nincsenek itten országos hírű nagy emberek: a vezetők egyek a nép tömegeivel és talán jórészt ennek tulajdonítható az az erőteljes bizalom, amely végigvonul a mozgalom során. Megnyugtató azonban az a határozottság, amellyel a vezetők irányítják a mozgalmat, s ez a határozottság biztosítéka annak, hogy a mozgalom nem fog szélsőségek felé terelődni sem jobbra, sem balra, hanem megtartja a jövőben is azt a hazafias és demokratikus irányt, amelyet ma az ország legnagyobb társadalmi osztálya egyedül követhet.”
(A Pesti Hírlap 1930. október 14-i cikke a békési zászlóbontásról)

1930. október 12-én, Békésen bontotta ki zászlaját az Egységes Pártból kivált képviselők által alapított Független Kisgazdapárt, mely Szijj Bálint elnök és Tildy Zoltán, valamint Nagy Ferenc alelnökök vezetésével kezdte újra önálló politikai pályafutását. A Nagyatádi Szabó Istvántól örökölt szellemiségben újjászerveződő tömörülés, mely utóbb számos kisebb radikális- és agrárpártot is magába olvasztott, a második világháború után a magyar politikai élet egyik meghatározó szereplője lett, ám 1948-ra áldozatául esett az egyeduralomra törő kommunisták szalámitaktikájának.

A legelső Kisgazdapárt története még a dualizmus korába, az 1908-as esztendőbe nyúlik vissza, amikor – a későbbi földreformjáról ismert – Nagyatádi Szabó István szűkebb pátriájában, Somogy vármegyében agráregyesületet szervezett, mely 1909-re országos párttá terebélyesedett. Az Országos Függetlenségi és ’48-as Gazdapárt az 1910-es választásokon már 3 mandátumot szerzett, az évtized végére pedig a paraszti érdekek legfőbb szószólója lett, így az általános választójog – 1919-es – bevezetése után komoly társadalmi bázisra tett szert.

A Monarchia összeomlását követő átmeneti időszakban a Kisgazdapárt tovább erősödött, ugyanis folyamatosan magába olvasztotta a kisebb – például Meskó Pál, vagy Sokorópátkai Szabó István által vezetett – agrárpártokat, így aztán a Horthy-rendszer nemzetgyűlésének egyik legerősebb pártja lett. Mivel a kisgazdák az 1920-as választások során a mandátumok több mint harmadát megszerezték, a konszolidáció szempontjából megkerülhetetlenné váltak, a velük kötött koalíció után két évvel azonban a Bethlen István vezette Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja kijátszotta Nagyatádiékat. Bethlen nyomására a Kisgazdapárt 1922 februárjában beleegyezett a KNEP-pel való fúzióba, így létrejött az Egységes Párt (EP), mely a Horthy-korszak „leválthatatlan kormánypártjának” alapját képezte.

Az agrárpárt ugyanakkor meglehetősen rosszul járt az egyesüléssel, ugyanis a miniszterelnök választójogi rendelete és az 1922-es választások eredménye segítségével a maga javára fordította az Egységes Párt erőviszonyait, utóbb pedig nem volt hajlandó teljesíteni az alkuban foglalt kisgazda programpontokat; Nagyatádi Szabó István korlátozott agrárreformja világosan megmutatta, hogy a fúzió után kezdődő konszolidáció során az egykori Kisgazdapárt csak minimális mértékben tudta érvényesíteni akaratát.

Ahogy az évek teltek, a kormánypárt „kisgazda-frakciója” egyre súlytalanabbá vált: 1924 őszén egy botrány során lemondott, majd hamarosan elhunyt az agrárpárt egykori vezére, Nagyatádi Szabó István, eztán pedig mind többen váltak ki az EP-ből, hogy új szervezetet alapítsanak. A konszolidációval beolvasztott agrárpárt legfényesebb karriert befutó utódja 1930. október 12-én, Békésben bontott zászlót, ahol a Szijj Bálint elnökkel, Nagy Ferenc és Tildy Zoltán alelnökökkel megalakuló Független Kisgazdapárt meghirdette a Nagyatádi-féle elvekhez való visszatérést.

