Przemysl erődje orosz kézre kerül

Szerző: Tarján M. Tamás

1915. március 22-én, majdnem fél évig tartó ostromot követően foglalták el a galíciai Przemysl erődjét az Orosz Birodalom seregei.

Ismeretes, hogy a központi hatalmak a Ferenc Ferdinánd ellen elkövetett merénylet és a Szerbia elleni osztrák–magyar hadüzenet között eltelt hónapban a Schlieffen-terv szerint készültek fel az összecsapásra. Eszerint az európai általános háború kirobbanása után a Monarchia teljes haderejével a szerbek ellen fordult volna, Németország pedig egy gyors csapással fegyverszünetet csikart volna ki Franciaországtól, ezután pedig egyesült erővel szállhattak volna szembe Oroszországgal.

Ez a haditerv azonban az első világháború kirobbanása után néhány héttel füstbe ment, ugyanis II. Miklós cár (ur. 1894-1917) a vártnál jóval gyorsabban tudta mozgósítani erőit, és 1914 augusztusában 6 orosz hadsereg tört be a központi hatalmak országaiba. Hindenburg ugyan a tannenbergi és a Mazuri-tavaknál aratott bravúros győzelemmel megakasztotta az ellenséges offenzívát, a háború gyors befejezése azonban lehetetlenné vált, hiszen a cári seregek megállítására a szerb és a francia frontról is csapatokat kellett elvonni.

A váratlan orosz támadás emellett a Monarchia számára is súlyos veszteségeket okozott, ugyanis Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök egy északi irányú támadást indított, hogy tehermentesítse a német szövetségeseket. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag mészárszékre küldték Ferenc József (ur. 1848-1916) seregének színe-javát, ráadásul az offenzíva katasztrofális eredménnyel zárult, a Galíciába betörő cári hadak ugyanis őszre elfoglalták Lemberget – a mai Lvovot –, és már-már a Kárpátokig vetették vissza az osztrák–magyar erőket.

Miután a cári seregek betörtek a Monarchia területére, a San folyó partján álló Przemysl városka egyszeriben a figyelem középpontjába került, ugyanis Ferenc József uralkodása alatt itt épült fel Európa egyik leghatalmasabb – mintegy 50 000 katona befogadására alkalmas – erődítményrendszere. Lemberg elestével Przemysl lett a központi hatalmak védelmi vonalának legfontosabb pontja, hiszen a város bevételével megnyílt volna az út a Kárpátok hágói és a magyar Alföld felé.

1914. szeptember 24-én Radko Dimitriev tábornok, a 3. orosz hadsereg parancsnoka ostrom alá is vette az erődítményt, ahol összesen 126 000 katona esett csapdába; Conrad von Hötzendorf természetesen a végsőkig való kitartásra szólította fel a védőket, a következő hónapokban pedig Svetozar Boroevics von Bojna tábornok vezetésével számos – sikertelen – akció indult Przemysl felmentésére. Jóllehet, szeptember 28-ára az erődítmény már messze a frontvonal mögé került, Dimitriev rohamai rendre eredménytelenül végződtek, ráadásul becslések szerint 40 000 orosz katona életét követelték.

Miután Hindenburg német tábornok offenzívát indított Varsó irányában, és a Monarchia csapatai is előretörtek, a 3. hadsereg ideiglenesen felhagyott az ostrommal, a központi hatalmak kifulladása és visszavonulása után, november 9-én azonban újra bezárult a gyűrű Przemysl körül. A várvívást – 300 000 ember élén – ekkor már a 11. hadsereg parancsnoka, Andrej Nyikolajevics Szelivanov irányította.

Szelivanov „elődjéhez” képest más taktikát választott, ugyanis a komoly áldozattal járó rohamok helyett a védők kiéheztetésével próbálta bevenni Przemyslt, amiben kétségkívül kezére játszott, hogy a limanovai vereség ellenére az orosz erők a Kárpátokban küzdöttek a Monarchia csapatai ellen. Az ostrom ennek ellenére nem csak az erődben ragadt 120 000 osztrák–magyar katonának okozott embertelen szenvedéseket, hanem a cáriaknak is, akik – Szelivanov leveleinek tanúsága szerint – a nyári egyenruha rongyaiban, gyakran mezítláb táboroztak a galíciai télben. A kivárás taktikája azonban így is hatásos volt, hiszen Hermann Kusmanek tábornok hiába küldött repülőgépeken, léghajókon, majd galambposta útján újabb és újabb segélykérő üzeneteket, Svetozar Boroevics von Bojna elkeseredett próbálkozásai nem vezethettek eredményre.

A bécsi főparancsnokság 1915 februárjában arról értesítette Kusmaneket, hogy nem áll módjában további akciókat szervezni Przemysl felmentésére, tehát a védők sorsa megpecsételődött; a fejadagok napról napra vészesen csökkentek, a tábornok pedig március 22-én a biztos éhhalál helyett a kapitulációt választotta. Mintegy fél év után, 115 000 cári katona élete árán a galíciai erődítmény és az ott őrzött 700 löveg orosz kézre került. A küzdelem a Monarchia részéről 16 000 áldozatot követelt, az ostromot túlélő 110 000 védő – köztük 9 tábornok – pedig a megadást követően hadifogságba került.

Przemysl bevétele nem csak azért volt komoly fegyvertény, mert az oroszok előtt ezzel látszólag megnyílt az út a Monarchia szíve felé, hanem azért is, mert a cári csapatok komoly tűzerővel gyarapodtak. Az erődítmény bevétele és a március 20-i máramarosi csata jelentős szerepet játszott abban, hogy a központi hatalmakkal korábban szövetséges Olaszország és Románia már az antant oldalán kívánt belépni a háborúba – ehhez egyébként a felek által megkötött titkos egyezmények is hozzájárultak –, így 1915 tavaszán úgy tűnt, hogy az első világháború néhány hónapon belül befejeződik.

A történelem azonban új fordulatot vett, hiszen a Dardanelláknál meginduló brit–francia offenzíva csúfos kudarcba fulladt, Németország és a Monarchia pedig hamarosan együttes erővel tett kísérletet a frontvonal áttörésére, mely törekvés május 2-án, Gorlicénél sikerrel is zárult. Oroszország végül nem tudta kihasználni Przemysl elfoglalását, ugyanis a Mackensen német tábornok vezette offenzíva miatt júniusban arra kényszerült, hogy kiürítse Galíciát, ennek következtében pedig a sokat szenvedett város ismét gazdát cserélt.