Otto Skorzeny születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1908. június 12-én született Otto Skorzeny, a náci Waffen SS egyik leghíresebb katonája, aki többek között merész ejtőernyős és kommandós akcióival szerzett magának hírnevet.

Az osztrák születésű, több generációs katonacsaládban nevelkedő Skorzeny 1926-ban a Bécsi Műszaki Főiskolán kezdte meg tanulmányait. Mivel a fiatalembert kezdettől fogva a katonaélet vonzotta, számos vívóversenyen vett részt – ekkor szerzett sérülései nyomán nevezték a szövetségesek a második világháború idején „scarface”-nek, azaz sebhelyes arcúnak. Miután elvégezte a főiskolát, a világgazdasági válság kellős közepén munka nélkül maradt, így 1932-ben a német mintára megszervezett osztrák nemzetiszocialista párt tagja lett, majd nemsokára belépett az SA-ba is. Skorzeny Ernst Kaltenbrunner, az osztrák nácik vezetőjének pártfogoltja lett, és jelentős szerepet játszott az 1938. márciusi Anschluss végrehajtásában, ennek során megmentette Wilhelm Miklas megbuktatott államfő életét. A későbbi kommandós már német állampolgárként – 1939-ben – felvételét kérte a Luftwafféba, kudarca után végül – Kaltenbrunner segítségével – a német diktátor testőralakulata, a Leibstandardte SS Adolf Hitler katonái közé került.

Skorzeny szolgált az 1940-es nyugati hadjáratban, majd harcolt az orosz fronton, 1941-ben azonban epebetegsége miatt visszatért Berlinbe. Felépülése után az SS megbízásából kiképezte az úgynevezett Friedenthal-egységet, egy különleges akciócsoportot, mellyel parancsnokai konkurenciát akartak támasztani Wilhelm Canaris tengernagy által vezetett katonai elhárítással, az Abwehr-rel szemben. Skorzeny 1944 áprilisáig ezzel a speciális osztaggal hajtotta végre vakmerő kommandós akcióit. Leghíresebb bevetése az úgynevezett Tölgyfa-hadművelet volt, mely során 1943. szeptember 12-én, egy ejtőernyős akciót követően kiszabadította – az olasz kiugráskor, III. Viktor Emánuel (ur. 1900-1946) parancsára letartóztatott – Mussolinit Grand-Sasso hegyi fogságából.

Skorzeny a későbbiekben akciót szervezett a Teheránban tanácskozó Sztálin, Churchill, és Roosevelt ellen – ez volt a Nagy ugrás-hadművelet, amit a szovjet titkosszolgálat meghiúsított – 1944 áprilisában pedig a Lóugrás fedőnevet viselő akcióban az adriai Drvar szigetén tartózkodó Joszip Broz Tito partizánvezér elfogásával próbálkozott. Miután visszatért Berlinbe, a kommandós részt vett a Hitler ellen 1944 júliusában merényletet szervező von Stauffenberg tábornok kézre kerítésében is.

Miután a náci hírszerzés számára egyértelművé vált, hogy Horthy Miklós magyar kormányzó kiugrani készül a háborúból, Skorzeny kapta meg a feladatot, hogy bénítsa meg az akciót. A kommandós 1944. október 15-én – mint állítólagos jugoszláv partizán – tárgyalni hívta, majd elrabolta ifjabb Horthy Miklóst, fia életével aztán a németek később sikeresen zsarolták meg az idős kormányzót. Skorzeny 1944 decemberében a nyugati frontra került, ahol – Griffmadár-hadművelet fedőnéven – az Ardennekben, amerikai egyenruhában a szövetséges vonalak mögé hatolt, és szabotázsakciókba kezdett. Állítólag Eisenhower főparancsnok likvidálását is tervbe vette, ezért „Európa legveszélyesebb emberének” nevezték. A náci Németország összeomlása után aztán Ausztria területére vonult vissza, ahol Vérfarkasok néven gerillacsapatokat próbált szervezni, de 1945. május 15-én végül megadta magát a briteknek.

A háború során alezredesi – SS Obersturmbannführeri – rangig jutó Skorzenyt elsősorban ardenneki viselt dolgai miatt vonták felelősségre, hiszen a Griffmadár-hadművelettel – a hamis egyenruhával – számos katonai egyezményt megsértett. Hamarosan Darmstadt börtönébe került, ahonnan 1948-ban megszökött, és Párizsba, Spanyolországba, majd Argentínába utazott. Az egykori náci tiszt részt vett az ODESSA nevű neonáci szervezet megalapításában, miközben az ötvenes évek során Perón argentin és Nasszer egyiptomi elnök közelében is feltűnt, mint katonai tanácsadó.

Skorzeny igazi kalandor természet volt – emlékiratait például „Élj veszélyesen!” címmel írta meg – aki Spanyolországban és a tengerentúlon számos, emigráns náci tiszteket tömörítő szervezetet – például a Die Spinnét, vagy a Paladin-csoportot – alapított, miközben szolgálatai révén milliomos lett. Az egykori kommandós gerincében 1970-ben rákot diagnosztizáltak, amiből elsőre még kigyógyult, később azonban már nem bírta azt leküzdeni, és 1975 júliusában elhunyt.