„A láthatatlan halál”
21 perc olvasásA solferinói csata
Szerző: Tarján M. Tamás
„Csupán egyszerű átutazó voltam, nem vettem részt ebben a nagy konfliktusban; de az én ritka kiváltságom volt, jóllehet, szokatlan körülmények között, hogy szemtanúja legyek az eseményeknek…” (Henry Dunant: Solferinói emlék)
1859. június 24-én ütköztek meg III. Napóleon francia császár (ur. 1852-1870) és II. Viktor Emánuel piemonti király (ur. 1849-1878) egyesült hadai I. Ferenc József osztrák császár (ur. 1848-1916) seregével Solferino mellett. A véres csata a szövetséges erők diadalával végződött, ami döntő befolyást gyakorolt a három koronás fő háborújára, illetőleg az olasz egységtörekvésekre.
Az 1848–49 során elszenvedett kudarcokból II. Viktor Emánuel és miniszterelnöke, Camillo Benso di Cavour azt a tanulságot vonta le, hogy a Szárd-Piemonti Királyság önmagában nem rendelkezik elegendő erővel Itália egyesítéséhez, és a félsziget északkeleti területeit – Venetót és Lombardiát – uraló Ausztriával szemben nagyhatalmi segítségre szorul. Ez a támogatói szerep egyértelműen a Habsburg Birodalom hagyományos kontinentális riválisára, Franciaországra „várt”, melynek ambiciózus uralkodóját, III. Napóleont Piemont a krími háborúban (1853-56) való részvétellel tudta „lekenyerezni.” Mint ismeretes, Ausztria távol maradt ettől a konfliktustól, amivel komoly mértékben megrendítette reputációját, Cavourék terveinek megvalósítását azonban nem csak a hatalmi politika fejleményei segítették.
Paradox módon az is Piemont támogatására sarkallta III. Napóleont, hogy egy olasz nacionalista, Felice Orsini Július januárjában merényletet kísérelt meg ellene, a támadás ugyanis meggyőzte a császárt arról, hogy Itália stabilitása Franciaország számára is biztonságpolitikai kérdést jelent. Ennek eredményeként Július júliusában a lotaringiai Plombiéres-les-Bains fürdővárosban III. Napóleon és Cavour titkos szerződést írt alá, melyben a francia uralkodó – Nizzáért és Savoyáért cserében – elismerte II. Viktor Emánuel észak-itáliai területi igényeit, és védelmet ígért Piemontnak egy osztrák támadás esetére. A torinói kormánynak így egyetlen feladata már csak a konfliktus kiprovokálása maradt, amit változatos eszközökkel – például a ’48-as forradalmár Giuseppe Mazzini hazahívásával, vagy Garibaldi hegyivadász alakulatának felállításával – 1859 áprilisára sikeresen végre is hajtott.
Amikor április 29-én a
Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!
Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashata Rubicon Online-on.