Halálra ítélik Mata Harit

Szerző: Tarján M. Tamás   

1917. július 25-én ítélték halálra Párizsban Mata Harit, a századforduló leghíresebb egzotikus táncosnőjét, aki szexuálisan túlfűtött fellépései nyomán szerzett világhírt. A kémkedéssel gyanúsított művésznőt a francia hatóságok 1917 februárjában vették őrizetbe, és miután bűnösnek találták, 1917 októberében ki is végezték. A személyét körülvevő titokzatosság és az 1917-es per révén ő lett minden idők legismertebb kémnője.  

Bár Mata Hari előszeretettel hangoztatta, hogy a távoli Indiából származik – sőt, egyes újságok híresztelései szerint egy szentélyben született hindu hercegnő volt – a valóságban Hollandiában látta meg a napvilágot, egy leeuwardeni kalapkészítő mester, Adam Zelle lányaként. Eredeti neve Margaretha Geertruida Zelle volt. A későbbi táncosnő gyermekévei nehéz körülmények között teltek, szülei ugyanis elváltak, 15 évesen – 1891-ben – pedig elvesztette édesanyját. Miután apja tönkrement, Margaretha egyik nagybácsijától a másikhoz került; időközben egy gyermekotthonban dolgozott, de hamarosan továbbállt, és 18 esztendősen hozzáment egy Rudolf John MacLeod nevű, skót származású gyarmati tiszthez. Férje révén a fiatalasszony hamarosan Holland Kelet-Indiába került.

A párnak két gyermeke is született, ám a házasság évek múltán zátonyra futott, mivel a férj az alkohol rabja lett, húsz évvel fiatalabb feleségét pedig rendre bántalmazta, és megalázta. Miután fiuk, John Norman meghalt, a házastársak útjai lényegében elváltak: Margaretha sokáig egy holland gyarmati tiszt szeretője volt, amikor pedig visszatértek Hollandiába, külön lakásba költözött férjétől. Házassága szenvedései elől a fiatal nő Indonéziában a helyi kultúrába, főleg a táncművészet tanulmányozásába menekült, így született meg későbbi „imázsa” és művészneve is, melyet 1905-től használt a színpadon: így lett Margarethából Mata Hari, ami annyit tesz: a hajnal szeme.  

A férjéből kiábrándult nő 1903-ban Párizsba költözött, ahol először színésznői babérokra próbált törni – sikertelenül –, majd egy festő modellje lett, hogy aztán a cirkuszban helyezkedjen el mint lovas artista. Legendás táncos karrierje csak 1905 márciusában kezdődött el, miután – még Lady MacLeod néven – egy este felléphetett a párizsi Musée Guimet színpadán. Margaretha hamarosan már mint Mata Hari táncolt végig a világot jelentő deszkákon, az egzotikus, misztikus Keletet idéző műsora pedig hamarosan ismert és keresett lett egész Európában. Mata Hari sikere elsősorban a túlfűtött szexualitásából származott, tehetsége, a nézőkre gyakorolt hatása ellenére, elmaradt kortársai mögött; a művésznő nem számított szépségideálnak, de nagyon „szabadon bánt” öltözékével, így férfi nézőit újra és újra elbűvölte, a közéletben pedig rendre botrányt okozott. Mindazonáltal a táncosnőt szárnyára kapta a hírnév, ezért Párizs után Bécsben, Berlinben, a milánói Scalában és Szentpéterváron is fellépett.

Mata Hari a táncon túl idővel keresett kurtizán lett, aki Oroszországtól Nagy-Britanniáig belépést nyert az előkelő arisztokraták, tisztek és politikusok legbelső köreibe, és szinte páratlan kapcsolati hálót épített ki. Szeretői közül a leghíresebb a német koronaherceg, Frigyes Vilmos volt, ő finanszírozta például az „indiai” táncosnő Távol-Kelethez illő fényűző életmódját is. Nem tudni, hogy az első világháború kitörése után valóban megpróbálták -e titkosszolgálati célokra felhasználni a művésznő kapcsolatait, mindenesetre Mata Harinak ez a gyanú lett a veszte. Miután holland állampolgár volt, a semleges állam alattvalójaként szabad mozgása volt a határokon keresztül, ezáltal a kémkedésre teljesen alkalmas volt – egyes történészek azt feltételezik, hogy Németország a H–21-es fedőnév alatt alkalmazta őt, a táncosnő Londonban pedig később arról vallott, hogy a franciák szolgálatában állt.  

Mata Hari gyakori utazásai mindenesetre gyanút ébresztettek az antant szövetségesekben, ezért 1916-ban a New Scotland Yard – Sir Basil Thomson vezetésével – őrizetbe vette őt Nagy-Britanniában. A táncosnő ezután hónapokig házi őrizetben élt a szigetországban, majd, amikor a párizsi Hotel Plaza Athénée-ben vendégeskedett, a franciák ismét foglyul ejtették. Mata Hari bűnösségére a gyanús utazásokon túl mindössze egy elfogott német rejtjeles üzenet utalt – ebben azt írta a madridi nagykövet, hogy a H–21-est elkapták a szövetségesek –, illetve egy üveg láthatatlan tinta, amit a nő szállodai szobájában találtak. A táncosnőt ezen bizonyítékok alapján egy – száz évre titkosított – hadbírósági eljárás során 1917. július 25-én halálra ítélték, majd októberben Vincennes erődjében kivégezték.

Miután a per anyaga hosszú évtizedekig titokban maradt, Mata Hari ügyét a termékeny fantázia jelentősen kiszínezte: egyesek arról „szereztek tudomást”, hogy a táncosnő német ügynök volt, aki a császárság kémeinek szállított információt, míg mások arról „hallottak”, hogy kettős játékot folytatott. Hasonló történetek nyomán a táncosnő nem csupán a történelem leghíresebb – és első jelentős – női kéme lett, hanem a femme fatale egyik klasszikus megtestesítője is, aki ellenállhatatlan vonzereje révén szerezte meg a szükséges információkat megbízói számára.

Bár a franciák döntése alapján Mata Hari dossziéjának 2017-ig egy fiókban kellett volna porosodnia, a 41 évesen kivégzett táncosnő életrajzírója, Russel Warren Howe nyomására a hatóságok 1985-ben nyilvánossá tették az ügy aktáját. A kutatások mai állása szerint Mata Harit valószínűleg bűnbakként ítélték el, a per és a botrány révén Georges Ladoux, a francia titkosszolgálat vezetője feltehetően az 1916. évi súlyos frontvereségeket próbálta megindokolni a közvélemény számára. A bizonyítékok hiánya ellenére Mata Hari a történelem egyik továbbra is a történelem egyik legtitokzatosabb és legizgalmasabb nőalakja maradt, életrajzírói pedig máig szövik legendáját.