Bem vereséget szenved Vízakna mellett

Szerző: Tarján M. Tamás

„Négy nap dörgött az ágyu
Vizakna s Déva közt,
Ott minden talpalatnyi
Földet vér öntözött.”
(Petőfi Sándor: Négy napig dörgött az ágyu…”)

1849. február 4-én vívták Bem József honvéd tábornok és Puchner Antal erdélyi császári főparancsnok seregei a vízaknai csatát, melyben a jelentős erőfölényben harcoló osztrák erők arattak győzelmet. A vereséggel Bem összes addigi eredménye veszélybe került, „Osztrolenka véres csillaga” azonban a későbbi hetekben bravúros hadműveleteinek köszönhetően ismét a maga javára fordította az Erdélyért vívott küzdelmet.

Az erdélyi harcok első fordulópontja Bem József tábornoki kinevezése volt, az általa irányított honvédseregek ugyanis 1848 decemberében váratlanul támadásba lendültek az Alföld felé előretörő osztrák és román csapatok ellen. Bem a rá jellemző határozottsággal december 23-án Dés mellett kettévágta a császári arcvonalat, és előbb Karl Urban határőreit űzte ki Bukovinába, majd dél felé fordult, hogy Puchner felett is döntő győzelmet arasson. A honvédseregek 1849 januárjában felszabadították a Székelyföldet, majd a mind reménytelenebb helyzetbe kerülő Puchnert Szőkefalva mellett is megverték. A császári főparancsnok főhadiszállására, Nagyszebenbe szorult vissza, Bem honvédjei azonban január 21-én sikertelenül próbálkoztak a város bevételével.

Ez újabb fordulópontot jelentett az erdélyi hadszíntéren, amiben jelentős szerepet játszott, hogy miután Puchner hiába kért segítséget a Felvidéken harcoló Schlik tábornoktól, a román és szász nemzeti tanácsokat rákényszerítette az oroszok behívására. Ebben az időszakban ugyanis Lüders tábornok vezetésével jelentős haderő állomásozott Havasalföldön, mely a Szent Szövetség egykori megállapodása szerint éppen a román nemzeti mozgalom elfojtása érdekében vonult a térségbe. Az oroszok természetesen szíves-örömest segítettek – sőt, I. Miklós (ur. 1825-1855) először 20 000 főnyi intervenciós sereget akart Erdélybe küldeni –, ám a nemzetközi bonyodalmak elkerülése érdekében a cári erők csak Brassót és Nagyszebent szállták meg.

Puchnernek azonban ez is elég segítség volt, ugyanis Nagyszeben környékén állomásozó csapatai az oroszok bevonulása után szabad mozgásteret nyertek. A háború esélyei ezzel egy pillanat alatt megfordultak, ugyanis Bem Vízaknán állomásozó maroknyi seregét nem csak a császári tábornok mintegy 7000 katonája fenyegette, de Gyulafehérvárnál a román népfelkelők is több ezres haderőt toboroztak. Puchner ennek következtében február 4-én úgy döntött, támadást indít a honvédseregek ellen, melyek a Vízakna környékén fellelhető sóbányák elhagyott tárnáiban építették ki állásaikat.

A csata ebből eredően kedvezően indult Bem számára, ugyanis a nyílt terepen támadó császári túlerő hosszú ideig ki volt téve a magyar ágyúk tüzének. A vízaknai ütközet első szakaszában Puchner erői komoly veszteségeket szenvedtek, és már a visszavonulásra készülődtek, Bem azonban ekkor elkövetett egy súlyos hibát. A lengyel származású hadvezér a hátráló császáriak látványától elbizakodottan rohamot vezényelt, ezzel viszont felfedte seregeinek valós létszámát. Puchner hamarosan felismerte hatalmas túlerejét, ezért ellentámadást indított, mely elsöpörte a honvédcsapatokat.

A vízaknai vereséggel Bem végveszélybe került, ugyanis azután mindösszesen 1500 katonája és jelentéktelen tüzérsége maradt. A hadvezér csak a szerencsének és a rossz időjárásnak köszönhette, hogy maroknyi seregével el tudott menekülni a város alól, azonban a románok és oroszok által segített Puchner ellen látszólag esélye sem maradt a védekezésre. Egyetlen lehetősége az volt, hogy nyugat felé próbál egérutat nyerni, és egyesül a Damjanich János által Erdélybe küldött utánpótlással, ám a Maros mentén így is véres utóvédharcokat kellett vívnia a császáriak ellen.

Jóllehet, Bemnek komoly felelőssége volt a vízaknai vereségben, a következő hetekben ismét megmutatta rendkívüli hadvezéri kvalitásait, ugyanis február 9-ére sikeresen eljutott Piskiig, ahol véres küzdelem árán győzelmet aratott az osztrákok felett. Bár a továbbiakban Bem Józsefnek még számos bravúrra volt szüksége a túléléshez, a piski csata újabb fordulatot hozott az erdélyi hadszíntéren, a következő hónapokban ugyanis a honvédek szinte teljesen megtisztították az egykori fejedelemség területét az ellenséges katonaságtól.