Nagy Imre miniszterelnök születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1896. június 7-én született Kaposváron Nagy Imre kommunista politikus, az 1956-os forradalom miniszterelnöke.

A cselédsorból származó Nagy jó eszű gyerekként a kaposvári főgimnáziumban kezdte meg tanulmányait, majd 1912-ben otthagyta a középiskolát, és az esztergályos szakmát választotta, oklevelét 18 esztendősen szerezte meg. 1915 májusában aztán besorozták katonának, és Olaszországba, majd az orosz frontra vezényelték. 1916. július 28-án, egy ellenséges roham következtében Nagy fogságba esett, Szibériába került, ahol 1918 márciusáig egy lágerben élt. Miután a bolsevikok átvették a főhatalmat, idővel a Távol-Keleten is változott a helyzet: Nagy Imre  kiszabadult, belépett a szibériai hadifoglyok által alapított kommunista pártba, majd a Vörös őrségbe is. Nem sokkal később a fehérek oldalán harcoló Cseh Légió fogságába került, téves tehát az a feltételezés, hogy a cári család jekatyerinburgi kivégzésekor jelen lévő Nagy Imre vele volna azonos. Az intervenció után belépett Oroszországi Kommunista Pártba, és kiképzését követően visszatért Magyarországra.

1921 után Nagy Kaposváron élt, és a szociáldemokrata pártban tevékenykedett, majd 1925-ös kizárása után szocialista szervezeteket próbált életre hívni. 1928-ban Bécsbe, majd két évvel később Moszkvába emigrált, és egészen 1944-ig itt tartózkodott. A Szovjetunióban mint a Komintern agrárszakértője dolgozott, a háború alatt pedig a moszkvai rádió magyar nyelvű adásait szerkesztette. Nagy a többi moszkovita politikus – például Vas Zoltán, Gerő Ernő, Rákosi Mátyás – társaságában 1944 októberében tért haza a Szovjetunióból, és jelentős szerepet vállalt a Magyar Kommunista Párt megszervezésében. A Vorosilov vezette SZEB nyomása, és a szovjet katonai jelenlét eredményeképpen 1944. december 22-én az Ideiglenes Nemzetgyűlésben földművelésügyi tárcát kapott, amit egészen 1945 novemberéig birtokolt, időközben megvalósította az 1945 márciusában meghirdetett földreformot.

A kommunista párton belül Nagy Imre volt az agrárkérdés legfőbb szakértője, ugyanakkor tervei ellenkeztek Rákosiék sztálinista mintára elképzelt reformjaival: a paraszti földtulajdont egyelőre támogató Nagy ellenezte az erőszakos államosító elképzeléseket, és ésszerűbb, lassabb, békés átmenetet képzelt el a szövetkezetesítés terén. A politikust az elhúzódó vita eredményeként 1949 őszén kizárták a párt Politikai Bizottságából, de egy évvel később – mint élelmezési miniszter – visszatérhetett oda, sőt, 1952-ben miniszterelnök-helyettesi pozícióig emelkedett. Nagy Imre Sztálin halála után került először az ország élére, miután a szovjet kommunista párt irányítását egy időre megszerző Berija Moszkvában a hatalom átadására utasította Rákosit.

Az 1953 júliusában megalakuló kormány által meghirdetett „új szakasz” politikája enyhülést hozott a sztálinista évek után: az új miniszterelnök eltörölte a beszolgáltatások hátralékát, az életszínvonalat növelő intézkedéseket léptetett életbe, és az erőszakos iparosítás helyett a mezőgazdaság fejlesztését támogatta. Nagy Imre eközben részleges amnesztiát hirdetett, utasítást adott az internálótáborok bezárására, és rehabilitálta a politikai elítélteket is. Így kerülhetett 1954 októberében szabadlábra többek között Kádár János is.

