Custer veresége Little Bighornnál

Szerző: Tarján M. Tamás

1876. június 25-én vívták George Armstrong Custer alezredes csapatai a végzetes Little Bighorn melletti ütközetet, mely során az Ülő Bika és őrült Ló vezette sziú törzsszövetség megsemmisítő vereséget mért a könnyelmű amerikaiakra.

Az Egyesült Államok a polgárháború viharai után ismét hozzákezdett az unió és a Csendes-óceán között elterülő területet pacifikálásához, amit új államok létrehozásával vélt megvalósíthatónak. Mindez persze nem ment egyszerűen, hiszen a Sziklás-hegységbe visszaszorított sziú és dakota törzsek nem akarták feladni otthonaikat, és ekkor már menekülési lehetőségeik is elfogytak. Az amerikai kormány ezekben az években számos egyezményt kötött az indiánokkal, melyeket erőfölényének megfelelően addig tartott be, míg érdeke mást nem diktált. Az 1876-os háború például úgy robbant ki, hogy a Custer által felügyelt montanai vasútépítés során aranyat találtak az indiánok által szent helyként tisztelt Black Hills környékén.

Grant kormánya ugyan korábban garantálta Ülő Bika sziú törzsfőnök számára a terület birtokjogát, de az aranyláz hírére beáramló bányászok és az indiánok konfliktusában végül mégis az előbbi fél mellé állt. Rezervátumot jelöltek ki az indiánok számára, ahol azok gyakorlatilag fogolyként tengethették életüket. E bánásmód miatt 1875 során a lakota, csejenn és sziú törzsek szövetséget kötöttek, majd Ülő Bika és őrült Ló vezetésével fegyveres ellenállásba kezdtek az amerikaiak ellen, akik 1876-ban expedíciót indítottak a Black Hills hegyei közé.

Custer, az egykori polgárháborús hős kis híján lemaradt erről a hadjáratról, ugyanis 1876 tavaszán Washingtonban járt, ahol – éppen az indiánok pártját fogva – leleplezte a nyugati területeken zajló korrupciót. Grant nem fogadta túl szívélyesen a nagyravágyó alezredest – aki állítólag elnöki ambíciókat is dédelgetett – és mivel vallomása sértette köreit, szolgálaton kívül helyezte Custert, és csak a közfelháborodás miatt vonta vissza döntését. Montanában ekkor már Alfred Terry vezetésével útra készen állt a Black Hillsben gyülekező indiánok elleni expedíciós sereg, de az időjárás miatt indulását folyamatosan halogatták. A nagyravágyó Custer mérhetetlen szerencsének tartotta, hogy éppen időben érkezett vissza Washingtonból ahhoz, hogy átvehesse egy lovas hadtest vezetését. Később ez a szerencse az alezredes életébe került.

A sziú háború egyébként a többi csapatvezető számára sem termett sok babért, akik Custerhez hasonlóan mérhetetlenül lebecsülték az indiánok erejét és képességeit. A Terry által indított amerikai támadás célpontja a Black Hillsben fekvő szent hely, Little Bighorn környéke volt, melyet George Crook már június 17-én megközelített, de a megvívott csata során alulmaradt őrült Lóval szemben. A június 22-én merész expedícióba kezdő Custer nem tudott erről a kudarcról, és 700 katonájával bizakodva nyomult előre a montanai hegyek között – annyira nem tartott veszedelemtől, hogy még a Terry által felajánlott négy egységet sem fogadta el a különváláskor. Ha másképp dönt, élete csatája teljesen más véget ért volna.

Custer serege kétnapos erőltetett menet után, június 25-én érte el a Little Bighorn folyót, melynek túlpartján – szövetséges indián felderítői révén – egy völgyben fekvő nagyobb táborról szerzett tudomást. Az alezredes falunak vélte a – családokkal együtt – mintegy 10 000 fős, lakota, arapoha, csejenn és sziú törzsek által létrehozott katonai tábort, és bár parancsa felderítésre vonatkozott, dicsőséget akart szerezni magának, ezért támadásra szánta el magát. Ülő Bika és őrült Ló ugyanakkor zseniális haditervet eszelt ki Custer ellen, akinek nem csupán hadmozdulatait követték nyomon, de szándékaival és észjárásával is tisztában voltak: éppen ezért 3000 főnyi seregüket mozdulatlanságra utasították, és békében tűrték még azt is, hogy a Marcus Reno őrnagy vezette előőrs tüzet nyisson a táborra. Az amerikai alezredes meg volt győződve arról, hogy az indiánok menekülőre fogták a dolgot; komoly csata helyett a szökevények bekerítésére készült, ezért három részre osztotta seregét. Renót a balszárnyon átküldte a Little Bighorn folyón, ő maga pedig a jobb oldalon támadott, miközben Benteent középen hagyta, egy kisebb seregtesttel.

Custer és Reno körülbelül azonos időpontban jött rá Ülő Bikáék cselére, de a fővezér számára ekkor már túl késő volt: a gyengébb balszárnynak még alkalma nyílt a menekülésre, Custer azonban a végzetébe rohant, mivel a sziú hadtestek gyűrűje lassan bezárult körülötte. Az alezredes mintegy 250 lovasát őrült Ló és Esős Arc harcosai váratlanul oldalba kapták, szemben pedig megjelentek Gall csapatai, és együttes erővel beszorították az amerikaiakat egy hegyoldalba, ahol az utolsó emberig végeztek velük. A gyászos eseményről Last Man Stand névre keresztelt helyen Custer alezredes és 225 embere reménytelen küzdelemben lelte halálát, az indiánok gyűrűjében a vesztes hadvezér két testvére, Thomas és Boston Custer, illetve unokatestvére, Autie Reed is halálát lelte.

A Little Bighorn melletti ütközet volt az amerikai hadsereg legsúlyosabb indiánoktól elszenvedett veresége, ami ugyanakkor nem hozott hasznot a győzteseknek; a Little Bighorn melletti csata csak növelte a keleti parti közvélemény dühét, mely a vérszomjasnak kikiáltott sziúk megbüntetését követelte. Ülő Bika és őrült Ló győzelme dacára hamarosan visszavonult a Terry által vezetett csapatok elől, és kényszerűen engedelmeskedett a rezervátumba szólító parancsnak, ahol mindketten fogolyként, vagy sikertelen szabadulási kísérlet során vesztették életüket. A sziúknak –  más törzsekhez hasonlóan – végül fel kellett adniuk őseik földjét, ahol 1884 után megalakult az Egyesült Államok 41. tagja, Montana.