Az új kisgazda formáció aztán sok szempontból elődje pályáját járta be, ugyanis hamarosan fuzionált a Gaál Gaszton vezette Agrárpárttal – és elnökévé is választotta Gaált –, később pedig – már Eckhardt Tibor elnöksége alatt – magába olvasztotta Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle Nemzeti Radikális Pártot is. 1934-re a Kisgazdapárt elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök egykori harcostársával, Eckhardttal kössön választási szövetséget, ám az 1935-ös voksolás jó eredménye után négy évvel az agrárpárt komoly veszteségeket szenvedett a nyilasok előretörése és a rivális Nemzeti Parasztpárt megalakulása miatt.

Az országgyűlésben birtokolt 14 mandátum ellenére a kisgazdák – akiket Eckhardt Tibor emigrálása után Bajcsy-Zsilinszky Endre, az ő meggyilkolása után pedig Tildy Zoltán vezetett – a második világháború évei alatt a békepárti, antifasiszta szervezkedés motorjává lettek, az ország felszabadítása – és újra megszállása – után pedig a legjelentősebb politikai tényezővé váltak.

A történelem aztán sok szempontból megismételte önmagát, hiszen a Független Kisgazdapárt hiába szerzett abszolút többséget az 1945-ös választásokon, a Vorosilov vezette SZEB nyomására nagykoalíciót kellett alakítania, melyben a szociáldemokraták, a parasztpártiak és a kommunisták is szerepet kaptak. A koalíció révén Tildy Zoltán, majd Nagy Ferenc kormányában az MKP számos kulcspozíciót megszerezhetett – így lett Nagy Imre, majd Rajk László is belügyminiszter –, miközben a kiépülő állami és gazdasági szervek ugyancsak Rákosi Mátyásék irányítása alá kerültek. A kormányéval vetekedő hatalom segítségével a SZEB által támogatott kommunista párt 1945 után eredményesen alkalmazhatta az úgynevezett „szalámitaktikát” legfőbb ellenfelével, a Független Kisgazdapárttal szemben, melyet az „oszd meg és uralkodj” elve alapján, valamint a fasiszta kollaboráció vádjával szeletelt fel.

A folyamat első fontos állomása Sulyok Dezső és 19 társának kizáratása volt 1946 márciusában, az 1947-es év során pedig olyan incidensek gyengítették a Kisgazdapártot, mint Kovács Béla főtitkár Szovjetunióba hurcolása, a Pfeiffer Zoltán vezette – 50 fős – „jobbszárny” kizárása, vagy Nagy Ferenc miniszterelnök megzsarolása, aki svájci útjáról már sohasem térhetett vissza Magyarországra. Minden igyekezet dacára azonban az 1947-es „kékcédulás választások” során még egy megcsonkított, vezéreitől megfosztott, csalással elnyomott Kisgazdapárt is helytállt az MKP által „összekovácsolt” Baloldali Blokk ellenében, és olyan eredményt ért el, melynek következtében nem lehetett kizárni a kormányzásból.

A kormánykoalíciónak és a választások által mutatott erőviszonyoknak ugyanakkor 1947 során már nem volt gyakorlati jelentősége, a magyar állam irányítása ugyanis egyre leplezetlenebbül Rákosi Mátyás és az MKP vezetése kezébe került. Ez a Kisgazdapártban is következményekkel járt, mely Dinnyés Lajos személyében ugyan újabb miniszterelnököt adott az országnak, a politikus azonban éppen úgy a kommunisták bábjának bizonyult, mint az 1948 során eltüntetett Tildy – majd Dinnyés – helyére kerülő Dobi István. A Rákosi-diktatúra felé haladó országban aztán – a többi párttal együtt – 1949-ben a kisgazdák is belekényszerültek a Nemzeti Függetlenségi Népfrontba, vagyis a politikai szervezet egyszerűen megszűnt létezni.

A „kisgazda” mindazonáltal igazi márkanév lett a magyar belpolitikában, mely a többpártrendszer helyreállítása esetén komoly tömegeket vonzott: ennek megfelelően – rövid időre – az 1956-os forradalom idején, majd a rendszerváltás előtt, 1988 novemberében tartósan is újjászületett a Független Kisgazdapárt, mely az ezredfordulón kezdődő hatalmi harcokban aztán teljesen felmorzsolódott. Bár a Nagyatádi által alapított pártnak ma is számos jogutódja létezik, a kisgazdák napjainkban nem képeznek komoly erőt a magyar politikai életben.