Hirohito japán császár koronázása

Szerző: Tarján M. Tamás

1928. november 10-én koronázták meg Hirohito császárt, Japán történetének leghosszabb ideig trónoló uralkodóját. A 63 évig regnáló Hirohito alatt – aki halála után a Sóva nevet kapta – Japán hatalmas változásokon ment keresztül: a világ egyik legerősebb hatalmaként előbb megpróbálta uralma alá hajtani a Távol-Keletet, majd elvesztette a második világháborút, a császár élete végére pedig – ezúttal már békés eszközökkel – visszaemelkedett a Föld legbefolyásosabb országai közé. 

Hirohito 1901-ben látta meg a napvilágot. Trónörökösnek kijáró neveltetésben részesült, vagyis a Gakusúin Főnemesi Iskolába, majd egy speciális, a korona várományosai számára fenntartott intézménybe került. Az 1920-as évek elején aztán Hirohitót európai tanulmányi körútra ment, ezzel ő lett az első japán trónörökös, aki elhagyta a birodalmat. Édesapja, Taisó császár elhunyta után, 1928. november 10-én koronázták meg. (Igaz, mivel az apja az utolsó éveiben súlyos mentális betegségben szenvedett, így Hirohitó régensként már korábban elkezdhetett uralkodói feladatokat ellátni)

Japán helyzetét a nagyhatalmi státus ellenére ebben az időszakban nagymértékű instabilitás jellemezte, ugyanis az első világháborúból győztesként kikerülő császárság – miután megszerezte a német gyarmatokat – mind nyíltabban arra törekedett, hogy hegemóniát építsen ki Kínában és a Távol-Keleten. Az imperialista célok érdekében felduzzasztott, politikai vétójoggal is rendelkező hadsereg haderőnemeinek – a Császári Hadsereg és a Császári Haditengerészet – állandó rivalizálása idővel aláásta a civil állam alapjait: 1921 után a fegyveres erők többször is erőszakosan léptek fel a politikában, Inukai Cujosi miniszterelnök 1932-es meggyilkolása után pedig gyakorlatilag a kormányzást is átvették. 

A robbanásig feszült helyzetben az egyedüli szelep az agresszív külpolitika – 1931-ben Mandzsúria megszállása, 1937-től a második japán–kínai háború, majd a kudarccal végződő világháború – volt, a konfliktusok kapcsán pedig a későbbi korokban gyakran Hirohito felelősségének a kérdése is felmerült. Bár a császárt Istenként tisztelték, de nem volt abszolút hatalma, és ami a legfontosabb, nem ő irányította Japán külpolitikáját. Mindezzel együtt a mai napig vita tárgyát képezi, hogy pontosan mekkora felelőssége volt a Japánhoz köthető második világháborús - illetve az azt megelőző - borzalmakhoz.

Ami viszont tény, hogy a békéért aktívan lépett: 1945. augusztus 15-én, a két atombomba ledobása után arra használta fel személyes tekintélyét, hogy történelmi jelentőségű rádióbeszédében megadásra szólítsa fel a végletekig fanatizált országát. 

Hirohito és a japán császári ház bűnösségéről a szövetségesek is komoly elvi vitákat folytattak, e kérdésben azonban végül a MacArthur tábornok vezette amerikai megszállók érdekei döntöttek: az Egyesült Államok javát egyértelműen az uralkodó ártatlansága szolgálta, Washingtonban ugyanis belátták, hogy a császár tekintélye olyan kohéziót képezhet a megalázott birodalomban, ami megvédi a társadalmat a szélsőségektől – elsősorban a kommunizmustól. Hirohito trónon maradásának persze súlyos ára volt, aminek „első részletét” az uralkodó 1946. január 1-jén mondott rádióbeszédében fizette meg – ekkor ugyanis nyilvánosan megtagadta állítólagos isteni származását –, a másik felét pedig az új japán alkotmány elfogadásakor rótta le, mely jelentősen megnyirbálta jogkörét. 

A világháborús vereségből eredő változások nyomán aztán a császári udvar is átesett azon a modernizáción, ami Japánt jellemezte: a több ezer éves múltra visszatekintő dinasztia gyökeres életmódváltása Hirohito intézkedéseihez fűződött, aki felismerte, hogy az új államban az uralkodóház reprezentációs és szimbolikus szerepbe került, aminek elengedhetetlen feltétele a néppel fenntartott szoros kapcsolat. A második világháború utáni esztendőkben ezért a császár közös palotába költözött gyermekeivel, jóval többet mutatkozott a nyilvánosság előtt, és számos alkalommal képviselte Japánt a nagyvilágban is.

Mindazonáltal a modern világszemlélet nem csak őt jellemezte, fia és örököse, Akihito ugyanis polgári származású leánnyal kötött házasságot, ami a dinasztia történetében úgyszintén példátlan volt. Hirohito 1989-ben hunyt el. Személyében a felkelő nap országának legtovább regnáló uralkodója távozott az élők sorából, akinek fősége alatt Japán - az elvesztett világháború ellenére - a modern technika és civilizáció egyik éllovasa lett.