Széchenyi István öngyilkosságot követ el Döblingben

Szerző: Tarján M. Tamás

1860. április 8-án vetett véget életének gróf Széchenyi István reformkori politikus, az 1848-as Batthyány-kormány közlekedés- és közmunkaügyi minisztere.

A Kossuth Lajos által legnagyobb magyarnak nevezett Széchenyi 1848 őszétől tartózkodott a döblingi szanatóriumban, miután augusztusban idegösszeomlás érte, és szeptember elején Esztergomban öngyilkosságot kísérelt meg, a hajóhídról a Dunába ugorva. A gróf összeomlásának hátterében régi félelme, a Kossuthtal folytatott politikai vita lényege állt: Széchenyi rendkívül óvatos reformer volt, aki minden haladó gondolata mellett fontosnak tartotta, hogy biztosítása lojalitását az udvar iránt, jó viszonyt ápolt például Metternich herceggel, birodalmi kancellárral is. Kelet népe című, 1841-ben írt művében Széchenyi bírálattal illette Kossuth Lajost, türelmetlenségét, forradalmi hangvételű követeléseit kifogásolva. A gróf már ekkor rettegett attól, hogy Kossuth politikája egy udvarellenes felkeléshez és vérontáshoz vezet, ami kudarccal és a reformok ügyének bukásával járna.

Széchenyi mégis pozitívan fogadta a március 15-i pesti forradalmat, két nappal később írt levelében a zseniális jelzővel magasztalta fel Kossuthot. A Lánchíd egyik építtetőjeként, a magyar infrastruktúra fejlesztésének szakértőjeként Széchenyi István szerepet vállalt a március 23-án felálló Batthyány-kormányban, mint közlekedés- és munkaügyi miniszter, a márciusi euforikus légkör azonban hamar eltűnt. A köztudottan udvarhű gróf kinevezését radikális politikai ellenfelei hevesen bírálták, Kossuthtal való ellentéte kiújult, öt hónapos miniszterségét állandó tépelődés között töltötte. Széchenyi a bécsi udvarral kialakuló, fegyveres harc felé mutató konfliktust Kossuth Lajos és – miniszterként – önmaga hibájának tartotta, a nemzethalál rémképétől való rettegés és állandó önmarcangolás pedig teljesen felemésztette egészségét.

1848. szeptember 4-én végül lemondott, orvosa, Balogh Pál kíséretében a Bécs közelében fekvő Döblingbe ment, mely út során megpróbált véget vetni életének. A szanatóriumban töltötte életének hátralévő tizenkét évét, a döblingi nyugodt környezet valóban jót tett egészségének: állapota nemsokára javulásnak indult, kézbe vette nagycenki uradalmának irányítását, visszatért irodalmi munkásságához is. A grófot a szabadságharc leverése után számos magyar politikus és publicista kereste meg levélben és személyesen is, politikai útmutatást kérve Széchenyitől, rendszeres látogatói közé tartozott például jó barátja, Jósika Sámuel báró, Hollán Ernő és Kecskeméthy Aurél is. Széchenyi maga sem értett egyet az Alexander Bach báró nevével fémjelzett neoabszolutista rendszerrel, és miután 1857-ben egy, a magyar panaszokat meghazudtoló, félrevezető írás jelent meg Rückblick címmel, a gróf megírta leleplező politikai röpiratát, Ein Blick néven. Műve Rónay Jácint közvetítésével 1859-ben jelent meg Londonban, nevetségessé téve a Bach-rendszer politikáját, közvetetten hozzájárult annak bukásához is.

Az Ein Blick következményeként Széchenyinél 1860 márciusában házkutatást tartottak, elkobozták írásait, őt magát pedig börtönbüntetéssel fenyegették meg. Az idős és beteg gróf állapota a sűrű zaklatások után rohamosan romlott, fogságtól és orgyilkosoktól tartott. Végül 1860. április 8-án hajnalban maga ellen fordította pisztolyát, másodszorra már sikeres öngyilkosságot hajtva végre. Széchenyi halálának hírére a Magyar Tudományos Akadémia gyásznapot tartott, Arany János verset írt tiszteletére, emlékére később számos város szobrot állított. A Kossuth Lajos által „legnagyobb magyarnak” nevezett politikust nagycenki kastélyának kápolnájában temették el, sírja ma is ott található.