Sir Arthur Conan Doyle születése

Szerző: Tarján M. Tamás

„Az elmém lázad a tespedés ellen. Adjatok problémákat, adjatok munkát, adjátok nekem a leghomályosabb titkosírást, vagy a legbonyolultabb analízist, és a saját atmoszférámba kerülök. De irtózom a létezés tompa rutinjától.”
(Sir Arthur Conan Doyle)

1859. május 22-én született Arthur Conan Doyle, a bűnügyi regény műfajának „atyja”, a 19. századi szórakoztató irodalom egyik meghatározó alakja, aki többek között Sherlock Holmes és Challenger professzor figurájának megalkotásával tette halhatatlanná nevét.

Doyle a skóciai Edinburgh városában látta meg a napvilágot az ír felmenőkkel rendelkező – de már Angliában megszülető – Charles Altamont Doyle és az ír Mary Foley fiaként. A későbbi világhírű író édesapja alkoholproblémái miatt súlyos nyomorban töltötte gyermekkorát, gazdag rokonai támogatásával azonban 1868-ban a stonyhursti jezsuita kollégiumba került. Annak ellenére, hogy egészen 17 esztendős koráig a rend felügyelete alatt – Stonyhurstben, majd egy évig az ausztriai Feldkirchben – nevelkedett, felnőttként elhagyta a katolikus hitet, és szabadgondolkodónak vallotta magát. Középiskolai tanulmányai befejezése után a fiatalember Edinburgh nívós egyetemére került, ahol az orvostudománynak szentelte idejét.

Jóllehet, Arthur Conan Doyle elsősorban íróként maradt meg az utókor emlékezetében, meg kell említenünk, hogy az a sokszínűség, amit irodalmi munkássága mutat, az élet minden területén jellemző volt rá. Sherlock Holmes figurájának megteremtője első jelentős publikációjában – 1879 szeptemberében – a sárga jázmin mérgező hatásáról értekezett a British Medical Journal hasábjain, a szifiliszes gerincvelő-sorvadásról írt doktori disszertációja pedig szintén komoly elismerést hozott számára. Doyle 1890-ben Bécsben ismét „iskolapadba” ült, hogy a szemészet terén is gyarapítsa orvosi ismereteit, kivételes tudását azonban a későbbiekben ritkán kamatoztatta a gyakorlatban: bár az 1880-as években Southsea városában, majd 1890 után Londonban is rendelőt nyitott, írói szenvedélye mindkét alkalommal háttérbe szorította a praktizálást. Doyle – regényhőseihez hasonlóan – gyógyítói tudását főként arra használta fel, hogy kalandokat keressen, amit ékesen bizonyít, hogy hivatását az 1880-as években a Hope of Peterhead nevű bálnavadász hajón, a Nyugat-Afrika partjainál szolgálatot teljesítő SS Mayumba fedélzetén, illetőleg később a búr háborúban (1899-1902) gyakorolta. A kalandvágyó orvos úti élményei utóbb számos novellához szolgáltattak inspirációt.

Arthur Conan Doyle írói karrierjének kezdete egybeesik azzal az időponttal, amikor első tudományos publikációja megjelent. Bár a fiatalember korábban sikertelenül próbálta kiadatni A Goresthorpe-i kísértetjárta major című novelláját, 1879 szeptemberében a Chambers's Edinburgh Journal felajánlotta egy másik rövid történet, A Sasassa-völgy rejtélyének közlését, mely mérsékelt sikert aratott. Doyle a következő esztendőkben több, a saját élményeiből is merítő kalandnovellát is megjelentetett – pl. Barátom a gyilkos, A Pole-star kapitánya, J. Habakuk Jephson vallomása –, a valódi hírnevet azonban 1887-ben kiadott regénye, A bíborvörös dolgozószoba hozta el számára. Ebben a műben jelent meg először a mesterdetektív, Sherlock Holmes alakja, akit Doyle nagyrészt egyetemi tanáráról, Joseph Bellről mintázott meg.

