Horthy Miklós kormányzó születése

Szerző: Tarján M. Tamás

1868. június 18-án, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen, ötödik gyermekként született vitéz nagybányai Horthy Miklós altengernagy, Magyarország kormányzója, az 1920–1944 közti negyedszázad meghatározó politikusa.

A köznemesi származású Horthyt szigorú apja már 8 esztendősen elküldte kenderesi birtokáról, a fiú aztán Debrecenben, Sopronban, majd a fiumei tengerészeti akadémián folytatta tanulmányait. A későbbi kormányzót 1886-ban, mint II. o. tengerészhadapródot, a Radetzky, majd a Taurus hajó parancsnokaként osztották be szolgálatra, melynek jelentős részét Konstantinápolyban töltötte. Az előnyös külsejű, négy nyelvet ismerő, és a különféle sportágakban – például vívás, tenisz – kitűnő fiatal tengerész ezen adottságai révén előkelő helyet szerzett a tisztek társaságában: tagja volt például egy Indiát, Ausztráliát és Óceániát érintő brit–osztrák–magyar expedíciónak, hazatérése után pedig Ferenc József szárnysegédjeként teljesített szolgálatot, egészen az első világháborúig. Horthy Miklós 1901. július 22-én feleségül vette Purgly Magdolnát, akitől később két fiú – István és Miklós – és két leánygyermeke – Magdolna, Paulette – is született.

A világháború kitörésekor Horthyt visszarendelték a flottához, ahol sorhajókapitányként a Habsburg, majd a Novara hadihajók parancsnoki hídján teljesített szolgálatot. 1915 májusában a Novara gyorscirkáló parancsnokaként egy teherhajónak álcázott német tengeralattjárót vontatott szövetéges vizekre, amiért magas osztrák-magyar és német katonai kitüntetésekben részesült.

Az Adriai tengeren az otrantói szorosban az antant által 1915 őszén az Otrantói-szorosban kiépített tengerzár olasz hadihajói ellen 1917. május 14-én Horthy parancsnoksága alatt a Novara és két gyorscirkáló, valamint két magyar torpedóromboló indult. Május 15-én a hajnali órákban a Novara vezetésével áttörte az antant-blokádot, és elsüllyesztett 12 szövetséges hajót. IV. Károly (ur. 1916-1918) a következő évben aztán rábízta a flottaparancsnokságot, ellentengernaggyá, majd altengernaggyá léptette elő, ennek megfelelően Horthy egész életében tengerész egyenruhában reprezentálta magát. Miután 1918. október 31-én átadta a közös flottát a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság számára, az altengernagy hazatért kenderesi birtokaira. 

A tanácsköztársaság ellen fellépő Károlyi Gyula vezette szegedi kormányban Horthy májusban elfogadta a hadügyminiszteri posztját. 1919. június 6-án miniszteri rendeletében „a vörösterror leküzdésére, valamint a törvényes rend és biztonság helyreállítása céljából – Magyar Nemzeti Hadsereg – felállítását rendelte el”. P. Ábrahám Dezső új kormánya idején  a főként Gömbös Gyula által szervezett katonai alakulatokból elkezdte felépíteni a kormánytól független Nemzeti Hadsereget. A hadügyminiszteri posztjáról 1919. július 12-én megvált Horthy Miklós a Nemzeti Hadsereg fővezéreként irányította a csapatok mozgását. Az antanthatalmak engedélyével 1919 augusztusában átvonulhatott a Dunántúnakl a román hadsereg által el nem foglalt déli-délnyugati részére és Siófokon berendezte a főhadiszállását. Fokozatosan a Nemzeti Hadsereg vált az ország tényleges haderejévé, amelynek látszám a kényszersprzásoknak köszönhetően  1919 őszén már elérte a 30 ezer főt.  

A Budapestre érkező antant-misszió vezetője, George Russel Clerk brit diplomata november 5-i budapesti tárgyalásaira az egyetlen ütőképes magyar hadsereg vezetőjeként  Horthy Miklós meghívást kapott. Ekkor született döntés arról, hogy általános választásokat fognak tartani Magyarországon, addig pedig koalíciós kormány alakul. Az antant utasítására a románok elkezdték visszavonulásukat a megszállt magyarországi területekről. Budapestet november 14-én ürítették ki. Két nappal később a Nemzeti Hadsereg alakulatainak élén Horthy Miklós 1919. november 16-án bevonult Budapestre. Az antant hatalmak ekkor már Horthyban látták azt a politikust, akivel – Magyarország képviseletében – megegyezhetnek a békéről. Az 1919 novemberében megalakult Huszár-kormány meghívást kapott a párizsi békekonferenciára. Horthy helyzetét az új rendszerben az 1920. március 1-jén tartott kormányzóválasztás határozta meg, melynek révén – mint a király helyettese – egy szélesebb elnöki szerepkörnek megfelelő hatalmat kapott. 

