A Cardiffi Óriás felfedezése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Minden percben születik egy balek.”
(David Hannum)

1869. október 16-án, kútásás közben találták meg William Newell farmján a „Cardiffi Óriás” megkövült testét, mely több mint 3 méter magas volt, és 1356 kilogrammot nyomott. A nem mindennapi lelet felfedezésének híre számos – egymással rivalizáló – befektetőt és több ezer turistát vonzott a New York állambeli városkába, ám egy George Hull nevű dohánykereskedő vallomása nyomán csakhamar kiderült, hogy a Cardiffi Óriás valójában csak egy volt az amerikai történelem számos átverése közül.

George Hull később azt vallotta, hogy az óriás elkészítésének terve még 1868 során fogalmazódott meg benne, miután egy este ádáz vitát folytatott egy metodista lelkésszel az óriások létezéséről. A New York-i dohánykereskedő ateista volt, ám vitapartnere olyan elszántan védte a Teremtés könyvében leírt lények valódiságát, hogy Hull elhatározta, a várható anyagi haszon reményében készíttet egyet, és valódi leletként interpretálja azt. A férfi útja hamarosan egy iowai kőbányába vezetett, majd az ott kivájatott több mint 3 méter magas gipsztömbbel a chicagói Edward Burghardthoz utazott, aki Hull utasításai alapján megfaragta a Cardiffi Óriást, savakkal, tűkkel és különféle nyomdafestékekkel pedig elérte, hogy a szobor hitelesnek tűnjön.

Miután Burghardt befejezte a munkát, a csaló unokatestvére, William Newell cardiffi farmjára ment, ahol a két férfi – és Newell fia – egy sötét éjszakán elásta a gipszszobrot. Hull rokonait is szigorú titoktartásra kötelezte, és meghagyta nekik, hogy amíg nem jelentkezik, hagyják békén a földben pihenő „leletet.” A dohánykereskedő egy év után aztán arra utasította Newellt, hogy ásasson kutat a csűr mögött, így 1869. október 16-án a felbérelt földmunkások megtalálták Burghardt alkotását, amit természetesen egy őskori óriás megkövesedett maradványának hittek.

A szenzációs „lelet” híre pillanatokon belül bejárta Cardiff környékét, Newell pedig órákkal az óriás felfedezése után sátrat emeltetett a „sír” fölé, és 25 penny áráért kiállítást szervezett az odalátogatóknak. Miután a következő napokban több ezer turista érkezett a farmra, a kapzsi tulajdonos fél dollárra emelte a jegy árát, az érdeklődőket azonban a költségek ugyanúgy hidegen hagyták, mint a Yale Egyetem archeológusainak lesújtó véleménye, akik kezdettől fogva hamisítványnak nevezték az óriás maradványait.

Hull számításai tökéletesen beváltak, a tudomány és a vallás hívei között kirobbanó vita ugyanis csak növelte a cardiffi farm látogatottságát, Amerika leghíresebb kiállítása pedig hamarosan a befektetők érdeklődését is felkeltette. Mivel az ötletgazda tartott a közelgő leleplezéstől, néhány hét után elfogadta David Hannum bankár 23 000 dolláros vételi ajánlatát – ez az összeg az előállítási költségek tízszerese volt –, így a Cardiffi Óriás először Syracuse városába került, majd meghódította New Yorkot is. A nagyvárosban a szenzációs „lelet” a híres cirkusztulajdonost, Phineas Taylor Barnumot is arra ösztönözte, hogy mélyen a pénztárcájába nyúljon, Hannum azonban elutasította a vállalkozó 50 000 dolláros ajánlatát.

Barnum, aki cirkuszi karrierje során korábban sem riadt vissza a hamisítástól – lásd a „fidzsi sellők” esetét –, ekkor úgy döntött, romba dönti riválisai vállalkozását, ezért hamarosan kifaragtatta a maga Cardiffi Óriását, és kijelentette, hogy Hannum és társai csak ócska hamisítványt mutogatnak. A tömegeknek persze több sem kellett a szenzációhoz; ezentúl Barnum kiállítására özönlöttek, miközben az előbbi „lelet” tulajdonosai bírósági eljárást indítottak a cirkusztulajdonos ellen. A zűrzavar láttán Hull végül úgy döntött, véget vet a szemfényvesztésnek, ezért 1869. december 4-én töredelmesen bevallotta a sajtónak a csalást.

Így esett, hogy David Hannum, aki Barnum sikerét látva kijelentette, hogy „minden percben születnek balekok”, utóbb azzal szembesülhetett, hogy ő maga is mindvégig közéjük tartozott. A Holdon élő emberek és a fidzsi sellők után tehát Amerikát az óriásokkal is sikeresen rászedték, Hull átverését követően pedig egyre-másra kerültek elő az országban a „kővé fagyott” őskori és újkori eltűnt személyek. Az 1870 februárjában, ítélet nélkül záruló Hannum kontra Barnum-per után a Cardiffi Óriás karrierje rövid időn belül leáldozott, bár négy hónapos tündöklése is elég volt ahhoz, hogy utóbb Mark Twain és H. P. Lovecraft számára is ihletet adjon.