Gavrilo Princip halála

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az árnyékunk végigvonul majd Bécsen, bejárja az udvart és halálra rémíti az urakat.”
(Gavrilo Princip) 

1918. április 28-án halt meg a csehországi Theresienstadt (csehül: Terezin) börtönében Gavrilo Princip boszniai szerb anarchista diák, akinek a Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös és neje ellen 1914. június 28-án elkövetett szarajevói merénylete elindította azokat a nagyhatalmi lépéseket, amelyek  az első világháború kirobbanásához vezettek. 

A fiatalember, aki az Ifjú Bosznia délszláv fiatalok által alkotott nacionalista hálózat elkötelezett híve volt,  a horvát határ közelében fekvő boszniai Obljaj falucskában, az ottani postamester fiaként látta meg a napvilágot, 1894-ben. Gavrilo Princip nyomorúságos körülmények között nőtt fel: nyolc testvéréből hat még csecsemőkorában elhunyt, gyermekként őt is megfertőzte a tuberkulózis. A jól tanuló és tehetséges Princip a rokonok támogatásának köszönhetően  Szarajevóban folytatta tanulmányait. Bosznia-Hercegovina 1908. évi annexiója után a tartományt a kettős Monarchia “közös ügyeként” kormányozták. Az osztrák-magyar hatóságok szigorúan felléptek a tartományban élő szerb, horvát és bosnyák fiatalok nacionalista és délszláv egységmozgalmai ellen: a diákoknak tilos volt politikai szervezetekbe lépniük, ellenőrizték kapcsolataikat és olvasmányaikat. A gyanúba keveredett diákokat pedig kizárták az iskolákból. Principnek, aki ekkor már kapcsolatban állt Bosznia szabadságáért és a délszláv nemzetek egységéért  lelkesedő nemzedéktársaival, szintén ott kellett hagynia a szarajevói gimnáziumot. Tanulmányai befejezése érdekében 1912 májusában Belgrádba utazott. 

Az 1912-1913. évi Balkán-háborúk hatására ekkor váltak aktívvá azok a szervezetek, amelyek terrorakciók, merényletek előkészítésével és más anarchisztikus eszközökkel próbálták befolyásolni a történelem menetét. Ezek közt a szervezetek között a Fekete Kéz – másik nevén: Egyesülés vagy Halál – volt a  legjelentősebb, mely az 1911-es esztendő során Ferenc József  (1848-1916) ellen készített elő merényletet. A közhiedelemmel ellentétben azonban maga Gavrilo Princip nem volt a Fekete Kéz tagja, hiszen ez a csoport a szerb hadseregből, főként a tisztek közül toborozta tagjait. A szervezet azonban tevékenyen részt vett a merénylet előkészítésében. 

Princip belgrádi tartózkodása idején még szorosabban kötődött az informális, szervezetként nem működő Ifjú Bosznia eszméihez, támogatta a szerbek és horvátok egyesülésének gondolatát, a Monarchia délszláv tartományainak felszabadítását. A fiatalembert törékeny egészsége miatt nem vették be a szerb hadsereg keretei közt kialakított gerillaalakujlatba. Sokak szerint Gavrilo Principet ez a kudarc tette annyira elszánttá, hogy 1914. június 28-án képes volt végrehajtani végzetes tettét. 

A trónörökös meggyilkolásának terve a szerb titkosszolgálatnál magas beosztásban tevékenykedő Dimitrijević fejéből pattant ki, és ő választotta ki a merénylet későbbi végrehajtóit is. Május 28-án, tehát egy hónappal a merénylet előtt, a 19 éves Gavrilo Princippel együtt indult Belgrádból és június 4-én érkezett Szarajevóba két társa: az ugyancsak 19 éves Trifko Grabež és Nedeljko Čabrinović. A csoport további négy tagja – Danilo Ilić tanár, aki korábban belépett a Fekete Kéz szervezetébe, és a merénylet fő szervezőjének számított, Mohamed  Mehmedbašić, a csoport egyedüli muszlim tagja, valamint Vaso Čubrilović és Cvjetko Popović – Szarajevóban csatlakozott hozzájuk. Mindannyian az Ifjú Bosznia eszmeiségének elkötelezett hívei voltak. Fanatikusan hittek a délszláv nacionalista törekvésekben. Ráadásul Principhez hasonlóan Čabrinović és Grabež is súlyos tuberkulózisban szenvedett, így elvben egyiküknek sem volt sok vesztenivalójuk. Ők hárman már a szerb fővárosban kiképzést kaptak és Belgrádból származtak a fegyverek is. Így a Szerbiával kapcsolatos vádak kétségkívül megalapozottak voltak. 

