Szálasi Ferenc születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Egy nép csak úgy semmisül meg, ha önmagát semmisíti meg. Önmagát a nép úgy semmisíti meg, ha múltját már nem látja, jelenében csavarog, jövőjében nem hisz.”
(Szálasi Ferenc)

1897. január 6-án született Kassán Szálasi Ferenc nyilas pártvezér, aki 1944 októbere és 1945 márciusa között irányította Magyarországot. Szálasi pályafutása delén ígéretes katonai karrier elé nézett, 1933 táján azonban engedett zavaros hungarista ideológiája és messianisztikus képzelgései csábításának, melyek később pusztulásba vezették az országot. Nemzetvezetőségének szűk fél évét történelmünk legsötétebb időszakaként értékelhetjük.

Az apai ágon örmény felmenőkkel rendelkező Szálasi Ferenc szülei nehéz anyagi körülményeinek következtében a katonai pályán keresett kitörési lehetőséget. Bécsújhelyen a „K. u. K. Theresianische Militärakademie”-t, azaz a császári és királyi „Mária Terézia” Katonai Akadémiát végezte, s ott 1915-ben hadnagyi rangfokozatot szerzett. Tanulóéveit követően Szálasi azonnal a frontra került, ahol hároméves szolgálata alatt komoly elismerésre tett szert, így például elnyerte a Vaskorona Rend III. osztályú kitüntetését – amit nála jóval magasabb rangú tiszteknek szoktak adományozni –, idővel pedig a császárvadászok főhadnagyává léptették elő. A későbbi nemzetvezető 1918–19 viharai közepette még nem mutatott politikai ambíciókat, így például a Károlyi-korszakban a külügyi futárszolgálatnál szolgált, míg a tanácsköztársaság idején visszavonultan élt.

Szálasi1920–21 során altiszti, majd 1923-tól vezérkari tiszti képzésben vett részt, háborús előmenetelének köszönhetően pedig gyorsan emelkedett a ranglétrán. 1924-ben századossá léptették elő, a vezérkar tagjaként 1929-ben századparancsnok, majd a következő évben Budapesten osztályvezető lett. Szálasit felettesei tehetséges és rátermett tisztnek tartották, igaz, tudálékossága és önhittsége miatt sokan nem szívelték, mégsem okozott meglepetést, hogy 1933-ban vezérkari őrnaggyá nevezték ki. A későbbi nyilas pártvezér előtt tehát ígéretes katonai karrier állt, ám messianisztikus képzelgései és politikai ambíciói miatt 1933-ban – nem sokkal kinevezése után – mindezt egyszerűen sutba dobta.

Szálasiról már korai szolgálati évei alatt is köztudomású volt, hogy rengeteg időt tölt olvasással és elmélkedéssel, a húszas-harmincas évek fordulóján azonban eljutott odáig, hogy ismereteit szintézisbe foglalja saját nézeteivel, megteremtve ezzel a hungarista ideológiát, melyet először A magyar állam felépítésének tervében ismertetett a közönséggel. Az 1933-ban megjelentetett könyvecske a frissen kinevezett őrnagy katonai karrierjébe került, hiszen a honvédségen belül tilos volt a politizálás. Szálasi lefokozása után hamarosan kérelmezte nyugdíjazását. Nem kívánt többet a katonaságnál szolgálni, ehelyett zavaros programja megvalósítására, a hungarizmus hatalomra juttatására törekedett, aminek érdekében 1935 márciusában megalapította a Nemzeti Akarat Pártját.

Ez a szervezet sok szempontból újdonságot jelentett a náci előretörés nyomán burjánzó szélsőséges pártok palettáján, ugyanis Szálasi nem csak Hitler, hanem Mussolini eszköztárából is bőségesen merített, miközben nem kevesebbet állított, mint hogy nézetrendszere egyenrangú az általa „koreszmékként” értékelt nemzetiszocialista és fasiszta ideológiákkal. A német diktátor elsősorban a párt megszervezésében, szimbólumrendszerével és személyi kultuszával jelentett mintát a politikus számára, míg az állam korporativista felépítése egyértelműen az olasz államberendezkedést másolta. A hungarista ideológia emellett hangsúlyosan antiszemita nézeteket vallott, célul tűzte ki a Kárpát-medence zsidóságának teljes kitelepítését, ugyanakkor elutasította a náci fajelmélet téziseit. Ezzel összefüggésben Szálasi a revíziót is egyedi módon képzelte el: egyfelől az integer Magyarország visszaállítását követelte, másfelől viszont a megálmodott „Hungária Egyesült Földeket” régiókra osztotta fel, ahol az egykori nemzetiségeknek széles körű autonómiát kívánt biztosítani.

A nyilaskeresztet zászlajukra tűző, zöldinges hungaristák a Horthy-korszak politikai küzdelmeiben elsősorban szociális jelszavakkal, a munkásság helyzetének javítása érdekében szálltak harcba, amivel kezdetben még csak a baloldali ideológiák számára támasztottak konkurenciát, később azonban a kormányzat már az állam stabilitásának szempontjából is veszélyesnek találta őket. A Nemzeti Akarat Pártja (NAP) mellett illegális mozgalmat is alapító Szálasi első pártját ezért 1937-ben a feloszlatták, a vezér ellen pedig büntetőper indult, aminek eredményeként 1938–40 között a szegedi Csillagbörtönben raboskodott. A politikus ugyanakkor az ellene folyó eljárás alatt sem bizonyult tétlennek: 1937 októberében, a Vigadóban létrehozta a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot, majd miután Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter 1938 februárjában ezt is betiltotta, újabb szervezetet jegyeztetett be, Nemzeti Szocialista Magyar Párt néven.

