rubicon
back-button Vissza
1916. június 1.

Véget ér a jütlandi csata

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ma valami gond van azokkal az átkozott hajókkal.” (Sir David Beatty, miután két cirkálója is elsüllyedt)

1916. június 1-jén fejeződött be a jütlandi csata, az első világháború legjelentősebb tengeri ütközete, melyet később a német és a brit hadiflotta egyaránt a saját diadalának igyekezett elkönyvelni. Jóllehet, a John Rushworth Jellicoe vezette Grand Fleet súlyosabb veszteségeket szenvedett riválisánál, II. Vilmos császár (ur. 1888-1918) armadáját sem tekinthetjük győztes félnek, hiszen Németország az összecsapást követően sem bírt kijutni a világtengerekre.

A 20. század első évei forradalmak egész sorát hozták el a tengeri hadviselésben: az 1904–05-ös orosz–japán háborúban első alkalommal csaptak össze modern flották, az itt szerzett tapasztalatok eredményeként pedig 1906-ban megépült a HMS Dreadnought nevet viselő brit csatahajó, mely utóbb egy egész generáció névadója lett. A kibontakozó fegyverkezési verseny a haditengerészetben gyakorlatilag egyet jelentett a dreadnoughtok gyártásával, mely típusból 1914-re Nagy-Britannia 29, míg Németország „csupán” 17 darabot állított csatasorba. Az Alfred von Tirpitz vezette flottaprogram tehát nem érte el célját, a Császári Haditengerészet nem tudta behozni azt a hatalmas előnyt, amit a tengeri hegemónia adott a britek számára; ennek következtében a világóceántól távolabb eső Német Birodalom az első világháború kitörése után „beszorult” az Északi-tengerre, és elveszítette a gyarmatokkal, illetve az Egyesült Államokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatait.

A fentebb felvázolt erőviszonyok ugyanakkor sajátos helyzetet teremtettek, hiszen a több vízzáró rekesszel, vastagabb páncélzattal és pontosabb lövegekkel rendelkező német hajók kellő fenyegetést jelentettek ahhoz, hogy Nagy-Britannia partjainál állomásoztassa hajóhada túlnyomó részét, másfelől pedig a Hochseeflotte valószínűleg a vesztébe rohant volna egy nyílt ütközet vállalásával. A berlini stratégák az 1915 januárjában megvívott Dogger Bank-i csata után nem is erőltették az összecsapást, ehelyett hosszú ideig a tengeralattjárók, a rettegett U-Bootok segítségével próbálták megtörni a brit tengeri fölényt.

Ez az elgondolás aztán 1916 elején némiképp módosult, Hugo von Pohl admirálist ugyanis a merészebb Reinhard Scheer váltotta a flottaparancsnoki tisztségben, aki apránként – kisebb egységek tőrbe csalásával – akarta felmorzsolni a rivális hajóhadat. Erre az

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.