A merénylet kivizsgálása és a merénylők elleni per során bebizonyosodott, hogy Danilo Ilić is része volt a „Fekete Kéz" és a merénylet közötti kapcsolati hálózatnak. A titkos belgrádi szervezet első számú vezetője Dragutin Dimitrijević vezérkari ezredes pedig a szerb titkosszolgálat vezetője volt. Ez a szerb katonatisztek által alapított szélsőséges nacionalista szervezet az idegen uralom alatt élő szerbek felszabadítását és Nagy-Szerbia létrehozását tekintette fő céljának. Ennek érdekében külföldön is titkos sejteket hozott létre és politikai merényleteket tervezett. Amikor Nikola Pašić szerb miniszterelnök tudomást szerzett a készülő akcióról, az esetleges háborús konfliktus elkerülése érdekében a merénylet előkészítésének leállítására utasította a Fekete Kéz vezetőit. Dimitrijević üzenete azonban megkésve, a merénylet előestéjén érte utol Ilićet, Principet és társaikat. 

1914. június 28. a Ferenc Ferdinánd és neje elleni halálos merénylet napja a “rövid 20. század” kezdő napjának, a Nagy Háború nyitányának is tekinthető. A görögkeleti egyház ünnepének számító Szent Vid napján hét terrorista várta az osztrák-magyar hadsereg hadgyakorlatára Boszniába érkezett trónörökös és neje, Hohenberg Zsófia főhercegné szarajevói látogatását. Közülük hárman tehettek próbát a merényletet elkövetésével. Ferenc Ferdinánd konvoja a várost átszelő Miljacka folyó keskeny rakpartján először Mohamed Mehmedbašic előtt haladt el, de az a Mostar Café kertjénél  várakozó férfi elmulasztotta a fegyver használatát. Később úgy emlékezett, hogy a mögötte álló rendőr valószínűleg megakadályozza volna őt a fegyver használatában. Hasonlóképpen a csoport másik két tagja sem lépett akcióba az őket körülvevő tömegben. Másodszor a 19 esztendős Nedeljko Čabrinović előtt nyílt lehetőség a trónörökös életének kioltására, de a Ferenc Ferdinánd autójára dobott gránát késve lépett működésbe, és a főhercegi párt követő autó alatt robbant fel, ahol a trónörökös szárnysegédje  megsebesült. A sikertelen próbálkozás  után Čabrinović bevette a Belgrádban kapott ciánkapszulát és a Miljacka folyóba próbálta bevetni magát, ám a hatóságok lefogták és előállították őt.  

Úgy tűnt, hogy sikertelen kísérlet után a merénylők terve meghiúsult, mert a trónörökös a megsérült szárnysegédet kívánta egy másik útvonalon felkeresni a kórházban, ami az akció kudarcával járt volna. A szerencse azonban később Gavrilo Princip mellé állt. Bár Oskar Potiorek, Bosznia-Hercegovina katonai kormányzója, aki a trónörökös autójában foglalt helyet, biztonsági okokból elrendelte a főhercegi pár útvonalának módosítását, a konvoj mégis – az eredeti tervnek megfelelően – visszakanyarodott a rakpartra, ahol a folyón átívelő Latin hídnál Potiorek tábornok megpróbálta visszafordítani a kocsisort. Ez a zűrzavar azután tökéletes alkalmat szolgáltatott a Latin hídnál várakozó Principnek ahhoz, hogy a trónörökös várakozó gépkocsijához lépjen és több lövéssel célba vegye a főhercegi párt. A merénylet után a forgatókönyvnek megfelelően önmagával is végezni próbált, de a rátámadó rendőrök kicsavarták a kezéből a pisztolyt. A Dimitrijevićtől kapott cián pedig az ő esetében is hatástalannak bizonyult. Érdekességként említsük meg, hogy a merényletről a helyszínen tartózkodó két magyar detektív is távirati jelentést küldött.  

