Elsüllyed a Szent István csatahajó

Szerző: Tarján M. Tamás

1918. június 10-én süllyesztették el az Olasz Királyi Haditengerészet torpedós motorcsónakjai a Szent Istvánt, az egyetlen magyar építésű dreadnought osztályú hadihajót.

A Szent István a Tegethoff csatahajó osztályába tartozott, mely az 1910-es évek elején született meg. Miután a magyar országgyűlés – a háborúra való felkészülés jegyében – hozzájárult a megnövekedett hadi költségvetéshez, „hálából” lehetőséget nyert a Tegethoff-osztályon belül egy saját hadihajó felépítésére. Ennek megfelelően 1912 januárjában, a fiumei Ganz Danubius hajógyárban megkezdődött a magyar történelem egyetlen modern hadihajójának elkészítése, mely munka aztán két és fél esztendőt vett igénybe. A Szent Istvánról elnevezett, mintegy 150 méter hosszú és 20 000 tonna vízkiszorítású hajó annyiban tért el „testvéreitől”, hogy csak két hajócsavarral szerelték fel, a fegyverzetéből pedig kimaradtak a torpedók. Ennek ellenére a páncélozott, három gépfegyvertoronnyal is ellátott csatahajó az osztrák–magyar flotta legveszélyesebb vízi egységeinek egyike volt.

Bár a Szent István már 1915 novemberétől szolgálatban állt, a háború java részét Pola kikötőjében töltötte, ahol 1916 végén IV. Károly magyar király (ur. 1916-1918), majd II. Vilmos (ur. 1888-1918) is megtisztelte látogatásával. A magyar csatahajó elsősorban – leeresztett horgonnyal – a légvédelem terén hasznosította magát, első – és egyben utolsó – küldetésére egészen 1918 júniusáig kellett várnia. Ekkor Horthy Miklós ellentengernagy egy merész akciót szervezett az Otrantói-szorosban felállított szövetséges hajózár áttörésére, amivel a Monarchia flottája kiszabadulhatott volna az adriai „teknőből.”

A haditervnek megfelelően a Szent István és a Tegethoff egy nappal Horthy után, június 9-én indult el Pola kikötőjéből, hogy csatlakozzon az ellentengernagy támadásához. A konvoj azonban nem maradt észrevétlen, június 10-én hajnalban ugyanis Luigi Rizzo olasz fregattkapitány felfedezte a hadihajók füstjét, és torpedós motorcsónakjaival utánuk eredt. Hajnali fél négy tájban az olasz tengerészek két torpedót lőttek ki a Szent Istvánra, melyek végül elsüllyesztették a magyar haditengerészet büszkeségét.

Rizzo hajóinak torpedói a vízvonal alatt öt méterrel találták el a hajót, megsebesítettek két kazánt, de ennél is súlyosabb volt, hogy áttörtek egy válaszfalat, így a víz elöntötte a jármű belsejét. A Szent István konstrukciós hibái révén – alacsony vízkiszorítás, magas súlypont és viszonylag nehéz lőtornyok – következtében hamar megdőlt és viszonylag gyorsan, három óra alatt az Adriai-tenger mélyére került. Bár a Tegethoff megpróbálkozott „testvére” megmentésével, a vontatásra szolgáló acélsodrony elszakadt, így a csatahajó menthetetlenül elsüllyedt. A Szent Istvánon mintegy 1100 fős legénység szolgált, melynek döntő része – miután a Monarchia haditengerészeténél előfeltétel volt az úszni tudás – 90 főt kivéve megmenekült. A magyar csatahajó pusztulása azon kevés esetek közé tartozott, amit filmen rögzítettek, ennek bevételéből aztán a világháború után a Vöröskeresztet támogatták.

Luigi Rizzo merész támadása, és a Szent István pusztulása következtében a Horthy által szervezett akció kudarcot vallott, hiszen haditerve lelepleződött, így az osztrák–magyar flotta a háború hátralévő részét az Adriára beszorítva töltötte. Az egyetlen magyar csatahajó mindmáig katasztrófája helyén fekszik, roncsait a hetvenes években jugoszláv búvárok derítették fel, akik a hajón talált leleteket a Polában található tengerészeti múzeumba szállították. A szerencsétlen sorsú Szent István presztízsét jelzi, hogy a számunkra gyászos esemény Olaszországban később a haditengerészet napjának apropóját adta.