Maléter Pál születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1917. szeptember 4-én született Maléter Pál ezredes, Nagy Imre kormányának honvédelmi minisztere, akit forradalmi tevékenysége miatt a megtorlások során, 1958-ban halálra ítéltek. Malétert a Nagy Imréék ellen lefolytatott koncepciós per többi áldozatával együtt 1989-ben rehabilitálták, neve pedig felkerült a forradalom mártírjainak tablójára.

Maléter Eperjesen, egy jómódú értelmiségi család gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja Lakner Margit, édesapja pedig Maléter István volt, aki az eperjesi evangélikus jogakadémia tanára, majd a városi lutheránus gimnázium igazgatója volt. Mivel Maléter Pál három esztendős korában a trianoni béke a szülővárosát Csehszlovákiához csatolta, így előbb a prágai Károly Egyetemen tanult – orvosi pályára készült –, ahol 1938 során bekapcsolódott a németellenes diákmozgalmakba. Ez év novemberében pedig a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója lett, de családja anyagi nehézségei miatt hamarosan kénytelen volt hazatérni Eperjesre.

A magyar állampolgárság megszerzése érdekében önként jelentkezett katonai szolgálatra, beiratkozott a Ludovika Akadémiára, 1942-ben hadnaggyá avatták. Maléter Pál 1944 májusában szovjet hadifogságba esett, majd a németek ellen szerveződő magyar ellenállók egyik parancsnoka lett, osztaga az erdélyi harcok idején bevetésre is került. A háború után a katonatiszt belépett a Magyar Kommunista Pártba, közben pedig megindult felfelé a katonai ranglétrán, az 1956-os forradalomig ezredesi rangot ért el.

Maléter Pálnak az 1945 augusztusában Pausz Máriával kötött első házasságából három gyermeke született: 1946-ban Pál, 1947-ben Mária, 1949-ben Judit. A válásukat követően 1954. május 8-án kötött házasságot Gyenes Judithtal.

Maléter az 1956. október 23-i forradalom kitörése idején Budapesten tartózkodott, a második napon pedig ő vette át a főügyeleti szolgálatot a Honvédelmi Minisztériumban. A tisztet október 25-én a Kilián laktanyához küldték a rend helyreállítására, miután az előző napon összecsapások robbantak ki a felkelők és a szovjetek között, ráadásul a konfliktusba az ott állomásozó katonák is belekeveredtek. Paradox módon, a férfi, aki életét áldozta a forradalomért, úgy került először kapcsolatba a felkelőkkel, hogy tűzharcba keveredett a Kiliánnál tanyázó fegyveresekkel, később azonban átállt az oldalukra, kieszközölte a gerillacsapatok fegyverletételét, és ellenőrzése alá vonta a laktanya területét.

Máig tisztázatlan, hogy ez a „békefolyamat” pontosan hogyan zajlott, így a zűrzavaros október végi napok kapcsán később komoly vádak fogalmazódtak meg. Pongrátz Gergely, a Corvin közben harcoló felkelők vezetője például emlékiratában azzal gyanúsította Malétert, hogy forradalmárokat végeztetett ki, illetve, hogy védtelen civileket hagyott sorsukra az utcákon. Nem tudni, hogy a vádak megfelelnek-e a valóságnak, mindenesetre Pongrátz és az ezredes viszonya ’56-ban korántsem volt felhőtlen, a Corvin közi felkelők vezetője ugyanis nem bízott Maléterben. Véleményén még az sem változtatott, hogy a tiszt az október 31-i tárgyalásokon – a Kopácsi Sándor és Király Béla vezette Nemzetőrség megszervezése során – a civil fegyveresekből álló milícia legalizálása mellett szólalt fel.

A november 3-án honvédelmi miniszteri pozícióba és vezérőrnagyi rangba emelt tisztnek mindenesetre oroszlánrésze volt abban, hogy a Budapesten harcoló felkelőcsapatok és a Nagy Imre-kormány – a lehetőségekhez mérten – egy oldalra kerültek. Ezzel együtt a Kilián az ellenállás szimbóluma lett, Maléter Pál pedig komoly népszerűségre tett szert.

Honvédelmi miniszterként a vezérőrnagy kapta azt a feladatot, hogy egyezzen meg a szovjetekkel a Vörös Hadsereg kivonásáról, valamint – a Nagy Imre-kormány terveinek megfelelően – ismertesse el hazánk semlegességét és kilépését a Varsói Szerződésből. Miután Moszkvában ekkor már megszületett a döntés a forradalom eltiprásáról, a Tökölön tartózkodó, Szerov tábornok vezette küldöttség gyakorlatilag csak az időt húzta, hogy biztosítsa a Vörös Hadsereg zavartalan bevonulását Magyarországra. November 3-án Malétert és a magyar vezérkart a szovjetek Tökölre hívták, ahol – a nemzetközi jogot lábbal tiporva – foglyul ejtették a forradalom teljes katonai vezetését. A honvédelmi miniszter tisztában volt a találkozó kockázatával, azonban inkább vállalta a veszélyt, mintsem azt, hogy a Szovjetunió később Magyarországot vádolja a tárgyalások megszakításával.

Maléter Pál 1957 januárjáig szovjet fogságban volt, ekkor azonban kiadták őt a Kádár János vezetésével megalakított „forradalmi munkás-paraszt kormánynak.” Az egykori honvédelmi minisztert Nagy Imrével és annak társaival – köztük Gimes Miklóssal és Szilágyi Józseffel – együtt koncepciós perbe fogták, és 1958. június 15-án halálra ítélték őket. Malétert szervezkedés vezetése és kezdeményezése, zendülés és hazaárulás vádpontokban találták bűnösnek, és a kőbányai gyűjtőfogház udvarán másnap hajnalban ki is végezték.

A mártír vezérőrnagyot társaival együtt előbb a Kozma utcai fogház udvarán, majd teljes titokban az Új köztemető 301. számú parcellájában temették el. 1989-ben, Nagy Imre sírjának megtalálását követően Maléter Pál holttestét is exhumálták, és a mártír miniszterelnökkel, valamint társaival együtt, országos gyászünnepség keretében helyezték végső nyugalomra. A katonatisztet még az 1989-es évben rehabilitálták, a Magyar Honvédség pedig posztumusz vezérezredesi rangot adományozott neki.

Maléter, bár sohasem vágyott arra, hogy a politika reflektorfényébe kerüljön, az 1956-os forradalom egyik legismertebb és legnépszerűbb alakja lett. Elfogása után hónapokig élt az a szóbeszéd, hogy a vezérőrnagy mégis megszökött, és a Bakonyban vagy a Bükkben szervezi az ellenállást a szovjetek visszaverésére. Bár erre nem került sor, a mártír katonatiszt tiszteletet és megbecsülést érdemlő módon jó szervezőképességével és józan gondolkodásával képes volt a felkelőket a kormány oldalára állítani. A Vörös Hadsereg ellenében ugyanez már nem sikerülhetett, Maléter azonban – minden figyelmeztetés dacára – tudatosan vállalta azt a (mártír)sorsot, amit a forradalmat leverő szovjetek kiszabtak rá.