A hatóságokkal folytatott meddő huzavona paradox módon éppen Szálasi börtönbe vonulásával ért véget, a „mártír vezér” kultuszát később ügyesen felhasználó Hubay Kálmán ugyanis egy éven belül a nyilaskeresztes zászló alatt egyesítette a magyar szélsőjobboldal pártocskáit. Hubay a szervezet törvényes működése érdekében 1938 tavaszán kompromisszumot kötött Darányi Kálmán miniszterelnökkel, ennek köszönhetően pedig az 1939 márciusában bejegyzett Nyilaskeresztes Párt-Hungarista Mozgalom elindulhatott az 1939. évi „pünkösdi választásokon.”

Az első titkos szavazással lezajlott választás után a nyilasok – 29 mandátummal – a legjelentősebb ellenzéki erővé léptek elő, terjeszkedésüket pedig jól mutatja, hogy 1940-ben ők szervezték meg a Horthy-korszak legnagyobb munkásmegmozdulását, az egész országra kiterjedő bányászsztrájkot. Ebben az esztendőben Szálasi a második bécsi döntést követő kormányzói amnesztia révén kiszabadult börtönéből, a vezér visszatérését azonban már a hanyatlás időszaka követte: a háborús konjunktúra és a csökkenő munkanélküliség nem kedvezett a Nyilaskeresztes Pártnak, mely az évek során elvesztette támogatói többségét, miközben a szélsőjobboldal ismét több kisebb formációra aprózódott.

Ezzel magyarázható, hogy a nyilasok többszöri felkínálkozása ellenére a Magyarországot 1944 márciusában megszálló németek végül Sztójay Döme „koalíciós” kormányára bízták az irányítást, ami Szálasi Ferencet természetesen mély csalódással töltötte el. Mivel a pártvezér az ország vezetésében kizárólag a főhatalom birtokosaként lett volna hajlandó részt venni, a hungaristák súlytalanok maradtak a politikában, és Hitler valóban csak végső lehetőségként, a Sztójay vezette kabinet bukása és a Lakatos-kormány béketapogatózásai láttán szánta rá magát a Szálasival való együttműködésre. Veesenmayer teljhatalmú követ már 1944 szeptemberében megkereste a nyilasokat egy német segítséggel végrehajtott fegyveres puccs ajánlatával, az ősz során felgyorsuló események azonban végül úgy hozták, hogy a nemzetvezető a Horthy-féle kiugrási kísérlet kudarca nyomán jutott hatalomra.

1944. október 15-én este Szálasi Ferenc proklamációt olvasott fel a rádióban, melyben bejelentette a háború végsőkig való folytatását, és feltétlen támogatásáról biztosította Németországot, a nácik pedig cserében zsarolással kikényszerítették a távozó kormányzótól a nyilas vezér miniszterelnökségének legitimálását. Október 16-án tehát teljesült Szálasi álma, kezébe került a hatalom, amit egyrészt a totális mozgósításra, másrészt pedig zavaros ábrándjainak megvalósítására, a hungarista „munkaállam” felépítésére használt fel. Túl azon, hogy a német katonai potenciál kimerülése és a Vörös Hadsereg fokozatos előrenyomulása eleve megpecsételte a nyilas diktatúra sorsát, Szálasi maga is szívesebben foglalkozott álmaival, mint a rideg valósággal, ugyanis ideje nagy részét a hungarizmusról szóló előadásokra, illetve a nézeteit részletesen kifejtő hétkötetes munka megírására fecsérelte, amiről még Budapest bombázása közepette és a nyugati határszélen kiépített bunkerrendszerben sem volt hajlandó lemondani.

Országlása fél éve alatt Szálasi Ferenc szinte álomvilágban élt, ennek ellenére azonban Magyarország 1944-45. évi pusztulásának a felelőssége egyértelműen őt terheli: a nemzetvezető uralmának következménye volt ugyanis az országot és Budapestet sújtó fél éves háborús rombolás, a gyakran állati kegyetlenségig fajuló nyilas terror, a polgári lakosság és a „kölcsönmunkára” (azaz a biztos halálba) elhurcolt zsidók mérhetetlen szenvedése, mindezt pedig betetőzte egy őrült ideológia, melynek „elvhű” képviselői készek voltak végső megsemmisülésre ítélni a nemzetet a náci Németország védelmében.

Szálasi Ferenc hungarista állama a németek kiszorításáig, 1945. március-áprilisáig létezett. A nemzetvezető bukása után Németországban bujkált, közben pedig feleségül vette Lutz Gizellát, akivel akkor már közel két évtizede jegyben járt. Szálasi a német kapitulációt követően rövid időn belül amerikai fogságba került, ahonnan már októberben hazaszállították, és mint háborús bűnöst a népbíróság kezére adták, mely 1946 februárjában vette napirendre az egykori nemzetvezető ügyét. A Jankó Péter által vezetett perben egy hónapon belül ítélet született: a bíróság március 1-jén bűnösnek találta, és kötél halálra ítélte. 11 nappal később Szálasi Ferencet, több egykori miniszterével együtt kivégeztek Budapesten. Sírjának pontos helyét nem ismerjük.