Horthy Miklós kormányzó születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1868. június 18-án, Kenderesen született vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, Magyarország kormányzója, a 20. század első felének meghatározó politikusa.

A köznemesi származású Horthyt szigorú apja már 8 esztendősen elküldte kenderesi birtokáról, a fiú aztán Debrecenben, Sopronban, majd a fiumei tengerészeti akadémián folytatta tanulmányait. A későbbi kormányzót 1886-ban, mint II. o. tengerészhadapródot, a Radetzky, majd a Taurus hajó parancsnokaként osztották be szolgálatra, melynek jelentős részét Konstantinápolyban töltötte. Az előnyös külsejű, négy nyelvet ismerő, és a különféle sportágakban – például vívás, tenisz – kitűnő fiatal tengerész ezen adottságai révén előkelő helyet szerzett a tisztek társaságában: tagja volt például egy Indiát, Ausztráliát és Óceániát érintő brit–osztrák–magyar expedíciónak, hazatérése után pedig Ferenc József szárnysegédjeként teljesített szolgálatot, egészen az első világháború évéig. Horthy Miklós 1901-ben feleségül vette Purgly Magdolnát, akitől később két fiú – István és Miklós – és két leánygyermeke – Magdolna, Paulette – is született.

Az első világháború során Horthy sorhajókapitányként a Habsburg, majd a Novara hadihajók parancsnoki hídján teljesített szolgálatot, utóbbi cirkálóval számos, Európa-szerte híressé váló hőstettet hajtott végre. Legnagyobb győzelmét 1917. május 15-én, az Otrantói-szorosban aratta, amikor a Novara vezetésével áttörte az antant által létesített blokádot, és elsüllyesztett 12 szövetséges hajót. IV. Károly (ur. 1916-1918) a következő évben aztán rábízta a flottaparancsnokságot, ellentengernaggyá, majd altengernaggyá léptette elő, ennek megfelelően Horthy egész életében tengerész egyenruhában reprezentálta magát. Miután 1918. október 31-én átadta a közös flottát a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság számára, az altengernagy hazatért kenderesi birtokaira.

Miután Szegeden szervezkedés indult a tanácsköztársaság ellen, a népszerű hadvezér csatlakozott az ellenforradalmi erőkhöz, és Károlyi Gyula gróf két kormányában a hadügyi tárcát szerezte meg. Miután P. Ábrahám Dezső új kabinetet alakított, Horthy – zömmel a Gömbös Gyula által szervezett alakulatokból – létrehozta a kormánytól független Nemzeti Hadsereget, majd a nyár folyamán Siófokon rendezte be főhadiszállását. A fővezér a Clark-misszióval folytatott tárgyalásokon elérte a megszálló román erők kivonását, majd az ország egyetlen jelentős hadseregének élén 1919. november 16-án bevonult Budapestre, és egy időre a belpolitika meghatározó tényezője lett. Az antant hatalmak ekkor már Horthyban látták azt a politikust, akivel – Magyarország képviseletében – megegyezhetnek a békéről, ezért a fővezér nyomására – 1919 novemberében – megalakuló Huszár-kormány meghívást kapott a párizsi békekonferenciára. Horthy helyzetét az új rendszerben az 1920. március 1-jén tartott kormányzóválasztás határozta meg, melynek révén – mint a király helyettese – egy szélesebb elnöki szerepkörnek megfelelő hatalmat kapott.

