A Briand-Kellog-paktum aláírása

Szerző: Tarján M. Tamás

1928. augusztus 27-én, Párizsban született meg – 15 állam megegyezése folytán – a Briand-Kellog-paktum, melyben a szerződő felek lemondtak arról, hogy vitás kérdéseiket fegyverrel rendezzék. Az Aristide Briand francia és Frank Billigs Kellog amerikai külügyminiszterekről elnevezett – Örök béke-paktumnak is titulált – egyezmény ugyan a jövőben nem valósult meg, a benne megfogalmazott elvek viszont jogalapot adtak a későbbi háborús bűnösök felelősségre vonására.

A Briand-Kellog-paktum egy 1927. évi francia kezdeményezés eredménye volt, amikor is Aristide Briand azzal a kéréssel kereste meg amerikai kollégáját, hogy Washington garantálja Franciaország határainak a sérthetetlenségét. Miután az Egyesült Államok – a párizsi béketárgyalások során – kivonta magát az európai politikából, a bonyodalmak elkerülése érdekében Kellog inkább egy hasonló tartalmú multilaterális – azaz több ország által aláírt – egyezmény megkötését javasolta. Washington számára azért volt fontos ez a módosítás, mert – az elzárkózás politikájának megfelelően – nem akart ismét belekeveredni egy európai háborús konfliktusba. Így aztán 1928. augusztus 27-én nem csak a két külügyminiszter, hanem rajtuk kívül még 13 másik állam képviselői is aláírták a Briand-Kellog-paktumot, mely, tartalma szerint, az örök békét kívánta elhozni Európa számára.

A szerződő felek lemondtak arról, hogy a háborút, mint a politika eszközét alkalmazzák, és megfogadták, hogy a vitás kérdéseket ezentúl – külön, vagy egy nemzetközi konferencia keretében – a tárgyalóasztalnál fogják elrendezni. A Briand-Kellog-paktum, a Párizsban kötött megállapodás értelmében 1929 júliusában lépett életbe, eddig az időpontig pedig csatlakozott hozzá a független államok túlnyomó többsége, így például Magyarország, és – Litvinov külügyi népbiztosnak köszönhetően – a Szovjetunió is. A paktum a gyakorlatban a Népszövetség keretein kívül lépett életbe, így a nemzetközi jogban gyengébb kényszerítő ereje volt, de ismerve a világszervezet határozatainak tekintélyét, ennek nem volt gyakorlati jelentősége.

Az örök békéről szóló szerződés természetesen nem járt eredménnyel; hiszen ahogy a Népszövetség, úgy a paktumot megkötő államok közössége is tehetetlennek bizonyult az 1931-es mandzsúriai, 1935-ös abesszíniai és az 1939-es lengyelországi és finnországi agressziók idején. A Briand-Kellog-paktum nem tudott gátat szabni a – versailles-i békerendszerből eredő feszültségek miatt kirobbanó – második világháborúnak sem, ám a kudarc ellenére később mégis pozitív változásokat eredményezett. A szerződésben megfogalmazott nemes törekvések alapozták meg ugyanis azt a felfogást, hogy a háború kirobbantása bűncselekmény, aminek végrehajtói szigorú büntetést érdemelnek.

A paktum fontos szerepet játszott abban, hogy a háború kitöréséért felelős katonákat és politikusokat 1945-ben Nürnbergben és Tokióban is bíróság elé állították; ez a felfogás egészen máig megmaradt, napjainkban elsősorban a Hágai Nemzetközi Bíróság foglalkozik a – például szerb és horvát – bűnösök felelősségre vonásával. A Briand-Kellog-paktumban megfogalmazott törekvés bekerült az ENSZ 1945 júniusában megalkotott Chartájába is, a háború megelőzése és a béke fenntartása pedig a világszervezet egyik legfőbb célja lett.