Trockijt Kazahsztánba száműzik

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ha több időnk lenne a vitára, valószínűleg sokkal több hibát vétenénk.”
(Trockij)

1928. január 11-én döntött a GPU Sztálin egyik leghangosabb kritikusának, Lev Davidovics Trockijnak a száműzéséről, akit a hónap végén a Kazahsztánban fekvő Alma-Atába internáltak. A pártbéli ellenzék legjelentősebb alakja egy évet töltött ebben a városban, miután azonban továbbra sem hagyott fel a sztálini politika bírálatával, hamarosan külföldre kényszerült.

Az 1879-es születésű, eredetileg Lev Davidovics Bronstein néven anyakönyvezett politikus már 18 esztendős kora óta a forradalmi mozgalom aktív tagja volt, és bár eme viszontagságos két évtized alatt több ízben is összekülönbözött Leninnel, 1917 során végleg a bolsevikok mellett kötelezte el magát. A februári forradalom után hazatérő Trockij a polgári kormányzat hónapjaiban oroszlánrészt vállalt a vörös hatalomátvétel megszervezésében, így például augusztustól ő lett az eseményekben kulcsszerepet játszó pétervári szovjet elnöke, a november 7-i puccsot pedig ugyancsak ő készítette elő, hiszen Lenin az októberi forradalomig száműzetésben élt.

A bolsevik győzelem következtében aztán a politikus karrierje meredeken ívelt felfelé: Lenin külügyi népbiztossá nevezte ki, ebben a tisztségében pedig 1917 végén fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a központi hatalmakkal. Trockij a kivárás taktikáját alkalmazta, ez azonban az év végére látványos csődöt mondott, ugyanis a halogatás nyomán bekövetkező német–osztrák–magyar offenzíva újabb hatalmas területeket szakított el a születő szovjet államtól, tehát a kommunista politikus 1918 márciusában, Breszt-Litovszkban végül jóval kedvezőtlenebb feltételekkel köthetett békét. A kudarc nyomán Trockij lemondott népbiztosi pozíciójáról, ezzel azonban gyakorlatilag felfelé bukott, hiszen Lenin hamarosan a hadügyek élére állította őt, ahol már jóval több babér termett számára.

Az ő nevéhez fűződött a Vörös Hadsereg megszervezése, azon túl pedig a fehérek – és az intervenciós erők – elleni polgárháború sikeres megvívásában is döntő szerepet vállalt. Trockij eredményeinek köszönhetően 1920-tól a Politbüróban is helyet kapott: itt főként a gazdaság és a kereskedelem ügyeivel foglalkozott, így például ő kezdeményezte az Állami Tervbizottság felállítását, és aktívan támogatta az Új Gazdaságpolitikát (NEP) is. Miután Lenin egészségi állapota 1922 során végzetesen megromlott, Trockij egy időre potenciális „örökössé” lépett elő, a pártküzdelmekben azonban az intrikusnak jóval tehetségesebb Sztálin felülkerekedett riválisán.

Lenin 1922 decemberében tehát a későbbi diktátornak adta át hatalmát, 1924-ben pedig be is fejezte életét; ezzel Trockij karrierje gyakorlatilag leáldozott, hiszen a Sztálin, Kamenyev és Zinovjev alkotta trojkával szemben örökös ellenzékbe és kisebbségbe került. Az erőviszonyok változásának következményeként a politikus 1925-ben elveszítette a hadi népbiztosságot, közben azonban – régi tekintélyét felhasználva – a kiépülő sztálinista rendszer egyik legjelentősebb kritikusa lett. A párton belüli ellenzék élén Trockij egyfelől a Szovjetunió bürokratizmusát és az új főtitkár diktatórikus hatalomgyakorlását bírálta, másfelől pedig a „szocializmus egy államban” elgondolást vitatta, azt ugyanis megalkuvásként, a forradalmi elvek feladásaként értékelte.

A politikus kritikáját persze érdekei is nagyban befolyásolták – hiszen a világforradalom megvalósítása a húszas évek közepén már nem volt több puszta illúziónál –, mindazonáltal Trockij az elsők között érzékelte azt a veszélyt, amit Sztálin irányítása jelentett. A férfi 1924-es, Október leckéi című művében Kamenyevvel és Zinovjevvel szemben is éles kritikát fogalmazott meg, amiért a trojka két tagja megpróbálta kizáratni őt a pártból. A politikust ekkor paradox módon éppen Sztálin óvta meg, a kusza hatalmi helyzetet pedig kiválóan jelzi, hogy 1925 végén a két fent említett pártvezető már Trockijjal igyekezett összefogni a trojka harmadik tagjának megfékezésére, ám kísérletük kudarcba fulladt. Ezzel együtt az egykori népbiztos sorsa is eldőlt, hiszen – „szociáldemokrata elhajlás” vádjával – előbb a Központi Bizottság, majd 1927-ben a párt is száműzte őt soraiból, miután a forradalom 10. évfordulóján ellenzéki tüntetést szervezett Leningrádban.

Azon túl, hogy 1927 végére Trockijt kínos alapossággal retusálták a Szovjetunió rövid történetének dokumentumaiból, Sztálin végleg le akart számolni riválisával, ezért 1928. január 11-én a GPU – a szocialista nagyhatalom politikai rendőrsége – úgy határozott, hogy a politikust Oroszországon kívülre kell internálni. Trockij január 31-én érkezett meg a kazahsztáni Alma-Ata városába, 13 hónap után azonban „államellenes tevékenységgel” vádolták meg, és végleg száműzték a Szovjetunióból. Az emigrációba kényszerített politikus ezután többek között Törökországban, Franciaországban, majd Norvégiában élt, távollétében pedig a szovjet propagandagépezet első számú bűnbakja lett.

Sztálin 1936-ban azt is el tudta érni, hogy Trockijnak távoznia kelljen Európából. Éppen ebben az évben kezdődött meg a „nagy tisztogatás” a Szovjetunióban, mely során a diktátor politikai ellenfeleit, illetve a gyanúsnak ítélt pártfunkcionáriusokat, katonatiszteket egy Trockijjal közösen tervezett állítólagos összeesküvés vádjával küldték a halálba, távollétében pedig őt magát is elítélték. A politikus egyébként nyugaton sem hagyott fel Sztálin bírálatával, a második világháborút megelőző években – már Mexikóban – ráadásul egy negyedik internacionálé megalapítására is kísérletet tett, miközben a szociáldemokrata és kommunista pártok összefogását sürgette, és elítélte a szovjet-német megnemtámadási egyezményt. Trockij az emigrációban sem vesztett szellemi befolyásából, élete azonban Közép-Amerikában is állandóan veszélyben forgott: bár az egykori komisszár 1940 során túlélt egy gépfegyveres támadást, ez év augusztusában Ramón Mercader – vélhetően Sztálin megbízásából – egy jégcsákánnyal végzett vele mexikóvárosi otthonában.