Molotov születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Molotovnak finom homloka van és úgy néz ki, úgy cselekszik, mint egy francia orvosprofesszor – rendezett, precíz, pedáns […] Elsőrangú intelligenciájú és befolyású ember. Molotov vegetáriánus és nem iszik. ő kapja Sztálintól a piszkos munka javát.”
(John Gunther amerikai újságíró)

1890. február 25-én született Vjacseszlav Molotov szovjet diplomata, Sztálin egyik legbefolyásosabb híve, aki elsősorban a németekkel kötött megnemtámadási egyezmény és a második világháborús moszkvai külpolitika irányítása kapcsán vált világhírűvé.

Molotov eredetileg Vjacseszlav Mihajlovics Szkrjabin néven, a Kirovi területen látta meg a napvilágot, egy bolti alkalmazott gyermekeként. A politikus ma ismert vezetéknevét azután vette fel, hogy – még kazanyi gimnazistaként – 1906-ban belépett az Oroszországi Szociáldemokrata Pártba, ahol a molot, azaz kalapács szó után választott magának fedőnevet. Molotov a párt bolsevik frakciójához csatlakozott, és miután 1911-ben a szentpétervári műszaki főiskola hallgatója lett, komoly szerepet vállalt a Pravda szerkesztésében, mely neki köszönhetően kötelezte el magát a vörösök mellett. A februári forradalomig a fiatalembert II. Miklós cár (ur. 1894-1917) rendőrsége két alkalommal is száműzte Szibériába, Molotov azonban 1911-ben és 1915-ben is visszaszökött az orosz fővárosba. A forradalmár 1917-től Sztálin hívéül szegődött, és az elkövetkezendő három évtizedben egy tapodtat sem mozdított álláspontján, amivel a túlélés mellett fényes karriert is biztosított magának: a grúz származású politikusnak köszönhetően 1921-ben párttitkár, majd egy évvel később – Lenin visszavonulása után – az állampárt második embere lett.

Molotov az 1920-as évek során Trockijjal, a Kamenyev-Zinovjev-Sztálin trojka másik két tagjával és Buharinnal szemben is Sztálint támogatta, így 1930 decemberében ő került a Népbiztosok Tanácsának elnöki székébe (kvázi ő lett a miniszterelnök). A történészek máig vitáznak arról, hogy a politikus vajon a túlélés érdekében úszott az árral, vagy meggyőződésből szolgálta ki a diktátort, ahhoz azonban kétség sem fér, hogy Molotov felelős volt a harmincas évek katasztrofális gazdaságpolitikájáért, a több millió emberéletet követelő ukrajnai éhínségért és az első ötéves terv nyomán megvalósuló erőszakos iparosításért. A férfi emellett aktívan közreműködött az 1936–38 közötti „nagy tisztogatásban” is, ami a bolsevik párt mellett a Vörös Hadsereget is lefejezte, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy 1941 nyarán a Szovjetunió bénultan fogadta a hitleri Németország támadását

Szolgálatai eredményeképpen 1939 májusában Molotov került a leváltott Maxim Litvinov külügyi népbiztos helyére, pozícióját pedig – külügyminiszteri megbízatásával együttvéve – egy évtizeden át megőrizte. Ennek megfelelően Joachim von Ribbentrop mellett Vjacseszlav Molotov írta alá az 1939. augusztus 23-i szovjet-német megnemtámadási egyezményt, melyben a két nagyhatalom érdekszférákra osztotta Kelet-Európát, és lehetőséget teremtett Hitler számára a második világháború kirobbantására. Bár a szovjet népbiztos neve elsősorban a fenti „Molotov-Ribbentrop-paktum” és a finnek ellen vívott 1939-40-es téli háborúban elterjedt „Molotov-koktél” nyomán maradt meg a köztudatban, a diplomata 1945-ig kulcsszerepet játszott a sztálini külpolitika alakításában.

Molotov Németország után 1941 tavaszán Japánnal is megnemtámadási egyezményt kötött, ez azonban már nem a tengelyhatalmakhoz való közeledést szolgálta. Épp ellenkezőleg: miután Sztálin Tokiótól biztosítékot nyert a békére, Hitler 1941. június 22-én megindított támadásakor esélyt szerzett a túlélésre, majd a háború megfordítására. A diplomácia terén a külügyi népbiztos még számos alkalommal nyújtott jó szolgálatot a diktátornak, így például 1942-ben ő írta alá a szovjet-angol szövetségi szerződést, majd kulcsszerepet játszott a „három nagy” együttműködésének megszervezésében, a Teheránban, Jaltában és Potsdamban megszülető kétpólusú világ felépítésében. Bár sokan középszerű, önállótlan párthivatalnoknak tartották Molotovot, ezeken a konferenciákon tehetséges és kemény tárgyalópartnernek bizonyult, fellépésével pedig – a brit miniszterelnök ellenérzései dacára – még Winston Churchill tiszteletét is kivívta

Bár Molotov a bolsevik hatalomátvétel óta Sztálin egyik leghűségesebb támogatója volt, a második világháború után pozíciója végzetesen meggyengült: 1948-ban felesége a Gulágra került, egy évvel később pedig Visinszkij váltotta őt a külügyminiszteri székben. Paradox módon a diplomatát éppen Sztálin 1953-ban bekövetkező halála mentette meg attól, hogy a tisztogatások áldozatává váljon, ezután pedig egy rövid időre ismét felívelt karrierje: Hruscsov alatt visszakapta a külügyi népbiztosságot, az új szovjet vezető desztalinizációs törekvései miatt azonban 1956-ban ismét elbukott.

Molotov előbb Mongóliába került nagykövetnek – tehát gyakorlatilag száműzték őt Moszkvából –, majd a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szovjet delegáltja lett, egy újabb desztalinizációs hullám pedig véget vetett pályafutásának. A politikust 1962-ben minden tisztségétől megfosztották, majd kizárták a pártból, melyet – a keményvonalas frakció kivételével – később gyakran revizionistának és megalkuvónak bélyegzett. A diplomata egyébként még a brezsnyevi stagnálást, sőt, a gorbacsovi enyhülés időszakát, a széthullás előszelét is megtapasztalhatta; Vjacseszlav Molotov 96 esztendősen, 1986 novemberében fejezte be hosszú életét.