Bár Nagy intézkedései népszerűek voltak, a Gazdaságpolitikai Bizottságot vezető Gerő Ernő már 1954 augusztusában politikai támadást indított ellene, Rákosi 1954. decemberi hazatérése pedig új helyzetet teremtett. A párt nagy része a Moszkvából érkező politikus mellé állt, és a párt kongresszusán jobboldali elhajlással vádolták meg Nagyot. A politikus „önkritikát gyakorolt”, és 1955 márciusában önként távozzon a hatalomból, egészségét azonban megviselték a kíméletlen politikai támadások, melyek a pártból való kizárásában és az ÁVH zaklatásában csúcsosodtak ki. Nagy Imre mindennek ellenére nem vesztette el az „új szakasz” bevezetése során szerzett népszerűségét, ezért a szimpátia visszanyerése érdekében az MDP 1956. október 13-án döntött a politikus visszavételéről. Tíz nappal később Budapesten kitört a forradalom.

Nagy Imre kezdetben nem támogatta a tüntető ifjúság követeléseit, október 23-án tartott mérsékelt hangvételű beszéde kifejezetten csalódást jelentett a forradalmárok számára. Mivel a népszerű politikus kellően mérsékeltnek tűnt, másnap az MDP Központi Bizottsága őt ültette a miniszterelnöki székbe, hogy megnyugtassa a felkelő tömegeket. Nagy október 27-ig nem vett aktívan részt a politikában, így a szovjet bevonulásra, a kirobbanó utcai harcokra nem bírt ráhatással. Ezen az éjjelen Kádárral Jánossal – a PB új vezetőjével – a szovjet csapatok kivonásáról kezdett tárgyalást, amit erélyes fellépésének köszönhetően siker koronázott.

Október 28-tól aztán Nagy mind radikálisabban nyilvánult meg, eltörölte a beszolgáltatás rendszerét, feloszlatta az ÁVH-t, megszüntette az egypártrendszert, és négypárti koalíciós kormányt szervezett, miközben az október 23-tól zajló eseményeket forradalomként értékelte. Október 31-én Nagy Imre bejelentette, hogy Magyarország semleges államként ki akar lépni a Varsói Szerződésből, ehhez pedig számos kommunista ország és nagyhatalom támogatását próbálta megszerezni – hasztalanul. A másodszor is bevonuló Vörös Hadsereg november 3-án éjjel, Tökölön elfogta a kormány békeküldöttségét – Maléter Pál honvédelmi minisztert is – másnap hajnalban pedig megszállta a fővárost. A miniszterelnök hiába intézett kétségbeesett rádióbeszédet a világ számára, a forradalom elbukott a szovjet katonai túlerővel szemben.

Nagy Imre november 4-én a jugoszláv követségre menekült, ahol megpróbálták lemondásra bírni Kádár János szolnoki ellenkormánya javára. Miután Nagy erre nem volt hajlandó, Mátyásföldre, majd a romániai Snagovba internálták, ahol az 1957 áprilisában kezdődő vizsgálatig tartották fogva. Nagy végig kitartott 1956. október végi álláspontja mellett, és nézeteit vitára akarta bocsátani az MSZMP-n belül, természetesen sikertelenül.

A volt miniszterelnök és társai elleni per 1958. június 9-én kezdődött meg, és hat nap után halálos ítélettel zárult, amiről Biszku belügyminiszter már előző év nyarán egyeztetett a szovjet pártvezetéssel. Nagy Imrét, Maléter Pált, Gimes Miklóst 1958. június 15-én kötél általi halálra ítélték, a többi „bűnös” – pl. Donáth, Tildy Zoltán, Kopácsi Sándor – pedig börtönbüntetést kapott. Nagy Imre élete utolsó éjszakáját a kőbányai fogházban töltötte, másnap hajnalban itt hajtották végre a halálos ítéletet is. A meggyilkoltak testét a kivégzés helyszínen ásták el, majd három évvel később – titokban – az Új Köztemető 301-es parcellájában temették el őket.

Nagy Imre miniszterelnököt maradványait a rendszerváltás hajnalán, három évtizeddel később exhumálták, és meggyilkolása évfordulóján, 1989. június 16-án temették újra, utolsó útjára több százezres némán tüntető tömeg kísérte el.