A Bánáti Köztársaság kikiáltása

Szerző: Tarján M. Tamás

„Uraim, a köztársaság publikálva van. Kötelességünk, hogy lehetőleg a legbékésebben, a legrendesebben csináljunk mindent, hogy megmentsük, ami még menthető. Közelednek az antant-csapatok. Vigyázzunk, hogy ezt a kis földet, melyet reánk bíztak, megtartsuk.”
(Részlet Róth Ottó, a Bánáti Köztársaság vezetőjének nyilatkozatából)

1918. november 1-jén kiáltotta ki Róth Ottó német származású polgári radikális politikus a független Bánáti Köztársaságot, mely utóbb mindössze 24 napig gazdagította Európa országainak a sorát. Az etnikai szempontból sokszínű bánáti-bácskai térséget így akarta megőrizni Magyarország számára, törekvése azonban a szerbek és románok által támogatott antant-csapatok bevonulása nyomán rövid időn belül elbukott. 

A Bánság – vagy Bánát –, melynek területét csak az 1718-as pozsareváci béke szabadította fel az oszmán uralom alól, a Duna, Tisza, Maros folyók és az erdélyi hegyek által körbezárt tájegységet foglalja magában. Az oszmán pusztítások és a 18. századi betelepítések nyomán az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásának időszakára a régió a Kárpát-medence egyik legkevertebb etnikumú területévé vált, ahol a magyarság jelentős német, szerb és román népességgel, valamint – kisebb számban – bolgárokkal, görögökkel és bunyevácokkal élt együtt. A 18. századi Habsburg katonai közigazgatás különösen nagyarányú német betelepítést hajtott végre. A 19. század folyamán pedig szlovákok, illetve – nagyrészt a rohamosan fejlődő Temesváron letelepedő – zsidók érkezése tette nyelvileg még sokszínűbbé a Bánságot. 

A tájegység tehát megosztott és zavaros etnikai viszonyok közt várta a wilsoni elvekre hivatkozva a maguk nemzetiségi területeit követelő antant-szövetségeseket, akik a 1918 októberében Erdély, a Felvidék és a Száva felől is betörtek Magyarországra. A Bánságra a szerb és román népesség magas aránya miatt hamarosan a Román és a Szerb Királyság is igényt formált. Az integer Magyarországhoz lojális etnikai kisebbségek – a magyarokon kívül elsősorban a németek, kisebb mértékben a bunyevácok – is tettek még egy utolsó kísérletet arra, hogy a tájegységet megmentsék a széthullani látszó állam számára. 

A kezdeményezés a polgári radikális Róth Ottó nevéhez fűződött, aki a Bánáti Néptanács október 31-i megalakítása után Temesváron – magát elnöknek nyilvánítva – kikiáltotta a régió függetlenségét, egyúttal pedig a hadügyek irányítására miniszternek nevezte ki Bartha Albertet. Az új állam vezetői – a Károlyi-kormány pacifista politikájának hatására – fennállásuk 24 napja alatt gyakorlatilag azzal a taktikával kísérleteztek, amit később – többek között – a Szepességben vagy a Vendvidéken születő köztársaságok alapítói is megpróbáltak sikerre vinni: a hungarus tudatú etnikumok támogatásával, széleskörű autonómiát biztosító rendszerrel akarták meggyőzni a domináns nemzetiségeket, hogy maradjanak – a Jászi Oszkár nemzetiségi miniszter elképzelése szerint föderálissá váló – Magyarország alattvalói. 

Ez a taktika nem feltétlenül volt kudarcra ítélve, 1918 őszén azonban, amikor az egykori nemzetiségek az államalapításra és a román, szerb államokhoz való csatlakozásra is lehetőséget nyertek, az autonómia már egyáltalán nem volt vonzó ajánlat. Miután pedig a Bánságban a szerbek és románok komoly többséget képviseltek, Róthék kísérlete már az első napokban sem sok eséllyel kecsegtetett. 

A kudarc aztán néhány nap után teljesen nyilvánvalóvá vált, ugyanis a bánáti kérészállam katonai ereje képtelen volt szembeszállni a Bánság területére benyomuló antant-csapatokkal, melyek november 7-én lépték át a határt. Róthék helyzetét jól mutatja, hogy miközben a vidéki szerb és román lakosság lelkesen támogatta a francia hadosztályokat, a köztársaság – tömegbázisát tekintve – még Temesváron is alulmaradt az ott megalakuló Szerb Nemzeti Tanáccsal szemben. 

Károlyi Mihály megbízásából Jászi még egy utolsó kétségbeesett kísérletet tett arra, hogy lebeszélje a szerbeket az antant erőkkel való együttműködésről, útja azonban nem járt eredménnyel, a franciák pedig november 19-éig – Temesvárral együtt – a Bánáti Köztársaság egészét ellenőrzésük alá vonták. Róth és a bánáti kormány Budapesten talált menedéket, a köztársaság pedig november 25-én hivatalosan is megszűnt, miután a Szerb Nemzeti Tanács kimondta a Bánság délszláv állammal való egyesülését. 

Bár Róth Ottóék kísérletének bukásával Magyarország gyakorlatilag elvesztette a lehetőséget arra, hogy a Bánság sorsába beleszóljon, a területért folytatott – szerbek és románok közötti – rivalizálás még hosszú ideig folytatódott. A sokáig háborúval fenyegető konfliktust a békekonferencia végül a történelmi tájegység kettéosztásával oldotta meg, miközben hazánk csupán a Tisza és Maros szögének egy kicsiny szegletét tarthatta meg.