Az 1920. évi I. tc. értelmében Horthy kormányzó – mint a király helyettese – törvényesen is Magyarország legfőbb hadura lett, jogot szerzett a kormányfők kinevezésére, a törvények szentesítésére, követeket küldhetett, fogadhatott, és feloszlathatta az országgyűlést. Fontos leszögezni, hogy Horthy a törvényi rendezés nyomán nem szerzett diktátori hatalmat, hiszen bármilyen jelentős döntést csak a nemzetgyűlés, majd az országgyűlés beleegyezésével hozhatott meg. Igaz, a kormányzó kevesellte a neki juttatott jogokat, és szélesebb hatáskörre törekedett. Így például – miután nemesi címet nem adhatott – 1920-ban megalapította a Vitézi Rendet, majd később a Corvin-láncot. Kieszközölte a felsőház 1926-os megalapítását, melynek tagjait ő nevezte ki; a második világháború idején biztosítani akarta fia, Horthy István öröklését, stb. 1920 március 1. és 1944 október 15. közötti kormányzói tisztségében soha nem tett kísérletet a teljhatalom megszerzésére. 

Kinevezése sokak számára 1920-ban csak ideiglenes megoldásnak tűnt, ám IV. Károly két visszatérési kísérletének meghiúsítása – és az 1921. novemberi trónfosztás – után nem maradt más alternatíva Horthy helyettesítésére. A Habsburg-párti legitimista ellenzék természetesen a kormányzó Károly király elleni fellépését hatalomvágyának tulajdonította, és a valaha letett eskü megszegésével vádolta Horthyt. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy a Habsburg uralkodó visszatérése fegyveres konfliktust is eredményezhetett volna a formálódó kisantanttal. 

A kormányzó azt követően, hogy 1921-ben gróf Bethlen Istvánt nevezte ki miniszterelnöknek, fokozatosan kivonult a napi politikából. Bethlen a politikai élet konszolidálásával, a gazdaság talpra állításával a Horthy-korszak fő ideológusának és agytrösztjének bizonyult. Ez a helyzet egészen a gazdasági világválságig tartott, melynek hatására Magyarországon ismét támadásba lendültek a szélsőséges eszmék. A második világháború előtt az angolszászok felé orientálódó Horthy jogköreit elsősorban a bethleni keresztény-konzervatív kurzus erősítésére használta fel. Még akkor is, ha a fasiszta Olaszország és a náci Németország szellemi terjeszkedése idején az általa kinevezett miniszterelnökök fokozatosan jobbra tolódtak. Horthy aztán Gömbös, Darányi és Imrédy után a konzervatív Teleki Pál fegyveres semlegességi politikájában találta meg azt az utat, melytől azt remélte, hogy ellen tud majd állni a Német Birodalom követeléseinek. 

A revíziós célok támogatásával és villámgyors nyugat-európai győzelmeivel azonban Németország olyan nyomást fejtett ki hazánkra, amely 1941 áprilisára összeroppantotta ennek az elgondolásnak a képviselőit: a Jugoszlávia elleni hadjárat válaszútja előtt Teleki Pál öngyilkos lett, Horthy pedig – mint legfőbb hadúr – Teleki elvesztése után sokkal inkább hallgatott a német sikereket csodáló vezérkarra, mint az akkor sokak által vesztesnek tartott angolszász orientáció híveire. Bárdossy László miniszterelnök mellett a kormányzót is felelősség terhelte azért a hibás politikai döntésért, mely Magyarország hadba lépését eredményezte a Szovjetunióval szemben. Az 1941. június 27-én bekövetkezett támadás végső soron tragikus következményekkel járt. Magyarország 1942–43 telén, a Don-kanyarban elvesztette legütőképesebb hadseregét, ezzel együtt reményét arra nézve, hogy a háború végét – miként Teleki Pál akarta – ereje teljében érje majd meg. 

Horthy nézetei az 1943-as fordulat után változtak döntően, jóllehet közeli bizalmasa, Kállay Miklós miniszterelnöki kinevezésével továbbra is biztosítani akart magának némi mozgásteret a németek ellenében. Ugyan Horthynak is szerepe volt abban, hogy Magyarország beállt a háborús Németország támogatói mögé, ő maga sohasem szimpatizált a náci ideológiával. A kormányzó – a Monarchiában felnőtt konzervatív politikusként – lenézte az általa izgága bajkeverőnek tartott Hitlert, és mélységes ellenszenvvel viseltetett aziránt, hogy a németek a magukéhoz hasonlóvá akarták alakítani Magyarország berendezkedését. 