Az 1920/I. tc. értelmében Horthy kormányzó – mint a király helyettese – törvényesen is Magyarország legfőbb hadura lett, jogot szerzett a kormányfők kinevezésére, a törvények szentesítésére, követeket küldhetett, fogadhatott, és feloszlathatta az országgyűlést. Fontos leszögezni, hogy Horthy e rendezés nyomán nem szerzett diktátori hatalmat, hiszen bármilyen jelentős döntést csak a nemzetgyűlés, majd az országgyűlés beleegyezésével hozhatott meg. Igaz, a kormányzó kevesellte a neki juttatott jogokat, és szélesebb hatáskörre törekedett – miután nemesi címet nem adhatott, 1920-ban megalapította a Vitézi Rendet, majd később a Corvin-láncot; kieszközölte a felsőház 1926-os megalapítását, melynek tagjait ő nevezte ki; a második világháború idején biztosítani akarta fia, Horthy István öröklését, stb. – de majdnem negyedszázados államfői mandátuma alatt soha nem tett kísérletet a teljhatalom megszerzésére.

Kinevezése sokak számára 1920-ban csak ideiglenes megoldásnak tűnt, ám IV. Károly két visszatérési kísérletének meghiúsítása – és az 1921. novemberi trónfosztás – után nem maradt alternatíva Horthy helyettesítésére. A Habsburg-párti legitimista ellenzék természetesen a kormányzó Károly elleni fellépését hatalomvágyának tulajdonította, és a valaha letett eskü megszegésével vádolta Horthyt, ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a Habsburg uralkodó visszatérése fegyveres konfliktust is eredményezhetett volna a formálódó kisantanttal.

A kormányzó az 1921-es esztendő során kivonult a napi politikából, miközben gróf Bethlen István nevezte ki miniszterelnöknek, aki a politikai élet konszolidálásával, a gazdaság talpra állításával a Horthy-korszak fő ideológusának és agytrösztjének bizonyult, egészen a gazdasági világválságig, melynek hatására Magyarországon ismét támadásba lendültek a szélsőséges eszmék. A második világháború előtt az angolszászok felé orientálódó Horthy kiharcolt külön jogkörét elsősorban a bethleni keresztény-konzervatív kurzus erősítésére használta fel, még akkor is, ha a fasiszta Olaszország és a náci Németország szellemi terjeszkedése idején kinevezett miniszterelnökei fokozatosan jobbra tolódtak. Horthy aztán Gömbös, Darányi és Imrédy után a konzervatív Teleki Pál fegyveres semlegességi politikájában találta meg azt az utat, melytől azt remélte, hogy ellen tud majd állni a Nagynémet Birodalom követeléseinek.

A revíziós célok támogatásával és villámgyors nyugat-európai győzelmeivel azonban Németország olyan nyomást fejtett ki hazánkra, mely 1941 áprilisára összeroppantotta ennek az elgondolásnak a képviselőit: a Jugoszlávia elleni hadjárat válaszútja előtt Teleki Pál öngyilkos lett, Horthy pedig – mint legfőbb hadúr – a konzervatív politikus elvesztése után sokkal inkább hallgatott a német sikereket csodáló vezérkarra, mint a biztos vesztesnek tűnő angolszász orientáció híveire. Bárdossy László miniszterelnök mellett a kormányzót is felelősség terhelte ama hibás politikai döntésért, mely Magyarország hadba lépését eredményezte a Szovjetunióval szemben. Az 1941. június 27-én bekövetkezett támadás végső soron tragikus következményekkel járt. Magyarország 1942–43 telén, a Don-kanyarban elvesztette legütőképesebb hadseregét, ezzel együtt reményét arra nézve, hogy a háború végét – miként Teleki Pál akarta – ereje teljében érje majd meg.

Horthy nézetei az 1943-as fordulat után változtak döntően, bár már közeli bizalmasa, Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezésétől fogva biztosítani akart magának némi mozgásteret a németek ellenében. Ugyan Horthynak is szerepe volt abban, hogy Magyarország beállt a háborús Németország támogatói mögé, ő maga sohasem szimpatizált a náci ideológiával. A kormányzó – a Monarchiában felnőtt konzervatívként – lenézte az általa izgága bajkeverőnek tartott Hitlert, és mélységes ellenszenvvel viseltetett aziránt,hogy a németek a magukéhoz hasonlóvá akarták alakítani Magyarország berendezkedését.

