Véget ér az orosz–japán háború

Szerző: Tarján M. Tamás

„Ki Ázsiából, be Európába!” (korabeli japán propagandajelszó)

1905. szeptember 5-én, a portsmouthi békével véget ért az orosz–japán háború. A másfél évig tartó küzdelemben a feltörekvő távol-keleti nagyhatalom megalázó vereséget mért II. Miklós cár (ur. 1894-1917) birodalmára, és megszerezte Oroszország pozícióit a kínai partvidéken.

Japán és Oroszország már a 19. század végén ellentétbe került egymással, ugyanis a Meidzsi-restaurációt (1868) követően modernizálódó Japán – a korábbi századok példáján – Korea és Kína irányában kívánt terjeszkedni. A Szibériát gyarmatosító oroszok ugyanezt a célt tűzték ki maguk elé, miután a balkáni nemzetállamok kialakulása és az agresszív német külpolitika meggátolta őket az európai területszerzésben. Ennek megfelelően az 1894-95-ben vívott első japán–kínai háború az 1904-ben kezdődő összecsapás nyitánya volt, miután a győzelemmel Japán uralma alá hajtotta az orosz érdekszférába tartozó Koreát – formálisan függetlenítette azt Kínától –, a Liaotung-félszigetről pedig csak az európai nagyhatalmak együttes fellépése nyomán volt hajlandó lemondani. A kereskedelmi szempontból rendkívül értékes területet – és azzal együtt Port Arthur kikötőjét – ekkor éppen II. Miklós birodalma szerezhette meg.

A Mandzsu-dinasztia ellen aratott győzelem után Japán és Oroszország tárgyalásokat kezdett Korea és az ásványkincsekben gazdag Mandzsúria ügyében, melyek során Tokió a félsziget megtartásának fejében engedékenynek bizonyult, és 1902-ben egy, a cár számára kedvező szerződést ajánlott. II. Miklós diplomatái azonban az engedményektől elbízták magukat, és úgy gondolták, némi erődemonstrációval akár Mandzsúriánál is többet csikarhatnak ki a japánokból. Ez súlyos hiba volt, hiszen 1902 óta a császárság Nagy-Britannia támogatását élvezte, így aztán az agresszív orosz fellépés – Mandzsúria katonai megszállása és Korea északi részének fenyegetése – vélaszcsapást eredményezett, és 1904. február 8-án Tógó Heihacsiró admirális váratlanul megtámadta Port Arthur kikötőjét.

Miután a hivatalos hadüzenet csak három órával a támadás után érkezett meg – ráadásul két nappal korábban, Csemulpónál a császári hajóhad végrehajtott egy másik támadást is –, Japán komoly helyzeti előnybe került, és a Port Arthur mellett vívott csatában Tógó admirális könnyűszerrel megtizedelhette a csendes-óceáni orosz flottát. Ójama és Nogi tábornokok vezetésével hamarosan megindult a szárazföldi offenzíva is, mely során a japánok villámgyorsan eljutottak a Jalu határfolyóig, időközben pedig bekerítették Port Arthurt, és – még április során – megsemmisítették Makarov tengernagy maradék flottáját. Augusztus során a Vlagyivosztokból kihajózó erők is alulmaradtak Tógó admirálissal szemben, így a Csendes-óceánon nem maradt ütőképes orosz hajóhad. Közben a japán szárazföldi erők betörtek Mandzsúriába, és Liaojung, majd a Saho-folyó mellett komoly vereséget mértek a cári seregekre. A

z 1905-ös esztendőben ezért II. Miklós birodalma defenzívába vonult, de Oroszország még így is sikertelenül próbálta meg feltartóztatni a császári hadsereg előrenyomulását: Nogi tábornok januárban elfoglalta Port Arthurt, egy hónap múlva pedig a sorsdöntő mukdeni csatában Ójama is legyőzte az orosz fővezért, Kuropatkint. II. Miklósnak már csak egyetlen esélye maradt, a balti-tengeri flotta esetleges győzelme, mely Rozsgyesztvenszkij tengernagy irányításával, a fél világ megkerülésével haladt a csendes-óceáni vizek felé. A balti hajóhad már 1904 októberében útra kelt, és 1905 májusának végére el is jutott a Cusima- (vagy oroszul Csuzima-) szorosig, itt azonban Tógó ezt a flottát is megsemmisítette.

A Korea és Japán között fekvő szorosban elszenvedett vereség után Oroszország az összeomlás szélére sodródott, ráadásul a lenézett ázsiai birodalom elleni kudarc és az 1904-05. évi hideg télen pusztító éhínség Péterváron forradalmi indulatokat gerjesztett. II. Miklós cár békére kényszerült, melyet Theodore Roosevelt elnök közvetítésével, az egyesült államokbeli Portsmouthban köthetett meg, 1905. szeptember 5-én. Az egyezmény értelmében Oroszország kiürítette a megszállt Mandzsúriát, átadta Port Arthurt és Szahalin déli részét Japánnak, valamint lemondott minden koreai igényéről.

A Portsmouthban aláírt békeszerződés volt az első olyan egyezmény, melyben a  nyugati nagyhatalmak egyike elismerte vereségét egy korábban alávetett országgal szemben, ennek jelentősége pedig már a kortársak figyelmét is felkeltette: az orosz kudarc hírére Európán rasszista hullám söpört végig, mely során a lapok a „sárga veszedelemmel” izgatták olvasótáborukat. Mindeközben azonban a cári birodalom felett aratott győzelemmel Japán a nagyhatalmak szintjére emelkedhetett, és merész terveket szőtt a kelet-ázsiai hegemónia kiépítésére, célját azonban a második világháborúban elszenvedett vereség nyomán végül fel kellett adnia.