Ferenc József Andrássy Gyula grófot nevezi ki miniszterelnöknek

Szerző: Tarján M. Tamás

1867. február 17-én nevezte ki Ferenc József (ur. 1848-1916) – akkor még csak császár – gróf Andrássy Gyulát Magyarország miniszterelnökének, amivel a hosszú évek óta tartó kiegyezési folyamat végső szakaszába lépett.

Az 1848-49-es szabadságharc leverését Bécs arra próbálta meg felhasználni, hogy a különállását addig sikeresen megtartó Magyarországot betagolja egy centralizált Habsburg Birodalomba. A Haynau rémuralmát követő Bach-korszak ennek a központosításnak egy erőszakosabb kísérlete volt, az 1859-es osztrák-piemonti háború azonban világosan megmutatta, hogy a bécsi neoabszolutizmus oly sok energiát emészt fel, hogy a Habsburg nagyhatalmi státust is kockára teszi. Miután Ferenc József ezt belátta, menesztette Alexander Bach belügyminisztert, majd az 1860-as októberi diplomával és a következő évi februári pátenssel megpróbálta rávenni a magyarokat arra, hogy támogassanak egy alkotmányos keretek között működő, ám hasonlóan összbirodalmi elképzelést.

A császár természetesen ismét kudarcot vallott, ám az mindenképpen biztató jelnek tűnt, hogy az 1861-es országgyűlés politikai küzdelmeiben a mérsékeltebb, Deák Ferenc vezette Felirati Párt mutatott fölényt a Teleki László-féle Határozati Párttal szemben, mely – nevéből eredően – még csak hipotetikusan sem volt hajlandó elfogadni Ferenc József királyságát. Az 1861. évi kísérlet kudarcát ismét a belügyminiszter, ezúttal Anton Schmerling – a Bach-rendszerhez képest jóval enyhébb – kormányzása követte, ez a négyéves időszak azonban a provizórium nevet kapta, amit nem csak azzal magyarázhatunk, hogy utólag egy ideiglenes állapotnak bizonyult, hanem azzal is, hogy eleve annak szánták.

A magyarokkal való kiegyezés gondolata a színfalak mögött az 1860-as évek eleje óta napirenden volt, Dessewffy Emil konzervatív politikus például már ekkor papírra vetette azt a kompromisszumtervet, ami 1867-ben megvalósult. A tárgyalások 1865-ben, Deák Ferenc Húsvéti cikkének megjelenése után léphettek új szakaszba, mivel ez az írás nem csak azt jelezte, hogy a kompromisszumképesnek tartott és az osztrák liberálisok körében igen népszerű politikus visszatért a közéletbe, hanem a nyílt egyezkedésnek is megágyazott. Kevéssé ismert, de 1865-től ismét ülésezett a magyar országgyűlés, ahol Deák pártjának kényelmes többsége ugyancsak a kiegyezés esélyeit növelte.

A dualista rendszer kialakításának következő fontos állomása az 1866-os porosz-osztrák–olasz háború, a Königgrätz mellett elszenvedett vereség és Velence elvesztése volt, aminek következtében Ferenc József újra megbizonyosodott arról, hogy Ausztria nem őrizheti meg nagyhatalmi pozícióját a magyarokkal való kiegyezés nélkül. Friedrich Ferdinand von Beust, az 1866 végén kinevezett új külügyminiszter is erre a lépésre buzdította az uralkodót, aki 1867. február 17-én Andrássy Gyula gróf, a „szép akasztott férfi” személyében felelős magyar miniszterelnököt nevezett ki.

Andrássy bécsi „beceneve” onnan eredt, hogy az 1848-49-es szabadságharc idején honvédtisztként, majd diplomataként tevékenykedő fiatal arisztokratát 1851-ben, távollétében Haynau halálra ítélte. Az emigráns politikus 1857-ben tért vissza Magyarországra, és hamarosan Deák Ferenc egyik legtehetségesebb segítőtársa lett, így a kiegyezési tárgyalásokon, később pedig a dualista rendszert megalapozó 1867. évi XII. törvénycikk megszövegezésében is főszerepet vállalt. Andrássy Gyula tökéletesen alkalmasnak bizonyult a neki szánt történelmi szerepre, amit – véleményem szerint – leginkább az bizonyít, hogy 1869–79 között Ferenc József őrá bízta az Osztrák–Magyar Monarchia külügyeinek intézését.

Odáig azonban még igen hosszú út vezetett: ennek legelején, az 1867/XII. törvénycikk elfogadása után megszületett a dualista államberendezkedés, mely a közös hadügyön és külügyön, illetve az ezeket finanszírozó pénzügyön kívül szuverenitást biztosított Magyarországnak, a kiadások paritásos rendezése mellett – ami az osztrák államadósság egy részének átvállalásával is együtt járt – pedig hatalmas összefüggő piacot teremtett hazánk számára. Az 1867. június 8-i budai koronázással megpecsételt kiegyezés Andrássy Gyulának is hála olyan kedvező környezetet biztosított, ahol Magyarország a következő fél évszázadban páratlan fejlődést tudott felmutatni, és esélyt nyert Nyugat-Európához való felzárkózásra.