A Korinthoszi-csatorna megnyitása

Szerző: Tarján M. Tamás

1893. augusztus 6-án avatta fel I. György görög király (ur. 1863-1913) és Olga királyné a Korinthoszi-csatornát. A vízi útvonal – a Korinthoszi-öblöt a Száróni-öböllel összekötve – mintegy hét kilométer hosszan szelte át a Korinthoszi-földszorost – az Isztmoszt –, tehát a Peloponnészoszi-félszigetet gyakorlatilag leválasztotta a kontinenstől.

A Korinthoszi-csatorna megépítésének gondolata már az ókori türannoszok és császárok fejében is megfordult, de az ásással járó rengeteg munka többnyire meghaladta az erejüket. Először Korinthosz híres türannosza, a Kr. e. 7. században élt Periandrosz tett kísérletet a földszoros átvágására, de végül beérte a Diolkosz megépítésével; ez egy szárazföldi pálya volt, ahol – állati erő segítségével – a hajókat az egyik öbölből a másikba vontatták át.

Bár a Korinthoszi-földszoros áttörése az ókori görög filozófusoknál a hiábavaló őrültség szinonimája volt, a grandiózus építkezéssel a római időkben is sokan megpróbálkoztak: Caesar és Caligula (ur. 37-41) még csak tervbe vették a csatorna megépítését, Nero (ur. 54-68)azonban már a gyakorlati megvalósítás stádiumáig is eljutott. A császár 6000 rabszolgát küldött az Isztmoszra, de halála után a munkálatok félbeszakadtak, és a csatorna ötlete egészen a 19. századig feledésbe merült.

A tervek a független görög állam születésével, 1830 után kerültek újra elő, amikor Joannisz Kapodisztriasz, a sikeres szabadságharc vezetője, megkeresett egy francia társaságot az építkezés ötletével. Bár Kapodisztriaszt még eltántorította a 40 millió frankos árajánlat, a 19. század második felében, a Szuezi-csatorna 1869-es átadását követően, már azok bizonyultak erősebbnek, akik a várható kereskedelmi haszon és a nemzeti büszkeség demonstrálása érdekében az átjáró megépítését szorgalmazták.

A görög parlament 1881-ben törvényt fogadott el a csatorna létrehozásáról, a következő évben pedig megalakult egy francia többségű nemzetközi részvénytársaság, mely mintegy 30 millió frank alaptőkével neki is vágott az építkezésnek. A Korinthoszi-csatorna magyar vonatkozással is bír, ugyanis a társaság vezetője az egykori emigráns szabadságharcos Türr István volt; az ő nevéhez fűződött egyébként a vízi útvonal építési terve is. A munkálatok 1882. április 23-án kezdődtek meg, és – a kezdeti tervekkel ellentétben – végül 11 évig tartottak.

A Korinthoszi-csatorna építése során a legnagyobb problémát a Türr által vezetett társaság anyagi összeomlása okozta, mely 1889-ben magával rántotta a vállalkozást finanszírozó bankot is. A részvényesek csődje után a vízi útvonal építése egy esztendőre függőben maradt, mígnem 1890-ben egy görög társaság elvállalta a munka befejezését. A Korinthoszi-földszorost átszelő csatorna munkálatai így 1893. július 25-én fejeződtek be, a görög uralkodópár – I. György és Olga királyné – pedig augusztus 6-án adta át a forgalomnak az új útvonalat.

A majdnem 7 kilométer hosszú, szabadon – zsilipek nélkül – hajózható csatorna segítségével az utazók ezentúl a Peloponnészosz megkerülése nélkül hajózhattak ki az Adriáról a Földközi-tengerre. Bár a görögök nagyon bíztak benne, hogy az útvonal majd a Szuezi-csatornához hasonló karriert fut be, a Korinthoszi-csatornában később több okból is csalódniuk kellett – legfőképpen azért, mert a kemény sziklába vájt hajóút túlságosan keskeny volt ahhoz, hogy a modern kor tengerjáró hajói használni tudják.

A Korinthoszi-csatorna szűkösségével függött össze a második probléma is, nevezetesen, hogy a dagályok túlságosan nagy vízszintingadozást idéztek elő, ami viszont a kisebb hajók számára volt kedvezőtlen. Komoly gondot okozott emellett a terület szeizmikus aktivitása is, ugyanis a gyakori földmozgások következtében a magasan meredező sziklafalakról évente több tízezer köbméter kő zuhant a tengerbe, ami egyfelől az utazók testi épségét veszélyeztette, másfelől a közlekedést akadályozta. A felsorolt negatívumok aztán oda vezettek, hogy a Korinthoszi-csatorna csalódást okozott a befektetőknek, és nem tudta betölteni azt a feladatot, amit az ókortól kezdve elvártak tőle.

Miután a csatorna mesterséges szigetet kreált a Peloponnészosz-félszigetből, a vízi útvonalon átvezető híd a térség legfontosabb stratégiai pontja lett: a második világháború során – 1941-ben – a görög–brit szövetségesek és a náci Németország csapatai ádáz harcot vívtak a Korinthoszi-csatorna biztosításáért, de a németek 1945 során ugyancsak kihasználták az átkelő adta lehetőségeket (úgy, hogy felrobbantották a hidat). Mindennek dacára a Korinthoszi-csatorna a század második felében sem lett jelentős vízi útvonal, napjainkban főként a turisták hajóznak végig rajta, hogy megcsodálják az építők munkáját.