Megszületik Benárd Ágost, a trianoni békediktátum egyik aláírója

Szerző: Tarján M. Tamás

„Egész magatartásommal dokumentálni akartam, hogy a reánk kényszerített aláírásnak a magam részéről egyéb fontosságot nem tulajdonítok, azt nem ünnepélyes aktusnak, hanem reám nézve személy szerint és elsősorban nemzetemre nézve reánk kényszerített és így minket nem kötelező, megalázó aktusnak tekintem.”
(Benárd Ágost)

Az 1880. január 3-án Budapesten született Benárd Ágost sebészorvos, keresztényszocialista politikus, a Simonyi Semadam Sándor kormányának népjóléti és munkaügyi minisztere a minisztertanács és Horthy Miklós kormányzó döntése alapján megbízást kapott arra, hogy – , Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követtel közösen – 1920. június 4-én írják alá a magyar békeszerződést a versailles-i kert Nagy-Trianon palotájában. 

A francia eredetű és otthon franciául beszélő családból származó Benárd Ágoston a piaristáknál kezdte meg tanulmányait, majd az orvosi karra iratkozott be. A belgyógyászatra és sebészetre szakosodó fiatalember egy ideig Bécsben, majd Párizsban végezte gyakorlatát, időközben pedig a politikai életben is aktivizálta magát. 1905–1906 során ellenzéki diákmegmozdulásokat szervezett, majd a keresztényszocialista irányzat mellett kötelezte el magát. Benárd Ágost 1909-ben a Központi Munkásbiztosító Pénztárnál kezdte meg szakmai karrierjét, ahol az első világháború kirobbanása előtt már főorvosi pozícióba emelkedett, majd hosszú éveken át a fronton szolgált mint katonaorvos. 

Benárd 1918-19-es tevékenységéről a források már eltérően nyilatkoznak: az 1920-as országgyűlési almanachban mindössze annyit olvashatunk, hogy a politikus a tanácsköztársaság idején Bécsbe emigrált, a 15 évvel későbbi hivatalos életrajz viszont meglehetősen kiszínezte ezeket az eseményeket. Utóbbi almanach szerint ugyanis Benárd a Károlyi-kormány alatt fegyveres ellenforradalmi gárdát szervezett, miután pedig a vörösök elől Ausztriába menekült, aktívan részt vett az osztrák és svájci parasztok felfegyverzésében és kommunistaellenes cselekményeiben. Ausztriából hazatérve 1919 őszén a Munkásbiztosító Pénztár igazgatójának nevezték ki, majd a Huszár-kormányban a népjóléti és munkaügyi minisztérium államtitkára lett, később pedig a Simonyi-Semadam Sándor-féle kabinetben miniszteri bársonyszéket kapott. 

Miután 1920 májusában a párizsi békekonferencia jelezte Magyarországnak, hogy a magyar békeszerződés „aláírásra készen áll”, a Simonyi-Semadam-kormány és hosszas vita után, a kormányzó egyetértésével a miniszterek közül ezzel a rendkívül kellemetlen feladattal Benárd Ágostont bízta meg, aki tisztában volt azzal, hogy ez az aktus akár karrierje végét is jelentheti. Benárd több szempontból praktikus választás volt: egyrészt tudott franciául, másrészt pedig, a franciák kérésének megfelelően miniszterként a magyar kormány képviselőjének volt tekinthető. Hosszas huzavona után ezért a május 31-én a minisztertanács őt és Drasche-Lázár Alfrédot, a magyar külügyminisztérium adminisztratív vezetőjét jelölte ki a trianoni békeszerződés aláírására. Benárd június 4-én a Nagy-Trianon kastélyban jelképes módon állva és a szállodából magával vitt rozsdás tollal írta alá győztes nagyhatalmak által diktált szerződést. Hazatérése után végül nem mondott le miniszteri székéről, azt még Teleki Pál első kormányának 1921 áprilisában bekövetkezett bukásáig megőrizte, miközben 1920–22 között egyéni, majd 1922-től négy évig listás mandátummal – kormánypárti programmal – tagja maradt a nemzetgyűlésnek is. 

Benárd Ágost 1924-ben kilépett a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjából, mert véleménye szerint Bethlen István kormánya több ízben is eltért a keresztény nemzeti alapelvektől. 1926-tól a politikai életből visszavonulva az Országos Társadalombiztosítási Intézet főorvosaként működött. Emellett a Nép című jobboldali újság főszerkesztője volt és lapjában támogatta Gömbös Gyula politikáját. 1935–1939-ben a Nemzeti Egység Pártja veszprémi választókerületének képviselője lett. A második világháború éveiben aztán Benárd végleg abbahagyta a politikai tevékenységet, és 1968-ban bekövetkezett haláláig visszavonultan élt.