Alekszej Grigorjevics Sztahanov születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„A sztahanovista mozgalom új módszer szerinti munkaszervezést, racionalizált technikai eljárásokat és helyes munkamegosztást jelent; felszabadítja a képzett dolgozókat a rutinfeladatok terhe alól, tökéletesíti a munkahelyeket, gyors növekedést eredményez a termelésben, és biztosítja a munkások fizetésének jelentős mértékű emelkedését.”
(Az SZKP KB 1935. decemberi határozatából)

1906. január 3-án született Alekszej Grigorjevics Sztahanov, a világ legismertebb bányásza, aki kiemelkedő teljesítményének – és a sztálini propagandának – köszönhetően valóságos idollá és példaképpé vált a Szovjetunióban, illetőleg a hidegháborús szocialista blokk országaiban.

A férfi, akinek neve a 20. század harmincas éveiben az emberfeletti munkateljesítmény szinonimájává vált, a nyugat-oroszországi Orjol közelében fekvő Lugovaja falucskában látta meg a napvilágot. Sztahanov egy szegény parasztcsalád gyermeke volt, így meglehetősen gyér oktatásban részesült, és korán arra kényszerült, hogy mezőgazdasági idénymunkák által biztosítsa saját megélhetését. Mindazonáltal a fiatalember ki akart törni a vidéki nyomorból, ezért 21 esztendősen – a magasabb bér reményében – úgy döntött, hogy a Donyec-medence egyik szénbányájában, Kadievka városa mellett vállal állást.

Sztahanov az évek alatt légkalapács-kezelővé lépett elő az egyik tárnában, majd az 1935. augusztus 31-i műszak során óriási lépést tett a világhír felé. A jelentés szerint a férfi ezen a napon – alig hat óra alatt – összesen 102 tonna szenet bányászott ki, ami azt jelenti, hogy a tizennégyszeresét teljesítette az előírt kvótának. Sztahanov néhány héttel később – 227 tonnával – korábbi rekordját is messze felülmúlta, aminek eredményeként a szovjet sajtó hamarosan hőst kreált belőle, sőt, 1935 decemberében a Time magazin címlapjára is felkerült. Az ukrajnai bányász emberfeletti teljesítménye nyomán a Szovjetunióban nagyszabású kampány bontakozott ki, melynek az volt a célja, hogy versengésre ösztönözze az üzemeket és az ott dolgozó munkásokat.

A következő hónapokban a sajtóban egyre-másra jelentek meg olyan tudósítások, melyek a különféle iparágakban születő kiemelkedő teljesítményekről adtak hírt: 1936 februárjában például egy bizonyos Nyikita Izotov – 607 tonna szénnel – Sztahanov rekordját is sokszorosan felülmúlta, ennek ellenére az élmunkások mozgalma az utóbbi bányászról kapta a nevét. 1935 novemberében, Moszkvában már meg is tartották az első „sztahanovista” konferenciát, melynek határozatai nyomán számos speciális versenyformát hirdettek – ilyen volt például a tisztasági, vagy a munkamódszer-átadási mozgalom –, élmunkásbrigádokat szerveztek, és 5, 10, illetőleg 30 napig tartó munkaversenyeket indítottak a különböző üzemekben.

A kibontakozó kampány természetesen Sztahanov életében is gyökeres változásokat eredményezett: a férfi, akinek legnagyobb álma korábban egy saját ló volt, többszobás, bútorozott lakást kapott, felvételt nyert a kommunista pártba, és 1936-tól öt évig a moszkvai Ipari Akadémián tanulhatott. Az egykori ukrajnai bányamunkást ezután kinevezték egy kazahsztáni létesítmény igazgatójává, majd 1943-tól másfél évtizeden keresztül a Szénbányászati Minisztérium tanácsadójaként alkalmazták. Az ötvenes évek második felétől Sztahanov magas beosztásban – igazgatóhelyettesként, főmérnökként – több szövetkezet irányításában is részt vállalt, a moszkvai vezetés pedig minden időben a tenyerén hordozta őt: az évtizedek során a Lenin-rendet, a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét és a Szocialista Munka Hőse kitüntetést is elnyerte, illetőleg képviselői helyet kapott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsában.

A világhírű férfi 1977-ben hunyt el, de az akkor már Kelet-Európában is hódító sztahanovista mozgalommal, a bányászok napjával – mely a szovjet pártvezetés utasítása nyomán augusztus utolsó vasárnapjára esett, és az élmunkás 1935. augusztus 31-i teljesítményét volt hivatott felidézni –, illetőleg Kadievka város Sztahanovra való átkeresztelésével halála után is fenntartották kultuszát.

Az ukrajnai bányász pályafutása és az 1935 őszén kezdődő erőteljes propaganda láttán felmerül a kérdés, hogy miért éppen Alekszej Grigorjevics Sztahanov lett a Szovjetunió első számú élmunkása, akiből a sztálini propaganda hírességet és példaképet kreált. Vajon saját teljesítményének köszönhette az életében bekövetkező fordulatot? Valóban képes volt az elvárt szénkvóta tízszeresét, vagy akár hússzorosát produkálni?

Kételyek természetesen már a kortársakban is megfogalmazódtak, a gorbacsovi éra pedig jelentős mértékben le is rombolta a néhai élmunkás mítoszát; többek között fény derült arra, hogy a sajtóban szenzációt keltő termelési eredményeket Sztahanov két-három másik vájár segítségével érte el, a dicsőséget azonban egyedül vele arattatták le. A kitermelés eredményességét ezenfelül a legmodernebb technológiák és munkamódszerek alkalmazása is fokozta, vagyis a lugovajai bányász személyes képességei minimális szerepet játszottak abban, hogy a propaganda nyomán neve valóságos fogalommá vált.

A Sztahanovot övező mítosz tehát egy gondosan kidolgozott terv eredményeként született meg; nem véletlen, hogy a „sztahanovista” ideál szervesen illeszkedett Sztálin gazdaságpolitikai elképzeléseihez, melyek lényege a második ötéves tervben ütemezett ipari fejlesztések felgyorsítása volt. Az egyes kiemelkedő teljesítmények persze önmagukban kevés súllyal estek volna latba, az élmunkásokat övező megbecsülés és a számukra biztosított anyagi jólét azonban javította a munkamorált, így idővel a kvóták emelésére is lehetőség nyílt. Ezzel együtt a sztahanovisták társadalmi szerepe messze túlnyúlt a tárnákban, a földeken, vagy a gyártósor mellett végzett munkán: amint az Sztahanov pályafutása esetében is kitűnik, e férfiak és nők népszerűségét a pártállam a politikában igyekezett kamatoztatni, sőt, a művészetben is helyet biztosított számukra.

Alekszej Grigorjevics Sztahanovot tehát végső soron olyannyira nehéz elválasztanunk a sztahanovista mozgalomtól, hogy az ukrajnai bányász élete, személyes sorsa háttérbe szorul a Szovjetunió gazdasági folyamataihoz képest. A világhírű élmunkás valójában csak eszköz volt a moszkvai vezetés kezében, akit az ipari termelés fokozására, illetőleg – egy új ideáltípus és értékrend megalkotásával – a társadalom átalakítására igyekeztek felhasználni. A Sztahanov nevével lefolytatott kampány eredményeként a második ötéves terv idején az ipari termelés mértéke – az első ötéves terv 41%-ához képest – végül 82%-kal növekedett, ugyanakkor ahhoz százmillió sztahanovista is kevés lett volna, hogy a szovjet gazdasági rendszer alapvető hibáit ki lehessen küszöbölni.