Horthy egyértelműen a szélsőjobb visszaszorítására törekedett, és egészen az 1944-es megszállásig ellenállt a magyarországi zsidóság deportálását követelő hangoknak is. Kállay Miklós személyében olyan segítőtársat talált, akivel a „hintapolitika” révén egyensúlyt tudott biztosítani a nácik támogatása és az 1943-tól meginduló nyugati béketapogatózások között. Horthy – aki a másik szélsőséget, a Sztálin révén fenyegető szovjet bolsevizmust is gyűlölte – azzal az illúzióval kezdte meg a tárgyalásokat az angolszász hatalmakkal, hogy ők megvédik majd Magyarországot a sztálini befolyástól, s ezért az ígéretért akár az 1937-es határok visszaállítására, a revíziós eredmények feláldozására is hajlandónak mutatkozott. A nyugati szövetségesek többször megerősítették Horthyt ebben a tévhitében az 1943-as teheráni konferencia után is, amikor biztossá vált, hogy a szövetségesek győzelme után Magyarország a szovjet érdekszférába kerül. 

Természetesen Hitler – titkosszolgálata révén – tisztában volt a magyar törekvésekkel, és amikor úgy vélte, hogy a szervezkedés veszélyezteti a visszavonuló keleti front stabilitását, megszállta Magyarországot. A Klessheimbe rendelt, megalázott kormányzó tehetetlenül nézte, ahogy 1944. március 19-én Veesenmayer teljhatalmú biztos vezetésével a németek uralmuk alá hajtják az országot. Horthy a helyén maradt, s kinevezte Sztójay Döme volt berlini nagykövetet miniszterelnöknek, akinek kormánya hajlandó volt a náci követelések megvalósítására: bevezették a cenzúrát, elhallgattatták a németellenes hangokat, Adolf Eichmann irányításával  pedig megkezdték a vidéki magyar zsidóság gettósítását és elhurcolását a náci haláltáborokba. A kormányzó aztán 1944 nyarán, a hadsereg németellenes érzelmű tisztjeire támaszkodva, lassan új erőre kapott. Ennek július 6-án a budapesti zsidók deportálásának leállításával egyértelmű tanújelét adta. Miután 1944. augusztus 23-án Románia kiugrott a háborúból, Horthy kihasználta a németek soraiban támadt zűrzavart. Leváltotta Sztójayt, és saját megbízható emberét, Lakatos Géza vezérezredest nevezte ki miniszterelnöknek, akinek hathatós támogatásával előkészítette a magyar kiugrást. 

Az 1944. október 15-én zajló kiugrási kísérlet végül a hadsereg németbarát tisztjeinek ellenállása és a náci titkosszolgálat beavatkozása miatt teljes kudarcba fulladt. A nap folyamán a nácik elrabolták Bakay Szilárd budapesti hadtestparancsnokot, valamint ifjabb Horthy Miklóst. Egyetlen megmaradt gyermeke életével a németel sikeresen zsarolták a megtört kormányzót. Október 16-án este 8 óra körül a kormányzó aláírta lemondását, egyben Szálasi megbízását a miniszterelnöki teendőkkel. Horthy –amint azt  utólag emlékirataiban kifejtette – a német és a nyilas erőszakra való tekintettel érvénytelennek tekintette Szálasi megbízását. Ez azonban már nem változtatott a lényegen: a németek által támogatott nyilas hatalomátvétel Budapesten 16-án, s hamarosan Magyarországon is befejezett ténnyé vált. Horthyt családjával együtt a bajorországi Hirschberg kastélyába szállították, ahol 1945 májusáig tartották őrizetben. 

Az amerikai hadifogságba kerülő kormányzót később a nürnbergi perben tanúként hallgatták ki – még Sztálin sem ragaszkodott vád alá helyezéséhez – miközben a nyugati szövetségesek elutasították a magyar népbíróság és Tito jugoszláv vezető kiadatási kérelmét is. Horthy a per után Bajorországban, majd – egy amerikai alapítvány támogatásának köszönhetően – a salazari Portugáliában élt, s ott fejezte be 1952-ben híres emlékiratait is. Magyarország legutolsó kormányzója, a 20. század egyik meghatározó politikusa öt évvel később Estoril városában hunyt el. Sírja Kenderesen található, ahol a rendszerváltás után, 1993-ban helyezték végső nyugalomra.