Az első világháború kirobbanására az egymásnak feszüő nagyhatalmak számára  megfelelő indokot kínáló merényletet az osztrák-magyar hatóságok rendkívül alaposan kivizsgálták. Amikor 1914. szeptember 23-án elkészült a jelentés  a vizsgálat eredményeiről, már nemcsak a szerb, hanem a keleti és a nyugati fronton is javában folyt a háború. Összesen 24 személy ellen emeltek vádat: köztük volt – a Montenegrón keresztül Szerbiába menekült Mehmedbašić kivételével – a hat merénylő, és 18 helyi segítői. A felnőtt korú Danilo Ilićet, és a merénylők helyi segítői közül Veljko Čubrilovićot és Mihajlo Jovanovićot kötél általi halálra ítélték és kivégezték. Az öt fiatalkorú merénylőt súlyos börtönbüntetésre ítélték: Princip, Čabrinović és Grabež a kiszabható maximális húsz évet kapták, és a rendkívül rossz börtönviszonyok miatt egyikük sem élte meg  a háború végét. Čabrinović 1916 januárjában, Grabež 1918 februárjában, Princip pedig 1918. április 28-án fejezte be életét a terezíni börtönben. Vaso Čubrilović 16, Cvjetko Popović pedig 13 évet kapott és a háború végén kiszabadultak. Čubrilović, akiből elismert történész lett, 93 évesen halt meg.  Popović, aki a Tito-korszakban a szarajevói Néprajzi Múzeum munkatársa volt, pedig 1980-ban, 84 éves korában hunyt el. 

A merénylők álma a világháborút követően azután teljesült: megszületett az egységes délszláv állam. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság kormánya komoly kultuszt épített a merénylők köré. Gavrilo Princip földi maradványait ereklyeként tisztelték, az Obljaj községben található szülőházából az 1920-as évek elején múzeumot alakítottak ki. A szülőház sorsa azonban a jugoszláv történelem drámai fordulatait tükrözte. Miután az usztasák 1941-ben kikiáltották a Pavelić-féle Független Horvát Államot és megszállták Boszniát, Princip szülőházát földig rombolták. A Tito-féle Jugoszláviában ismét újjáéledt a merénylők hőskultusza. Az 1990-es években, a boszniai háború idején viszont a horvátok és a bosnyákok számára a szarejevói “hősök” már nem a délszláv egység gondolatát, hanem a pusztító délszláv háború kirobbanásához vezető szerb nacionalizmust testesítették meg. Emiatt az obljaji szülőházat ismét lerobmolták. Napjainkban egy mellszobor emlékeztet a falu leghíresebb szülöttjére.  

Minthogy a szarajevói merénylet a szerb ortodox  egyház által ünnepnek tartott Szent Vitus napjára esett, Gavrilo Princip mauzóleuma Szarajevóban a koševói Szent Márk temetőben hivatalosan a vidovdani hősök kápolnája nevet viseli. Ott nyugszik Princip és mauzóleum kőtábláján olvasható a merénylet többi résztvevőjének a neve. A merénylet 100. évfordulója alkalmából a szerbek által lakott Kelet-Szarajevóban két méter magas szobrot állítottak Gavrilo Principnek.  Egy évvel később, 2015. június 28-án a belgrádi történeti városközpontban, a Nemanja utca és a Szarajevó utca találkozásánál lévő parkban Tomislav Nikolić akkori szerb elnök, valamint Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság egykori elnöke avatta fel a szarajevói szobor mását. Merthogy a szerbek ma is nemzeti szabadsághősnek tartják Principet, aki az Osztrák-Magyar Monarchia elnyomása ellen küzdött. Emlékezete azonban erősen megosztó és megosztott: sokan az első világháborúhoz vezető merénylet elkövetőjének, terroristának tartják, mások az az ókori zsarnokgyilkosok újkori megtestesülésének.