rubicon
back-button Vissza
1849. július 28.

A magyar nemzetgyűlés Szegeden elfogadja a nemzetiségi törvényt

Szerző: Tarján M. Tamás

 

„A mi forradalmunknak három alapeszméi vannak […] Az első eszme a kormányforma megigazítása. […] Tehát be kellett hozni a parlamenti kormányformát, hogy a nép maga igazgassa magát, a nemzet maga intézkedjen sorsa felett. Második eszme volt: az egyéni jogok biztosítása, ki kellett mondani a jog és kötelességbeli egyenlőséget. A harmadik nagy alapeszme a nemzetiségek és népiségek szabad kifejlődése. Engedtessék meg minden népeknek a nemzet szabad kifejlődése […] Az első két eszme életbeléptetett. A harmadik, a népiségek kifejlődése iránt még kevés történt az országnak háború-viszonyai miatt. De azt hiszem, bekövetkezett a legvégső idő, hogy a nemzetgyűlés elveit e részben nyilvánítsa.”

(Részlet Szemere Bertalan miniszterelnök 1849. július 28-i beszédéből)

 

1849. július 28-án, utolsó ülésnapján fogadta el a magyar nemzetgyűlés hazánk és Európa első nemzetiségi törvényét, mely a nyelvhasználati és azzal szorosan összefüggő hivatalviselési és oktatási jogok újraszabályozásával biztosítani kívánta a lehetőségét „minden népiségek szabad fejlődésének” Magyarországon. Jóllehet, a Szemere-kormány által indítványozott jogszabály az 1848–49-es szabadságharc végnapjaiban a gyakorlatban már nem érvényesülhetett, az abban szereplő rendelkezések – valamint a zsidó emancipáció ugyancsak július 28-i kimondása – sok tekintetben kijelölték a kiegyezéssel később helyreállított felelős magyar kormány feladatait, illetve körvonalazták azokat az elveket, melyek mentén a neoabszolutista kísérlet bukása (1859) után a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos társadalmi-politikai vita megindult.

Bár a nemzetiségi kérdés és az abból fakadó – véres polgárháborús összecsapásokig fajuló – konfliktus 1848-ban látszólag komoly előzmények nélkül szakadt Magyarországra, a korábbi évtizedek politikai és értelmiségi körökben folytatott vitái sok tekintetben már előrevetítették e probléma súlyosságát. A 19. század eleje, de különösen a reformkor óta a mélyben két ellentétes nemzetfelfogás feszült egymásnak: az egyik, mely egyrészt a forradalmi Franciaország példájára, másfelől pedig a natio Hungarica hagyományára, a nemesi nemzet – rendi korszakban kialakult – koncepciójára támaszkodott, a nemzetet politikai entitásként kezelte. E felfogás hívei úgy gondolták, hogy egy nemzet létezésének „jogát” az általa birtokolt – részleges, vagy teljes – állami szuverenitásból,

Regisztráljon és olvassa a teljes cikket!

Ingyenes regisztrációval korlátlan hozzáférést kap Kalendárium rovatunkhoz, és prémium tartalmaink közül 3-at olvashat
a Rubicon Online-on.