A szenzációs siker – ami potom 25 fontos jogdíj fejében a Ward Lock&Co. könyvkiadót gazdagította – a férfit egy újabb Holmes-regény megírására ösztönözte, mely 1890-ben, A négyek jele címmel került a könyvesboltok polcára. A népszerűség miatt ezt a művet még számos novella követte a detektív főszereplésével, melyek valósággal egybeforrasztották Arthur Conan Doyle és Sherlock Holmes nevét, pedig a férfi már pályájának eme szakaszában is igyekezett minél több műfajban kiemelkedőt alkotni. Doyle-t a kalandos históriák mellett a történelem is vonzotta, sőt, idővel a líra és – James Matthew Barrie-vel társulva – az opera műfajában is kipróbálta magát.

A Baker Street 221B alatt élő detektív kalandjainak sikere ugyanakkor sok szempontból elhomályosította az író sokoldalú tehetségét, amely tény megpecsételte Sherlock Holmes sorsát. Arthur Conan Doyle 1893 decemberében, Az utolsó eset című novellában – melynek végén Holmes főellenségét, Moriarty professzort a Reichenbach-vízesés mélyére rántotta – „meggyilkolta” legnépszerűbb karakterét, amivel hatalmas felháborodást váltott ki rajongói körében. Az angol olvasóközönség kitartó kérlelésének köszönhetően Doyle nyolc évvel később, A Sátán kutyája című regényben „feltámasztotta” a legendás detektívet, bár e mű cselekménye tíz évvel a Reichenbach-vízesésnél történt események előtt játszódott. 1903-ban, a Sherlock Holmes visszatér című novellagyűjteményben aztán az író „visszahozta” leghíresebb karakterét a Reichenbach-vízesésből, és haláláig még két másik kötettel, valamint A félelem völgye című regénnyel szőtte tovább a Sherlock-eposzt. Doyle időközben – az 1910-es évek elején – Az elveszett világgal megteremtette másik legendás hősét, Challenger professzort, akinek kalandjai már inkább a modern science-fiction regények hangulatához hasonlíthatóak.

Írói és – alkalmi – gyógyítói tevékenysége mellett Arthur Conan Doyle a századfordulótól a szigetországi közéletben is aktivizálta magát az unionisták és a liberális párt oldalán. A búr háború idején kiadott röpiratában igyekezett pozitív színben feltüntetni a brit fellépést – és később egy regényt is írt afrikai élményeiről –, 1909-ben pedig a Kongói Szabadállamban zajló kegyetlenkedések ellen szólalt fel egy pamfletjében. Doyle 1902-ben lovagi címet kapott VII. Edwardtól (ur. 1901-1910), és az első világháború megpróbáltatásai közepette is lojális maradt a londoni kormányhoz, ugyanakkor a polgári életben gyakran bírálta a bevándorlókkal szemben elkövetett túlkapásokat és igazságtalanságokat.

A „nagy háború” befejezése új korszakot nyitott az akkor már világhírű író életében: miután fia, Kingsley tüdőgyulladásban életét vesztette a küzdelem végnapjaiban, Doyle mély depresszióba süllyedt, és a spiritualizmusban keresett menedéket, ami kései írásaira – pl. A köd birodalma (1926), vagy A tündérek eljövetele (1921) – is rányomta bélyegét. A természetfeletti hajszolása közben az író barátságot kötött a neves illuzionistával, Harry Houdinivel, ám miután belátta, hogy világnézetüket áthatolhatatlan szakadék választja el, eltávolodtak egymástól; ezzel egy időben Doyle Joseph McCabe-bel is vitába keveredett, aki – Houdinihez hasonlóan – a spiritualisták „bizonyítékait” közönséges csalásnak nyilvánította.

Sir Arthur Conan Doyle 1930 februárjában, szívrohamban hunyt el crowborough-i otthonában. A kiváló írót először háza kertjében, majd 1955-ben – második felesége kérésére – a minsteadi temetőben helyezték végső nyugalomra.