IV. Károly először tér vissza Magyarországra

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mely Magyarország jövendő államformáját megállapítja.”
(Részlet az 1918. november 13-i eckertsaui nyilatkozatból)

1921. március 26-án tért vissza először Magyarországra IV. Károly király (ur. 1916-1918) azzal a céllal, hogy visszavegye a főhatalmat Horthy Miklós kormányzótól. 

1918 novemberében az első világháborút elveszítő Osztrák–Magyar Monarchia az összeomlás szélére sodródott, a helyzete reménytelenségét belátó császár-király pedig úgy döntött, visszavonulásával szabad folyást enged a zűrzavaros eseményeknek. Károly november 11-én felfüggesztette osztrák császári jogkörét, két nappal később, az eckertsaui levélben pedig a magyar ügyekben való részvételéről is lemondott, illetve előre elismerte hazánk jövőbeli államformáját. A király ezzel látszólag tiszta helyzetet teremtett, hiszen november 16-án megszületett a Károlyi-féle (nép)köztársaság, amit 1919. március 21-én a kommunista tanácsköztársaság váltott fel, tehát IV. Károly nyilatkozata egyet jelentett a lemondással.

A helyzet akkor vált bonyolulttá, amikor 1919 nyarán a proletárdiktatúra összeomlott és a szegedi ellenforradalmi kormány szerezte meg a hatalmat, mely hatálytalanította a Károlyi- és a Kun-éra összes intézkedését. Magyarország államformája ismét monarchia lett, és 1920 márciusában Horthy Miklós személyében – ideiglenes megoldásként – kormányzó került az ország élére, ebben a helyzetben pedig az eckertsaui levél megítélése már korántsem volt egyértelmű.

A trón betöltésének kérdésében a közvélemény legitimista és szabad királyválasztó táborra oszlott; az előbbi csoport elsősorban azzal érvelt, hogy a híres nyilatkozat sem tartalmi, sem formai szempontból nem tekinthető lemondásnak, illetve azért támogatta Károlyt, mert abban bízott, hogy visszatérése lehetőséget teremthet a trianoni békeszerződés revideálására. Bár a Horthy-korszak és a későbbi korok sajtója, illetve a történettudomány rendre „királypuccsként” emlékezett meg az uralkodó 1921. évi hatalomátvételi kísérleteiről, ezt a kifejezést helytelennek kell tekintenünk, hiszen az elnevezés azt sugallja, hogy IV. Károly jogtalanul próbálta visszaszerezni koronáját. Ez az állítás azonban nem felel meg a valóságnak.

Károly a Monarchia összeomlása után Svájcba költözött, és itt tartózkodott egészen az első visszatérési kísérletéig, melynek kivitelezése Briand francia külügyminiszter, a Vatikán és a brit diplomácia hallgatólagos beleegyezése nélkül nem valósulhatott volna meg. A király álöltözetben, hamis útlevéllel érkezett Magyarországra, és 1921. március 26-án Mikes János püspök szombathelyi palotájában szállt meg. Károly még aznap tárgyalóasztalhoz ült Teleki Pál miniszterelnökkel, aki véletlenül(?) ebben az időszakban éppen a közelben vadászott, majd másnap megjelent Horthy Miklósnál, és felszólította a kormányzót a hatalom átadására.

Az egykori admirális ellenszegült a kérésnek, és türelemre intette Károlyt, amiért a legitimista ellenzék később árulónak és esküszegőnek bélyegezte Horthyt, az elutasítást azonban nem lehet pusztán a kormányzó becsvágyával magyarázni. A király visszatérése ugyanis súlyos diplomáciai krízist teremtett a Kárpát-medencében, hiszen a trianoni utódállamok megriadtak attól a lehetőségtől, hogy a Habsburg uralkodó segítségével Magyarország valóban módot talál majd a békeszerződés revíziójára. A szomszédos államok nem elégedtek meg az egyszerű  tiltakozással, hanem részleges mozgósítást rendeltek el a magyar határon. Horthy tehát személyes ambícióitól függetlenül felelős döntést hozott, ám ezzel az ő helyzetének szilárdsága is bebizonyosodott, hiszen a hadsereg és a pártok jelentős része őt támogatta.

Miután IV. Károly március 27-én eredménytelenül tárgyalt Horthyval, a kormányzó kérésére visszatért Szombathelyre, hogy ott várja ki a további fejleményeket. Ekkor már nyilvánvalóvá vált, hogy  a trón visszaszerzésére tett kísérlete elbukott, hiszen közép-európai szövetségeseik tiltakozásának hatására az antant hatalmak is feladták semleges álláspontjukat, és Magyarország elhagyására szólították fel az uralkodót. Károly a következő napokban még egyszer felszólította Horthyt a hatalom átadására, majd április 6-án külföldre távozott.

Az akció tehát vérontás nélkül, tárgyalásos úton, az erőviszonyok könyörtelen logikája szerint zárult le. Az eseményeknek csupán egyetlen magas rangú „áldozata” volt: Teleki Pál, aki nem csak a Szombathely környéki vadászat miatt került gyanúba, hanem azért is, mert a Budapestre utazó uralkodó végül előbb jutott el Horthyhoz, mint a miniszterelnök. Olybá tűnt, hogy Teleki a kivárás taktikájára helyezkedett a király és a kormányzó konfliktusában, emiatt pedig hamarosan lemondásra kényszerült.

Nyilvánvaló kudarca ellenére IV. Károly nem tett le trónja visszaszerzéséről, és 1921 októberében már Horthy ellenében próbálta átvenni a hatalmat, a budaörsi csatában azonban az őt támogató csapatok alulmaradtak a kormányzó erőivel szemben. Utolsó királyunkat az újabb kudarc után Tihanyba vitték, majd a Glowworm monitoron elszállították hazánkból, és a brit haditengerészet segítségével Madeirára internálták. Az Atlanti-óceánon található szigetről az 1921 novemberében detronizált IV. Károly már sohasem térhetett vissza Magyarországra, ugyanis 1922 áprilisában spanyolnáthában elhunyt.