Horthy egyértelműen a szélsőjobb visszaszorítására törekedett, és egészen az 1944-es megszállásig ellenállt a magyarországi zsidóság deportálását követelő hangoknak is. Kállay Miklós személyében olyan segítőtársat talált, akivel a „hintapolitika” révén egyensúlyt tudott biztosítani a nácik támogatása és az 1943-tól meginduló nyugati béketapogatózások között. Horthy – aki a másik szélsőséget, a Sztálin révén fenyegető szovjet bolsevizmust is gyűlölte – azzal az illúzióval kezdte meg a tárgyalásokat az angolszász hatalmakkal, hogy ők megvédik majd Magyarországot a sztálini befolyástól, s ezért az ígéretért akár az 1937-es határok visszaállítására, a revíziós eredmények feláldozására is hajlandónak mutatkozott. A nyugati szövetségesek készségesen támogatták Horthyt eme tévhitében az 1943-as teheráni konferencia után is, amikor biztossá vált, hogy győzelmük kivívása után Magyarország a szovjet érdekszférába kerül.

Természetesen Hitler – titkosszolgálata révén – tisztában volt a magyar törekvésekkel, és amikor úgy vélte, hogy a szervezkedés veszélyezteti a visszavonuló keleti front stabilitását, megszállta Magyarországot. A Klessheimbe rendelt, megalázott kormányzó tehetetlenül nézte, ahogy 1944. március 19-én Veesenmayer teljhatalmú biztos vezetésével a németek uralmuk alá hajtják az országot. Horthy a helyén maradt, s kinevezte Sztójay Döme volt berlini nagykövetet miniszterelnöknek, akinek kormánya hajlandó volt a náci követelések megvalósítására: bevezették a cenzúrát, elhallgattatták a németellenes hangokat, Adolf Eichmann vezetésével pedig megkezdték a zsidóság gettósítását és elhurcolását a náci haláltáborokba. A kormányzó aztán 1944 nyarán, a hadsereg németellenes érzelmű tisztjeire támaszkodva, lassan új erőre kapott, aminek július 6-án a budapesti zsidók deportálásának leállításával egyértelmű tanújelét adta. Miután 1944. augusztus 23-án Románia váratlanul kiugrott a háborúból, Horthy kihasználta a németek soraiban támadt zűrzavart, leváltotta Sztójayt, és megbízható emberét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek, akinek hathatós támogatásával előkészítette a magyar kiugrást.

Az 1944. október 15-én zajló kiugrási kísérlet végül a hadsereg németbarát tisztjeinek ellenállása és a náci titkosszolgálat beavatkozása miatt teljes kudarcba fulladt. A nap folyamán a nácik elrabolták Bakay Szilárd budapesti hadtestparancsnokot, valamint ifjabb Horthy Miklóst, s egyetlen megmaradt gyermeke életével sikeresen zsarolták a megtört kormányzót, elérve a hungarista Szálasi Ferenc miniszterelnöki kinevezését. Ezt követően Hitler már nem adott újabb esélyt az idős tengernagy számára: Horthyt családjával együtt a bajorországi Hirschberg kastélyába szállították, ahol 1945 májusáig tartották őrizetben. Az amerikai hadifogságba kerülő kormányzót később a nürnbergi perben tanúként hallgatták ki – még Sztálin sem ragaszkodott vád alá helyezéséhez – miközben a nyugati szövetségesek elutasították a magyar népbíróság és Tito jugoszláv vezető kiadatási kérelmét is. Horthy a per után Bajorországban, majd – egy amerikai alapítvány támogatásának köszönhetően – a salazari Portugáliában élt, itt fejezte be 1952-ben híres emlékiratait is. Magyarország legutolsó kormányzója, a 20. század egyik meghatározó politikusa öt évvel később Estoril városában hunyt el. Sírja Kenderesen található, ahol a rendszerváltás után, 1993-ban helyezték végső nyugalomra.