Jávor Pál születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Csak akkor tudtam örülni a szereppel, ha magamnak is öröme telt abban, aminek a szerepben örülni kell. Az egyszerű és spontán megnyilatkozásokat szeretem. Akik nem ismertek, sokáig azt hitték, hogy afféle monoklis bonviván vagyok. Nem igaz. Csak azt is eljátszottam, ha kellett.”
(Jávor Pál) 

1902. január 31-én született Jávor Pál, a magyar színjátszás és filmművészet egyik ikonja, aki a Horthy-korszakban amorózóként szerzett páratlan népszerűséget a műkedvelő közönség és a kritikusok körében. Jávor a nyomorból emelkedett fel az első világháború utáni évtizedek sztárjai közé, sármos megjelenésének és mély jellemábrázoló képességének köszönhetően pedig számos színdarabban és mintegy 70 filmjében egyaránt feledhetetlen alakítást nyújtott.

A legendás színész Jermann Pálként látta meg a napvilágot Arad városában, miután azonban szülei csak második öccse születése után házasodtak össze, a gyermeket eredetileg édesanyja után, Spannenberger vezetéknévvel anyakönyvezték. Jávor családja meglehetősen szerény körülmények között élt az alföldi városban, ezért a fiút korán megözvegyülő édesanyja az akkor vonzónak számító vasutas pályára szánta, a gyermek azonban inkább az akkor megnyíló filmszínházakban múlatta idejét. A színész gyermekkora óta azt az álmot dédelgette, hogy filmvászonra kerül, kalandvágyó természetét pedig jól mutatja, hogy kamaszként a román fronton szolgáló bakáknak kézbesített levelet, miután pedig Arad városa Románia része lett, kiutasíttatta magát az országból.

Jávor Pál ekkor Dánia felé vette az irányt, hogy egy ottani filmstúdiónál próbáljon szerencsét, Budapesten azonban érvénytelenítették útlevelét, így a fiatalember a magyar fővárosban, az Országos Színművészeti Akadémián, majd az Országos Színiegyesületnél ismerte meg a színészmesterség fortélyait. Jávor 1922-ben szerezte meg oklevelét, ezekben az években azonban repatriáló magyarként és művészként elképzelhetetlen nyomorban, gyakorlatilag hajléktalanként tengődött Budapesten.

A fiatalember karrierje aztán a diploma elnyerésének évében virágzásnak indult, Csortos Gyula ugyanis vizsgaelőadását látva leszerződtette őt a Renaissance Színházhoz. Ebben az időben Jávor egyik legfőbb ellensége saját maga volt, mivel a színész roppant nehezen viselte az igazságtalan bánásmódot, hirtelen indulatai, meggondolatlan cselekedetei pedig könnyedén bajba sodorták. Jávor Pál közel két éve játszott már a Renaissance Színházban, amikor mellőzöttsége miatt egy alkalommal egy telefonnal ütlegelte az intézmény titkárát, így a társulat rövid úton megvált tőle. A férfi életét a későbbi években is beárnyékolták a hasonló incidensek – 1935-ben például egy lótulajdonost bántalmazott lova szertelensége miatt –, melyekből a sajtó rendre negatív szenzációt kreált, ezzel egy időben viszont Jávor a közönség és színésztársai rokonszenvét is elnyerte önzetlenségével és egyébiránt barátságos viselkedésével.

Jávor a Renaissance Színháztól Székesfehérvárra, majd Szegedre került, ahol a korábbi évekkel ellentétben elhalmozták szerepekkel; fellépéseinek és neves pályatársainak – például Páger Antalnak, Neményi Lilinek, Bilicsi Tivadarnak – köszönhetően a művész játéka a vidéki esztendők alatt egyre kiforrottabb lett. A férfi előnyös külsejének hála a színdarabok, majd 1929-től a filmek egyik legnépszerűbb amorózója lett, jól ismert szerepeiben azonban csak egy vékony szeletét mutatta meg valódi képességeinek. Jávor A makrancos hölgyben nyújtott kiváló alakítása után – ahol Petruchiót játszotta – a Magyar Színház igazgatójának érdeklődésének középpontjába került, így 1928-ban visszatérhetett Budapestre, ahol egy évvel később, a Csak egy kislány van a világon című filmmel a mozikat is meghódította.

A botrányokban bővelkedő harmincas-negyvenes években Jávor Pál többek között olyan filmekben kapott előkelő szerepet, mint A kék bálvány, a Hyppolit a lakáj, A Noszty fiú esete Tóth Marival, a Halálos tavasz, vagy a Lángok, miközben a Nemzeti Színház megbecsült és ünnepelt tagja lett. Jávor Karády Katalinnal legendás párost alkotott a filmvásznon, de Szeleczky Zita és Bayor Gizi is többször feltűnt a sztárszínész oldalán, aki a harmincas években valóságos férfiideál lett Magyarországon.

Számos színészhez hasonlóan Jávor Pál karrierjét is kettétörte a második világháború, felesége, Landesmann Olga zsidó származása következtében ugyanis – főleg 1944-től – számos meghurcoltatás érte: a társaiért bátran kiálló művész előbb a Gestapo őrizetébe, majd Sopronkőhidára került, később pedig a német koncentrációs táborok poklát is megjárta. A nehéz hónapok ellenére Jávor Pál 1945-ös hazatérése után Petruchióként ismét elbűvölte a közönséget, a változó politikai légkörben azonban mindinkább elfogyott körülötte a levegő, így elhatározta, hogy Amerikában próbál szerencsét.

Jávor 1946-ban utazott a tengerentúlra, ahol többek között Hollywoodban is szerencsét próbált – egy ideig például ő volt A nagy Caruso című film főszerepének várományosa –, nyelvtudásának hiánya miatt azonban csak az emigráns magyarok között arathatott igazi sikert. A színész turnéi mellett a legnyomorúságosabb állásokat is elvállalta megélhetése érdekében, így 11 év után, a Kádár-rezsim engedélyével hazatért Budapestre.

Jávor ekkor már komoly gyomorbántalmakkal küszködött, így a köré épített kultusznak köszönhetően hiába fogadta őt vissza régi közönsége, egészségi állapota miatt már soha nem nyerte vissza egykori csillogását. A színészlegenda 1959 során kórházba került, ahol augusztusban még egyszer, utoljára együtt mulatott a hozzá érkező muzsikus cigányokkal, napokkal később azonban kómába esett, majd 1959. augusztus 14-én elhunyt. Jávor Pál személyében a 20. század egyik legtehetségesebb magyar színésze távozott a földi világból, akit a közönség jobbára eleganciája, mulatozásai és romantikus szerepei révén őrzött meg emlékeiben, a filmvásznak amorózója azonban ennél jóval nagyobb talentumot birtokolt.