rubicon
back-button Vissza
1911. május 21.

Kirobban a második marokkói válság

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ha Nagy-Britanniával rosszul bánnak ott, ahol alapvető érdekei vannak, úgy nincs többé elszámolási kötelezettsége a többi nemzet kormánya felé, ezért azt mondom, a megaláztatás árán kötött béke tűrhetetlen egy olyan nagy ország számára, mint amilyen a mienk.” (David Lloyd George)

1911. május 21-én robbant ki a második marokkói válság, miután francia csapatok vonultak be az észak-afrikai ország területére, hogy segítséget nyújtsanak a szultán elleni lázadás leverésében. A hadműveletekre Németország később a Panther hadihajó Agadirba küldésével, a híres „párducugrással” válaszolt, amivel kompromisszumra kényszerítette ugyan Franciaországot, de fő célját, az antant egységének felbomlását nem tudta elérni.

A berlini diplomáciát érthető módon mélységes aggodalommal töltötte el, hogy 1904 áprilisában Nagy-Britannia és Franciaország létrehozta az antantot, hiszen a „szívélyes megegyezéssel” a gyarmati versenyfutás két legerősebb riválisa kötött kompromisszumot. Ez a szerződés a világ újrafelosztására törekvő Németország számára kifejezetten előnytelen fejlemény volt, amin II. Vilmos császár (ur. 1888-1918) habitusához híven erővel próbált változtatni. A nagyhatalmak figyelme ebben az időszakban Marokkóra irányult, a szultanátust ugyanis Franciaország igyekezett védnöksége alá vonni, hogy ezzel kikerekíthesse nyugat-afrikai gyarmatbirodalmát. Berlin abban bízott, hogy fellépésével megoszthatja az antant hatalmakat, ezért II. Vilmos 1905 márciusában váratlanul Tanger városába látogatott, ahol kijelentette, hogy támogatni fogja Abd el-Aziz szultán (ur. 1894-1908) és Marokkó szuverenitásának megőrzését.

A császár ezzel a lépéssel nyíltan szembeszegült a francia terjeszkedési politikával, ami a két birodalmat egy csapásra a háború szélére sodorta: 1905–06 fordulóján Párizs mozgósítást rendelt el a közös határnál, ám a nagyhatalmak közös erőfeszítéssel meggátolták a fegyveres konfliktus kirobbanását. 1906 januárjától 13 ország részvételével konferenciát rendeztek a spanyolországi Algeciras városában, ahol Berlin elérte Marokkó függetlenségének a megőrzését, ezért azonban súlyos árat fizetett, mivel Nagy-Britannia a krízis kezdetétől fogva kiállt Franciaország érdekei mellett, a többi nagyhatalom pedig – az Osztrák–Magyar Monarchia kivételével – ugyancsak II. Vilmos ellen lépett fel. A németek által gerjesztett válság tehát a valóságban éppen Berlin elszigeteltségére világított rá,

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.